Dübörög a boldogságipar

Roskadoznak a polcok azoktól a könyvektől, melyek azt ígérik, segítik megtalálni a boldogság titkát. A tetszetős elméletek és ezoterikus „varázsigék” azt sugallják, hogy ripsz-ropsz megváltoztatják az életünket, s holnap már derűsen, elégedetten és duzzadó pénztárcával szemléljük a békétlen emberiséget. Ám e „kísérletek” többnyire úgy végződnek, hogy a „csodatévő” könyv egy poros sarokban landol, és mi rutinosan elkövetjük ugyanazokat a szarvashibákat, mint eddig.

Valami mégis történt mostanában! Hazánkban is egyre többen kapnak rá a pozitív pszichológiára, mely elsősorban nem a lelki nyavalyákkal bíbelődik, hanem tudományos eszközökkel kutatja az emberek jóllétének, elégedettségének titkát. Azt már sikerült megállapítaniuk, hogy a boldogság nem valami szirupos, giccses dolog, és semmiképpen nem tétlen lelkiállapot.

Szondy Máté pszichológus, a Károli Gáspár Egyetem adjunktusának nemrég megjelent könyvéből is kiderült, hogy az örömteli, pozitív érzésekért többnyire meg kell dolgozni. A „kellemes élet” kellékeiből – legyen az mondjuk egy ínyenc módra megkomponált ebéd, egy korsó jéghideg sör vagy épp egy új cipő becserkészése szombat délelőtt – nem áll össze a boldogság receptje. A kutatók szerint ugyanis az embert úgy rakták össze, hogy viszonylag gyorsan hozzászokik a jóhoz. (Igaz, a rosszhoz is.) Az anyagi javakból és az élvezeti cikkekből mindig több és több kell ahhoz, hogy valaki remekül vagy legalább tűrhetően érezze magát. Ezért egy idő után szegény milliomosok is elkezdenek unatkozni, az eksztázisban élő szerelmesek pedig felébrednek a mámorból.

A kutatók szerint néhány hónap, esetleg év után legtöbbünk „visszatalál” a maga öröklött, genetikailag nagyjából meghatározott kedélyállapotához. Ikerkutatásokból kiderült: még azok az egypetéjűek is, akik egymástól távol nevelkednek fel, nagyjából ugyanolyan lelkialkatot mutatnak. Aki zárkózottabb, nagyobb eséllyel lesz borúlátó, aki pedig nyitottabb, rugalmasabb, az derűsebben szemléli a világot.

A hazai felfogás szerint ugyan a munka többnyire egyenlő a robotolással, a „jóféle” erőfeszítés mégis a boldogság érzetét keltheti. Csíkszentmihályi Mihály, a Kaliforniában élő tudós szerint szerencsések azok, akik magukról megfeledkezve vetik bele magukat valamilyen tevékenységbe, például szenvedélyesen képesek sportolni, alkotni, játszani vagy épp elmerülni a munkájukban. Őket ugyanis eközben egy „áramlat” (angolul flow) ragadja magával. Ilyen felfokozott lelkiállapotba kerülnek például a színészek is, amikor a legkínzóbb betegségeik ellenére is tündökölnek a színpadon, vagy a festők, akik az ihlet hevében étlen-szomjan napokig álldogálnak a vászon mellett, míg elkészül a nagy mű. A flow-élmény ugyan fárasztó, de a kutatók szerint mégis ez a lélek vitaminja, mely az erőfeszítés ellenére feltölti, elégedetté teszi az embert. Aki gyakran átéli ezt az élményt – például a munkahelyén –, sokkal jobb életminőségnek örvendhet. Aki viszont a munkaidő minden percét kínnak éli meg, nagyjából naponta nyolc órát szenvedéssel tölt.

Csak az a tevékenység ad rá esélyt, hogy meglovagoljuk az „áramlatot”, amelyik épp egy hangyányit haladja meg a képességeinket – ez ugyanis fejlődésre ösztökél. Ha a melót a kisujjunkból rázzuk ki, az unalmat szül, ha pedig kevesek vagyunk a feladat megoldásához, akkor szorongani kezdünk.

Manapság ugyan nem divat az élet értelmét keresni, hiszen inkább az anyagi javak a siker fokmérői – ám a lélekgyógyászok szerint azok a leginkább elégedettek a munkájukkal, akik értelmes és jótékony hivatást találtak. Meglepő, de az amerikai elégedettségi lista elején nem a bankárok szerepelnek, hanem a papok és a tűzoltók, valamint a gyógypedagógusok és a színészek is előkelő helyen végeztek.

Aki tehát épp a szabadságát tölti, a vízparton vagy a tévé előtt elnyújtózva, gondoljon arra: milyen jót is tesz majd a lelkivilágának azzal, ha újra visszazökken a munkába...

Mérlegre tett mondások
A pénz nem boldogít – a lélekgyógyászok szerint ez nem teljesen igaz. Az sajnos tény, hogy a pénztelenség, a létbiztonság hiánya többnyire boldogtalansághoz vezet. Ám a lottónyertesek és az amerikai milliomosok sokszor keserves sorsa (drogproblémák, öngyilkosság) azt bizonyítja, hogy az anyagi gyarapodás önmagában nem vezet egyre örömtelibb élethez.

Jobb adni, mint kapni – ez például találó mondás. A kísérletek ugyanis igazolták, hogy azok, akik önkéntes segítőmunkát végeznek, jótékonykodnak, illetve gyakran költik másokra pénzüket, általában jobb lelki egészségnek örvendenek, mint azok, akik csak magukra gondolnak.

A bosszú hidegen jó – ez azért téves tanács, mert azok az emberek, akik nem tudnak megbocsátani, és sosem teszik túl magukat a sérelmeiken, valójában magukat mérgezik. Nagyobb eséllyel lesznek depressziósok vagy betegednek meg.

Jobb félni, mint megijedni – ez bizony nem igaz. A pesszimisták ugyanis, akik folyton rettegnek valamilyen csapástól, sokkal kisebb eséllyel küzdenek meg a tényleg bekövetkező nehézségekkel, mint azok, akik derűlátóan tekintenek a jövőbe.