Citroën C3 Picasso 1,6 HDi: mozgó játszótér

Először is végre megint más. A Citroën régen különc autóiról volt híres: valaki utálta, valaki szerette őket, de valamilyen érzelmet mindenképpen kiváltottak. Aztán jött például a Xsara, aminél unalmasabb autót azóta sem készítettek francia kezek, és a márka kezdte teljesen elveszíteni egykori rajongóit. Az új C3 Picasso megint kitűnik a tömegből, nem olvad bele a Scénic, Focus C-Max vagy a Meriva által fémjelzett egyterűek unalmas világába. A családi autó ne szedán legyen, sokkal inkább egy kicsit magas, rendes méretekkel megáldott színes lufi. A Picasso formája tehát  nagyon rendben van: az agresszív sportosságnak nyoma sincs, inkább egy gördülő játszóház jut róla az eszünkbe.

Nagynak tűnik a kisebbik Picasso, hihetetlen, hogy a Peugeot 207-essel közös padlólemezre épül. A vidám külső pedig bent is visszaköszön, hála a világos kárpitnak és a hatalmas üvegtetőnek, amit nem szabad kihagyni az extralistáról (felára 155 ezer forint). A jó hangulatot megalapozza a sok fény, ami a tágas belső térérzetét tovább növeli. Egy kisebb gyereket simán el lehet veszíteni az autóban – még jó, hogy van külön gyerekfigyelő tükör, amivel szemmel tarthatjuk a rosszcsontokat menet közben.. A strébereknek (vagy éheseknek) csináltak hátul lehajtható asztalkát, külön megvilágítással. A minőséggel sincs gond, ahova csak nyúlunk kellemes anyagokat érintünk, sehol sem érezzük olcsónak, vásárinak.

A vezetőülésben is gyereknek érezhetjük magunkat: minden forma legömbölyített. A műszeregység sem szokványos: középre került és három kijelzőből áll. Egy áttetsző lapon a sebességet és fordulatszámot látjuk digitálisan, egy másikon a fedélzeti számítógép adatait, egy harmadik színes LCD pedig a navigáció és rádió. A kormány nagy tömb fröccsöntött műanyag, de a fogása kellemes. Az első ülésektől egy francia autóban elvárja az ember, hogy az anyaméh kényelmét adják át – nos, itt egyedül a rövid ülőlapon csúszott el a dolog. A franciák Karakuri ülésrendszere viszont jól használható: a hátsó ülések tologathatóak, de maximális lábteret hagyva is 385 liter tejet pakolhatunk be (na jó, mínusz csomagolás).

Az 1,6-os dízelmotor a 90 lóerővel rendben van, halkan mormog és szépen megindul, ha kell. Városban és autópályán is nagyjából 6 és 6,5 között fogyasztott, ami nem vészes, de azért láttunk már jobbat. Jómagam talán inkább az 1,4-es, 95 lovas benzinessel venném, ami nem olyan nyomatékos, de alig fogyaszt többet és jóval csendesebb.

A váltókar hosszú úton mozog, s néha bizony akad, amin francia autónál nem akadunk fenn. A fémből készült váltógomb szép, viszont télen kesztyűben, nyáron pedig törölközővel tudunk csak hozzányúlni, annyira átveszi a környezet hőmérsékletét. S el ne feledjem:  írok az EU-nak, hogy egyliteres motor felett kötelező legyen a hatodik sebesség, szerintem éves szinten rengeteg üzemanyagot spórolnánk vele – a Picasso fogyasztásának is nagyon jót tenne autópályán.

Nem adják drágán az egyterűsített C3-at: a benzines három, a dízel négy millióról indul. Bő fél millióval drágábban minden extra benne van, ami a tesztautóban is volt: üvegtető, tempomat, navigáció. Már csak pár gyerek kell hozzá, és irány a játszótér! Reméljük hajlandóak lesznek kiszállni...

Bármelyik fotóra kattintva megnyílk a képgalériánk!