Miért önző a gyermekünk?

Minden gyerek azt hiszi, hogy a világ az ő birodalma. Bizonyos benne, hogy csak azért jön fel a nap, hogy ő sütkérezhessen alatta.

Az óvodások mágikus egységben látják a világot, nem ismerik a hazugság és az igazság közti határvonalat, a meséket éppúgy elhiszik, mintha valóságosak volnának. S abból sem csinálnak problémát, ha elveszik másoktól a játékot, ami tetszik nekik.

Vajon mit tehet a szülő e csúnya vagy meglepő tulajdonságok ellen? Érdemes-e kritizálni, szidni, fenyíteni az gyereket? A reformpedagógia e kérdésre meglepő választ ad: nem szabad, és nem is érdemes!

A ma is sikerrel működő Summerhill Szabad Iskola alapítója, A. S. Neill (1883-1973) skót pedagógus szerint a kicsik korukból adódóan egoisták, s nem érdemes őket ezért büntetni. Mint írta, a kisgyerekek állandó kioktatása káros gyakorlat, ráadásul azon a téves vélekedésen alapul, hogy ők valamit  is „direkt és gonoszságból”, avagy rosszaságból csinálnak.

Neill azt vallotta, hogy az erkölcsi kioktatás mit sem ér. Sőt, helytelen egy gyereket arra kérni, hogy ne legyen önző. Ha ugyanis erőszakkal rábírjuk, hogy a kisebbik testvérének adja oda az almája, csokija felét, bizony az öccsét, húgát fogja ezért megutálni. A nebulók – a reformpedagógia elvei szerint – csak később érnek meg arra, hogy tekintetbe vegyék mások érdekeit.

Így bölcsebb dolog, ha türelmesen megvárjuk, amíg a gyermekünk leszokik az önzőségről, s mondjuk, maga adja oda a játékot a testvérének. A skót pedagógus úgy véli: ha egy csemetét kényszerítenek az önzetlenségre, már csak dacból is irigy marad.