Gimbelem-gombolom

Cáfolatomat Boldó és Bencó viselkedésére alapozom: náluk bogarasabb, rigorózusabb, szertartásaikhoz ennyire ragaszkodó emberrel még nem találkoztam. A felnőttek egyetlen túlélési esélye a humor. Már amikor van hozzá elegendő energia.

Reggel kipihenten, üdén, vidáman kászálódunk ki az ágyból, azzal a reménnyel, hogy talán megússzuk a napot reggeli hisztéria nélkül. Mindehhez Bencó a kulcs, aki nem hajlandó fölvenni olyan ruhát, amin gomb van. S ami még szomorúbb: nála a gomb kategóriájába tartozik a patent és a cipzár is. Villámcsapásszerűen tört ki nála ez a mánia, ami mára odáig fajult, hogy a párnahuzaton sem hajlandó elviselni a gombot.

A probléma onnan ered, hogy Bencónak kissé nagyobb a feje az átlagnál. Így a gomb nélküli pulóvereket csak a kínok kínjával tudom átcibálni a kobakján, miközben ő üvölt: „Anya, letéped a fülem!”. Áthidaló megoldás nincs, ezért vagy a gomb, vagy a (majdnem) fülnélküli állapot. Inkább az utóbbi mellett dönt, mert a gomb szúr s elviselhetetlenné teszi a létezést. Meggyőzni ennek az ellenkezőjéről totálisan reménytelen vállalkozás.

Az öltözködés után következik a reggeli. Amióta Laci bevezette a müzli-zabpehely-kalózgolyó (kakaós pehely) kombinációt, képtelen vagyok Boldót és Bencót átszoktatni a „normális” reggelire. (Lacinak ez az egyetlen kötődése az egészséges konyhához: valami étkezési trauma érhette korábban, ezért kötött ki a szörnyű zabételeknél.) Ezek elfogyasztásához evőeszköz is szükséges. Boldó azonban nem hajlandó olyan kanállal vagy villával enni, amin pötty van. Pontosabban egy kis csavar, amivel a műanyag nyelet ráerősítették a kanálra. Nála is egyik napról a másikra alakult ki a mánia. A gond csak annyi, hogy az evőeszközeink többsége „pöttyös”. S ha netán tán mindegyik „pötty” nélküli a mosogatógépben van, ő inkább nem eszik. Szerencsére elég nagy ahhoz, hogy közöljem vele: oldja meg a „pötty” nélküli evőeszköz problémáját – ha kell, mosogasson.

Szertartásszerű a pelyhek és a müzlik adagolása, de Bencónál nem mindegy, hogy milyen sorrendben kerülnek a tálba. Ha nem a kalózgolyó landol először a bödönje alján, akkor világkatasztrófa tör ki. Elküldhetem az asztaltól azzal, hogy nincs reggeli, de akkor meg üvölt. Mondhatom, hogy edd így – akkor is üvölt. Laci általában ilyenkor kezdi a napot a meghitt családi asztalnál. Azt szokta mondani: semmi gond, mi ilyen üvöltős család vagyunk.

Evésnél Boldó se piskóta. Csak a tökéletes gyümölcsöt hajlandó megenni. Ha az alma héja picit foltos, vagy az egyik felét jobban megsütötte a nap, addig kell farigcsálni, amíg el nem jutunk az édeni almaállapotig. Ha a palacsinta széle kicsit fölkeményedik, olyan nincs, hogy megegye, mert az már nem is palacsinta. Ez pedig azért döbbenetes, mert a többhetes száraz kiflivel semmi gondja sincs.

Milyen nálunk az este? Bencó két „cicóval” alszik. Az egyik cumit a Rozsdás nevű maci csokornyakkendője alá kell tűzni, a másik a kezében található. Lehet, hogy három keze van, mert még egy cumisüveget is markol. Rozsdás maci ölében természetesen ott lapul a Kisvakond, a falon a macskákat ábrázoló képnek egyenesen kell állnia (alvás előtt precízen beigazítja). S amikor mindent akkurátusan elrendezett, lehajtja fejét a szépen elsimított – természetesen gomb nélküli! – párnájára...