Végre egy fordított nap!

Úgy tűnik, indokolatlan a felnőttek felsőbbségérzete. Még az sem mindig igaz, hogy a szülők okosabbak a csemetéiknél. Amerikai kutatók kísérleteiből is kiderült, hogy a kicsik agya néha olajozottabban működik, mint a „nagyoké”. Az ötévesek 31 százalékos teljesítményt produkáltak olyan memóriateszteken, ahol a felnőttek átlaga csak 7 százalékot. Mentségül szolgálhat a korosabbaknak, hogy állatképeket – macskát, medvét, madarakat – mutattak, amik felkeltették a kicsik érdeklődését.

A kísérlet bebizonyította: a felnőttek gondolkodása a járt utakat követi, és az agyukat már terheli a sok tárolt adat. Míg a gyerkőcök előítéletek nélkül és hihetetlen fogékonysággal csodálkoznak rá a világra.

Így lát a tízéves
Anyáék mindig ránk szólnak, ha veszekszünk az öcsémmel. Bezzeg, ha ők hangosan vitatkoznak apával, akkor nincs semmi baj.

Ha anya elfelejt megvenni nekem valami új játékot, amit pedig százszor megígért, akkor azt mondja, hogy higgyem el, nem ért rá. Ha én felejtem el megcsinálni a leckét, akkor rögtön leszid, mert tudhatnám, hogy a tanulás az első.

Amikor a röpiedző mutatta a feladatot, és elrontotta, gyorsan talált valami mentséget. Ha nekünk nem sikerül a gyakorlat, mi bezzeg ügyetlenek vagyunk.

Ha a tanító néni valamit rosszul ír a táblára, akkor azt hozza fel mentségnek: ez azért volt, mert megint ránk kellett közben figyelnie. Ha én írnám pontos j-vel mondjuk a gólyát, akkor bezzeg aláhúzná pirossal.

Így a 17 éves
Ha anya káromkodik, akkor ő nyilván azért tette, mert kihoztam a sodrából. Ha én mondok valami csúnyát, akkor rögtön megkapom érte a letolást.

Ha anya ott felejt valamit a boltban, például egy tábla csokit, akkor az azért történt, mert nagyon fáradt volt. Ha én hagyom a suliban a tornacuccot, akkor felelőtlen vagyok, és nem vigyázok a holmimra.

Ha nem érek be a suliba reggel háromnegyed nyolcra, elveszik az ellenőrzőt, és három eset után jön az osztályfőnöki megrovás. Ha egy tanár nyolc előtt 2 perccel esik be a kapun, nem történik semmi.

Ha valami sületlenséget mondok felelés közben, akkor bevágják a rossz jegyet. Ha a tanár véletlenül rosszul mond valamit, és rájövünk, akkor azzal vágja ki magát: „Csak teszteltem a figyelmeteket!”

Tulajdonképpen az a normális, ha a gyerekekkel baj van, akkor élénkek, tettre vágyók – tartja az etológus, Csányi Vilmos. Ám mennyi szabadságot adjunk, és mikor szabjunk határokat nekik? – erről tanakodtunk Gál Judittal, az egri Benedek Elek Óvoda vezetőjével.

– Nem kell ahhoz ronggyá olvasni a pedagógiai szakkönyveket, hogy nevelni tudjunk. Ha szeretettel fordulunk a kicsikhez, akkor a legfontosabb dolgot már megtettük – mondja az óvónő. Nemcsak a szavainkkal, de főleg a példánkkal nevelünk. Legszívesebben azt tanácsolná az anyáknak, hogy hatéves korukig tartsák maguk mellett a csemetéiket, hiszen az „intézményes nevelés” túl hamar szabályok közé szorítja az aprónépet. Egy óvodai csoportban mindig megmondják neki, mikor aludjon, mikor ebédeljen, függetlenül attól, hogy ő mikor volna éhes vagy álmos. Már a kifestőkönyv színezése is arra tanít, hogy alkalmazkodjon a formákhoz, vigyázzon, nehogy átlépjen a vonalon. Ám sokszor jobban szolgálná a fejlődését, ha hagynánk őt szabadon rajzolni, gyurmázni, alkotni.

A játék a legjobb alkalom rá, hogy a gyerek megtanulja felismerni az önmagában rejlő lehetőségeket. Már az ovisok játékából kiderül, kiből lesz főnök, ha felnő, s kinek jut a beosztotti szerep. Az egri óvodában ügyelnek arra, hogy ne legyen túl sok tiltás. A lépcső mellett például egy valódi csúszdát építettek, s akinek kedve van, ott csusszan le. Ezt a játékot a felnőttek is élvezettel próbálták ki…

– A mai szülők elfelejtenek beszélgetni a gyerekeikkel. Legfeljebb azt kérdezik meg esténként, hogy mit ettél, mi történt az iskolában – magyarázza Gál Judit. Aztán csodálkoznak, hogy mire kamasz lesz a fiuk, addigra csak vállrándítással felel a faggatózásra. Ám nem kell mindig csodát tenni. Egy szombat délelőtti játszóház is izgalmas élmény lehet a kicsinek, főleg, ha az apukájával közösen készíthet, mondjuk, léghajót a vécépapír gurigájából. Az óvónő szerint nem árt néha lehajolni a „törpéhez”, hogy lássuk, milyen a világ, ha mindig alulról fölfelé nézünk.

Azt is nehéz megélnie a szülőnek, hogy a gyermek csak vendég a házában. Tudni kell őt elengedni, szárnyára bocsátani. Gál Judit anyaként megtapasztalta, milyen nehéz háttérbe húzódni, és betartani a szabályt: szemünk fénye nem arra való, hogy megvalósítsa a vágyálmainkat, enyhítse a magányunkat, netán eltartson minket.

Móricz Zsigmond is töprengett ezen, és arra jutott: ha a szülő üzleti befektetésnek tekinti a gyermeknevelést, a legnagyobb mértékben pórul jár. Az író így fogalmaz: „A gyermek mindennap kifizeti saját magát. A szülő egy főkönyvi lapot tart a gyermeke számára: egyik oldalon beírja, amit ráköltött, s amit rápazarolt, a másik oldalon felrója, mit vár ezért viszonzásul. Az én tanácsom az, (…) a szülő mindennap zárja le a számadást, írja be egyenlegül, hogy: van gyermeke. Ez az öröm mindent ki kell, hogy fizessen.”