Szerelemből sajtszünet

Mihelyt megérkezünk, a karámban néhány juhot és rengeteg kis gidát látunk. Míg a házaspárt a fotózás köti le, az ötödikes Dávid fiukkal a lelkünket is kilihegjük, mire egy kiszökött, anyja után síró fehér gidát visszaterelünk a hodályba. Kerekdomb kalandos hely, a szabadon kószáló jószág rókapréda is lehet, ezért a háziasszony nem tart baromfit.

Ez volt az álma az agrármérnök Várkonyi Attilának, és a könyvtárosiskolát félbehagyó, főállású anyaként is „dolgozó”, jelenleg munka nélküli Magdikának! S most azt eszik, amit „kifőztek”: kecskehúst. A mai palócleves is ebből készült – de a gidák láttán nem volt hozzá gusztusom.
Az 56 éves férfi korábban téeszekben dolgozott, majd mezőgazdasági vállalkozó lett, a neje pedig sajtkészítő. Csitáron rajtuk kívül senki nem tart kecskét. Eleinte csak a juhok mellett tartottak néhányat, hogy tejet adjanak az anyjuk által valamiért nem szoptatott bárányoknak. Ma a mintegy negyven anyakecskén és növendékeiken kívül nevelnek juhot is, Magdika pedig kialakította a maga kis sajtüzemét. Okos váltás volt, bár sok jövedelem nincs rajta. Ugyanakkor a házuk felépítése után fülig eladósodtak. Sajtjuk viszont egyre népszerűbb a piacokon, már házhoz is jönnek érte.

– Igazából – magyarázkodik a házigazda – mi nagyobb állományt terveztünk. Sertés, marha, juh és kecske, korszerű tej- és sajtfeldolgozóval, istállókkal, gépekkel. De nem jött össze: hiába van földünk a takarmánynak, ha nincs induló tőkénk a beruházásokhoz. Ráadásul a pályázatok kiírásakor még 80 százalékra ígért támogatottságot levitték 20-ra, így bele se vágtunk. Bajban volnánk, ha nem lenne földalapú meg környezetgazdálkodási támogatás; csak sajtból és gidákból aligha élnénk meg.

– A sajt biztos napi bevétel. Sokféle módon ízesítem – szól közbe a felesége –, lágy, friss, és mind elfogy. Egyik fiam látott Pesten dobozos francia kecsketejet 600 forintért, a sajt kilója meg 4000 körül volt. Mi a feléért áruljuk. A tej litere 280 lenne, csakhogy nem kelendő. Csak a sajt! Napi 40-50 literből 5-6 kiló sajt készül. Most „sajtszünetünk” van. Az a fura dolog történt, ami még sose: tavaly, a nyári melegben szerelembe estek a kecskék, s téltől potyognak a gidák. Ilyenkor nem fejünk, a tejre nekik van szükségük. Az internetes kecskeoldalon majd hirdetünk: akinek kell, viheti vágásra. Itthon csak magunknak vághatunk. Nógrádban különben már vágóhíd sincs, Drégelypalánk volt az utolsó. Apc ide 80 kilométer, a benzinár miatt nem éri meg vágatni. De viszik külföldre a gidákat, általában a bárányokkal együtt. Az olaszok imádják a húsát!

A többgenerációsra tervezett ház miatt rákérdezek a gyerekekre: lesz-e közülük, aki továbbviszi ezt a gazdaságot? A 29 éves, mezőgazdasági technikus Balázs (aki még szüleivel lakik) aligha. Apja szerint egyszer belekóstolt ugyan az állattartásba, de aztán gyorsan elvégzett egy autószerelő-iskolát, most Balassagyarmaton dolgozik. A 26 éves, párjával és kisgyermekével szintén itt lakó Eszter sem, mert a gyes után kozmetikusnak tanul. A 23 éves Attila az ELTE nagy reménységű geológushallgatója – jó, ha az országban marad! A 22 éves Ágnes (a legügyesebb fejőlányuk!) Pesten él, Dávidról meg még nem tudja, mit akar.

A házaspár szerint nekik már annyi elég, amennyi van, ennyivel elboldogulnak. Ha végül magukra maradnak, a felső szintből talán vendégfogadó lesz. A karámban meg kecskék lesznek, míg fejni bírnak. Várkonyiék szerencsés emberek, mert a kis dolgoknak is nagyon örülnek. Egy gida születésének, egy új gumicsizmának, amibe nem folyik be a víz, ahogy annak is, ha beindul a 18 éves Skodájuk.