Csendes nyomorban, betegen

A földön kuporogva beszélgetünk. Abban a pécsi szobában, amit Czakó Zsuzska, a huszonöt éves lány csak rövid időre hagyhat el. Naponta ötször ugyanis katétereznie kell magát, élete végéig. Az ok: vizeletrekedés és krónikus vesemedence-gyulladás.

Az édesanya, Dorn Mária orvosi papírokat tesz elém, Zsuzska a betegségek latin neveit sorolja, és ismerteti az összes gyógyszerét. Mellettünk, a polcon steril kesztyűk, fertőtlenítő spray, a beavatkozáshoz szükséges katéterek, tálkák, vattapamacsok. Körülöttünk patyolattisztaság. Kell is, Zsuzska beavatkozásainál nagy a fertőzésveszély.

– A gyermekotthonban, ahol nevelkedtem, a fejembe vésték: lehetsz szegény, de akkor is maradj tiszta, precíz. Két pár zoknim van, egyet minden este kimosok. Volt, hogy az alsóneműmet hajszárítóval fújattam, hogy felvehessem.

Mária a Pécsi Tudományegyetemen dolgozik napi hat órában liftesként és kézbesítőként. Amikor nincs tüdőgyulladása. Az elmúlt években ugyanis háromszor betegedett meg, egyre súlyosabb mértékben. Mutatja az ablakokat, csak úgy süvít be mellettük a szél.

– Havi hetvenezer forintból élünk, a katéterezéshez szükséges felszerelésekre kapásból elmegy tíz. Mindenünk a zálogházban van, még a gyűrű is, amit Zsuzska a ballagására kapott. Becsületesen dolgozom, mégis idáig jutottunk. Ossza be nekem ezt a pénzt bárki, ha tudja.

Fizetetlen számlák kerülnek elő, majd a végösszegek: kétszázötvenezer forint lakbértartozás, háromszázezer a távfűtőnek, száztizenötezer forintnyi áramszámla-hátralék és negyven-negyvenezer a szemétszállítónak meg a vízműnek. A meleg vizet már többször kikapcsolták náluk, de a betegségre és képviselői közbenjárásra való tekintettel mindannyiszor megkönyörültek rajtuk. Valamit javítana a helyzetükön, ha Zsuzska dolgozhatna:
– Mindenem a számítógép, az informatika. Adatrögzítő munkát szeretnék találni, mivel az állapotom miatt csak itthonról végezhető feladat jöhetne szóba.

Lehetőség azonban nincs, pedig Zsuzska mindent megtesz. A világhálón keresztül bombázza a médiát történetükkel, hátha valaki felfigyel rájuk. Ennek köszönhetően kapták a padlószőnyeget, amin üldögélünk, két szekrénysort, a konyhabútort és egy hűtőt. Igaz, utóbbi majdnem felesleges, nincs nagyon mit tárolni benne.

Sehol egy férfi? – vetődik fel a kérdés, de Mária elhárítja: na, az az egy aztán végképp nem kell ide. Zsuzska apja már a terhesség alatt odébbállt, ma alkoholistaként tengeti az életét valamelyik nyomortelepen. A nevén kívül lányának semmit nem adott. Mikor édesanyja kimegy, Zsuzska megsúgja, ő azért szeretne majd családot, van is egy fiú, akibe szerelmes, de semmi komoly nem történt még. Istenem, olyan kislány, mintha feleannyi idős lenne.

– A legrosszabb karácsonykor kinézni az ablakon, mikor látom, hogy együtt mennek a szülők és a gyerekek a rokonokhoz. Nekünk senkink sincs, ketten vagyunk a világban.

Az embereknek azonban hálásak minden segítségért. Időnként meleg ételt is kapnak és ruhát, bár abban sokszor nincs köszönet. Büszkék magukra, hogy eddig túlélték. Számukra a születésnap az igazi ünnep, mondják. Jót nevetünk, mikor kiderül, mindhárman ugyanazon a napon ünnepelünk.

– Április másodikát munkaszüneti nappá nyilvánítottam. Bármikor hajlandó vagyok dolgozni, de aznap soha – mondja Mária. – Engem a gyermekem megszületése éltetett. A sok keserűség mellett a születésnapomra megkaptam a legnagyobb ajándékot, a lányomat. Ő adta nekem az életet.