Párkeresés: online és valóság

EGYEDÜLLÉT ÉS ISMERKEDÉS
A legtöbb ember nagyon szorong az egyedüllétnek még a gondolatától is, ezért mindent megtesz, hogy ezt elkerülje. Ilyenkor látunk rossz kapcsolatban boldogtalanul élőket, akiknek egyetlen érvük van: „nem akarok egyedül maradni”. Gyermekkorunkból hozzuk magunkkal ezt az érzést, annak idején a magárahagyatottsági állapotot mindannyiunknak el kellett viselni, hiszen az anyák nem tudnak a nap minden percében jelen lenni. Viszont eltérő mértékben tér vissza ez az emlék felnőttkorban, attól függően, mennyire maradt meg ez ijesztő és félelmetes érzésnek, avagy besorakozott a jól kezelhető állapotok közé.

Akinek szorongásokat okoz a magány, nem tudja elképzelni önmagát úgy, mint aki képes élni az életét, döntéseket hozni és eltölteni a valóban egyedüli órákat esténként, ha már mindenkitől elvált. Ilyenkor a „képtelen vagyok erre” érzése valójában arról szól, mint gyerekkorunkban, valakinek ott kell lennie, hogy oldja a feszültséget, és biztonságot teremtsen, mert ez saját pszichés erőből nem megy. A magány tehát pszichológiailag nem jelent mást, mint olyan szituációkat, amikor tudjuk, hogy csak önmagunkra támaszkodhatunk. Ezt az érzést az önelfogadás és az önbizalom adja, ennek hiányában mindenki csak egyetlen dolgot mondogat magában: „én miért nem kellek senkinek?”, „engem nem szeret senki”. Ezek a gondolatok aztán képesek öngerjesztő módon addig fokozni a rossz érzéseket, amíg valódi szorongás és kétségbeesés lesz belőle. Pedig nem kell megijedni ettől. Különösen azért nem, mert a sürgető ismerkedési vágy gyakran rossz tanácsadó, mert olyan helyzetek felvállalására is késztet, amikből jó dolog nem sülhet ki.

Amikor egy nő azt érzi, a „napjai meg vannak számlálva” és minden nap meg kell küzdenie a kétségbeesett vágyakkal az ismerkedésre, akkor már más az érzelmi célja. És ez a cél nem más, mint saját szorongásainak a csökkentése, és nem egy partner megtalálása. Bármennyire furcsálljuk is ezt az érzelmi működést, általában mindenkit ez sodor olyan megoldások felé, amiben a „csak legyen már valakim” gondolat a meghatározó. Elszáll a nyugalom és a bölcsesség, inkább a kapkodás és az átgondolatlan lépések lesznek a jellemzőek, kiegészülve önértékelési mínuszokkal.
Mert az ismerkedés pszichológiailag sokféle érzést megmozgathat. A legjellemzőbb valóban az a szorongás, hogy „jézusom, mit fog szólni hozzám”, és a „csak el ne szúrjam, legyek jó fej és spontán”. A legfontosabb azonban az, hogy tudni kell, kivel lenne jó valójában megismerkedni. A kit is keresek kérdés az alapja egy kapcsolat kezdeményezésének. Ez látszólag könnyű, mert az első öt-tíz tulajdonságot bárki simán felsorolja, ha az „álomcsaj-álompasi” megjelenik a lelki szemei előtt. Akkor kezd nehezedni a feladat, amikor tovább kell lépni, és a valódi, tényleg fontos jellemzőket is össze kell szedni. A külső és a felszínen jól látható tulajdonságok tartománya után azok jöhetnek, amik már a karakterjellemzők közé tartoznak, és nem arról szólnak, hogy „szeressen koncertre járni velem”.

De a legfontosabb minden helyzetben az, hogy ne az időkényszer vagy a magánytól való rettegés legyen a leküzdendő cél, hanem egy jól működő párkapcsolat kialakítása.

AZ INTERNETES ISMERKEDÉS
Az Y generáció (a huszonévesek) már teljesen természetesen, a harmincasok-negyvenesek sokszor kényszerből keresnek társat a hálón. Az interneten ismerkedni látszólag nagyon könnyű, a portálokon regisztráltak száma egyre nő, közös az a cél, amiért jelen vannak, csak meg kell találni egymást. Jó néhány paraméter van, ami támpontot adhat a kereséshez, ezek nagyjából a külső megjelenés és a főbb fizikai jellemzők, a reglapon pedig rövid leírásban közölhető egy „énmegjelenítés”, vagyis a bemutatkozó levélke.

Az internet anonimitást nyújt, vagyis védelmet abból a szempontból, hogy nyíltan ki kelljen állni, vállalva az ismerkedési szándékot. Lehetőséget ad a kezdeti szorongások csökkentésére is, mert bal egérgombbal elintézni egy kellemetlen szituációt valóban sokkal könnyebb, mint ugyanezt élő kapcsolatban, teljes kommunikációs csatornákat működtetve. Az internet mellett tehát sorakoznak az érvek, de egyszer akkor is találkozni kell...

Vannak megrögzött „régiek”, akik azt vallják, sosem tennének ilyet, mert számukra egy vásári kép idéződik fel, ahol árulni kell önmagukat, és vannak „újak”, akik szerint ez egyáltalán nem kellemetlen, mindössze mindennap kell nézni a maileket. A sok találkozást lebonyolítók között akadnak olyanok, akik csak őrültekkel futnak össze, és vannak szép történetek olyan párokról, akik valóban egymásra találtak.

A hosszú keresés nyilván nem ok nélküli, vagy téves a keresési paraméter, vagy hiba van az „énmegjelenítésben”. Az interneten mindenki online személyiséggé válik. Gondolatait és érzelmeit a névtelenségbe burkolva teheti közzé. A kommunikáció szűk csatornájában kell olyan önkifejezésre törekednie, ami lehetőség szerint vonzó lesz másoknak. A nagy kérdés az, vajon lehetséges-e a valódi személyiség megmutatása online feltételek között?

AZ ONLINE SZEMÉLYISÉG
Mindegyikünknek él egy ideál-kép a fejében saját magáról, ami tudattalan és nevéhez mérten az ideális tulajdonságainkat és vágyfantáziáinkat tartalmazza. Előfordul, hogy ez nem mentes túlzásoktól, de létezik az a fajtája is, amelyben a realitáshoz képest rosszabbnak, értéktelenebbnek gondolja magát valaki.

Bizonyos helyzetekben talán meglepődünk azon, hogyan is jellemezzük magunkat, vagy milyen filmbeli hősökkel azonosulunk, mert voltaképpen képesnek tartjuk magunkat mindarra, amin ő átmegy. Ilyenkor nem történik más, mint ez a bizonyos tudattalan ideálkép kivetül és spontán a realitásban is megjelenik. Mikor olyan kérdőívet töltünk ki magunkról, melyben fontosnak tartjuk a környezet értékelését, szinte törvényszerűen kezdjük szépíteni a valóságot. Ez nem megfontolt füllentés vagy tudatos másítás, egyszerűen arról van szó, hogy vágyfantáziáink előtérbe kerülnek és ettől önmagunkat a realitás talaján is másként kezdjük látni. Minden virtuális szituáció, az ismerkedés a neten, a chates fórumok és a tematikus beszélgetőszobák, ezt a tudattalan működést hívják elő mindenkiben.

Vannak olyan helyzetek, amikor jólesik önmagunk klónját kalandoztatni a virtuális világban, és így szinte fotelból végignézni, mi is történik ilyenkor vele, de ha saját tulajdonságlistánkat állítjuk össze, abban is lesznek apróbb vagy nagyobb szépítések. Tehát a szociális megfelelés irányába fog elmozdulni minden leírás, ami önmagunkról szól.

A vágyfantáziáink és az ideálisra való törekvés erős intenzitású is lehet, különösen akkor, ha az életben boldogtalanok vagy depressziósak vagyunk kicsit. Mindez persze összefügg a saját énképünkkel, mely ha pozitív, akkor elfogadjuk magunkat és biztonságot tudunk teremteni érzelmeinkben és életünkben. Ha ez a kép negatív, akár mert valakinek a gyermekkorában nem érkezett kellő mennyiségű megerősítés és az önbizalma, önértékelése ettől alacsony, akkor az ideálkép is töredezett lesz. Ez azt jelenti például, hogy a saját magáról szóló tudattalan vágyfantáziák grandiózusak és túlzóak lesznek, miközben ő egy senkinek érzi magát. Azt látjuk majd, hogy komoly és lényegi eltérés van az átélt érzések és az énkép ilyen részletei között.

Ha optimális az önbizalmunk és az önértékelésünk, akkor az énképünk is pozitív, és az ideálkép nem lesz annyira elrugaszkodott. De, ha súlyfelesleggel küzdünk és Naomi Campbell képe él a fejünkben magunkról, akkor valószínűleg dolgozni kell az ideális és a reális közelítésén, akkor is, ha éppen a reglapon írjuk a rövid bemutatkozást.