Enyém volt az egész határ

Testvérháború
Az Alföld közepén, egy kicsi faluban, Tiszatenyőn telt a gyerekkorom. Lelkem mélyén még ma is falusi lánynak érzem magam. Mérhetetlen szabadságban nőttem fel, enyém volt az egész határ! A nyári vakációban reggel elmentem otthonról és csak este tértem haza, a szüleim azt sem tudták, merre csámborgok. Az önállóság mellett a biztonságot is éreztük, ilyesmi ma már idegeskedés nélkül nem fordulhatna elő.

Rengeteg pajtásom volt, soha nem untuk meg a játékot. Mivel az iskolaépületben laktunk – édesanyám igazgató volt –, az óriási udvaron kedvünkre hancúrozhattunk. A húgom, Erika öt évvel fiatalabb nálam, amint ez a képen is feltűnik. Nagy háborúk zajlottak köztünk, alig tudtam lerázni, mindig a nagyobbakkal akart játszani. Mára elcsitultak köztünk a küzdelmek, remekül kiegészítjük egymást, sok közös munkánk van.

Bemondó a címlapon
Szó szerint belekeveredtem a televíziózásba, ugyanis engem sem a képernyő, sem a nyilvánosság nem vonzott. A szegedi tanárképzőre jártam, nyaranta idegenvezetést vállaltam, hogy legyen egy kis zsebpénzem. Felnőtt életemet is azon a pályán képzeltem el. Aztán lehetőséget kaptam a Magyar Televízió szegedi stúdiójában, s egyre többet foglalkoztattak. Nem volt egyértelmű, hogy ezt akarom csinálni, csak két év elteltével döntöttem a további sorsomról.

1976-tól 1998-ig voltam televíziós: először bemondóként, később műsorvezetőként, szerkesztőként is kipróbálhattam magam. Soha nem felejtem el, amikor először mentem élő adásba konferálni, ott ült a stúdióban Tamási Eszter – akit kislányként csodáltam és kedveltem –, és vacsoraidő lévén, megosztotta velem egy szem kockasajtját. Később sokat dolgoztam Déri Jánossal és Horvát Jánossal, akinek nagy szerepe volt abban, hogy kikerültem a bemondófülkéből. Remek emberekkel hozott össze a sors egy olyan korszakban, amikor még igazi értékeket közvetített a televízió. Nagyon népszerűek voltunk, gyakran szerepeltünk a címlapokon, engem még a Fürge Ujjak borítójára is „kitettek”. Akkor nem is tudtam elképzelni, hogy mással is tudnék foglalkozni, mint a televízió. Mégis tovább kellett lépnem.

Világjárók
Lányaim már kész felnőttek! Nóra 18 éves, most érettségizett, Angliában szeretne egyetemen tanulni. A 16 esztendős Laura a gimnázium nulladik évét fejezte be angol tagozaton. Mindketten humán érdeklődésűek, ami semmiképpen sem lehet a véletlen műve…

Imádunk együtt utazni, sokfelé jártunk már a nagyvilágban. Nem bánom, hogy kisebb vagyont költöttem a kirándulásokra, hiszen ízelítőt kaptak más kultúrákból, látták a legnagyobb múzeumokat. Annak idején az én szüleim is vittek bennünket mindenfelé, volt egy Moszkvicsunk, azzal keresztbe-hosszába utazgattunk idehaza, s néha még a szomszédos országokba is eljutottunk.

Nincs korhatár!
Amikor a televíziós pályafutásomnak vége lett, nem keseredtem neki, hanem új utakat kerestem. Eleinte könyveket írtam és adtam ki, majd létrehoztam a Kor-határtalanul programot. Orvosokkal, dietetikusokkal és más szakemberekkel járjuk az országot, felhívjuk a középkorúak figyelmét arra, hogy ötven felett is lehet változtatni az életünkön, csak a kezünkbe kell venni a sorsunkat.

Ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam. Bár nem ígérhetünk munkahelyet, továbbá fizetésemelést vagy segélyt sem tudunk intézni, de ha sikerül rendet tenni a fejekben és van esély a szemlélet átformálására, akkor már eredményesnek mondhatjuk missziónkat.

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!