Kész csuda ez a gyerek!

Halász Marci Agárdon a szép családi házban naponta átgondoltan dolgozik és tervezget. Apja közgazdász, anyja a fiú születése óta vállalkozó, hogy többet lehessen „szeme fényével”. A srác ezt értékeli, ám ezzel vége is a ráhatásnak. Az öntörvényű ezermester nem néz tévét, még mesét sem, inkább a fúróért, présgépért, csavarkészletért lelkesedik. A legtöbb idejét a műhelyben tölti.

– Gyere, megmutatom! Itt préselem a palackokat és dobozokat, ezeket a kis izéket újrahasznosítják. Mikor összegyűlik több ezer darab, apu kocsijával Törökbálintra meg Székesfehérvárra hordjuk. Az üdítős darabjáért három, a sörösért két forintot fizetnek. A kerti faház egyik fele az enyém, a másik apué. A padlásunk is csurig van szerszámokkal, mert apukám nagyon bütykölős. Az nem csavarhúzó, hanem véső! Sebaj, te miért is tudnád? Bár lakik egy kiscsaj a szomszédban, az igen ügyes kezű… Van csiszolóm, forrasztópákám, csavarbeállítóm, ütve fúróm, anyám tyúkja, minden! Szerszámból viszont sosem elég, mert több lábon állok. A bicajomat magam szerelem, piacolok a bolhán, hogy legyen pénzem. Nekem mégis a fűnyírás az első. Az óvodában is vállaltam. Hogy a suliban mi lesz, még nem tudom. Most éppen traktoros fűnyíróra gyűjtök. Akkor kész a riport? Mennék, dolgom van.

– Anyukád hív, hogy odabent ráérősen váltsunk szót.
– Ugyan miről?
– Például hogy mi leszel, ha nagy leszel?
– Mi leszek? Valami munkás. A többiről majd anyu beszél, én nem szeretek.
Mónika, Marci fiatal mamája kacagva szól hozzá a purpárléhoz:
– Hékás! Hány névjegyet nyomtattál már eddig? Hulladékhasznosító, generálkivitelező, szobafestő, gyáros, bankár…
– Bankár nem! – tiltakozik Marci csokival teli szájjal. – Nem könyökölök! A gyáros igen! Majd a bankár körmöli nekem a sok pénzt. Termelek, eladok, üzletet kötök, külföldre járok, az jöhet!
– Fontos neked a pénz, Marci?
– Hát… – vonja meg a vállát –, csak ha kell valamire. Vagy besegítek. Anyu kocsijába beleadtam ötezret, apunak is a biliárdasztalhoz, aztán a lambériához, meg ugye a hó végi kölcsönök anyunak… Van már 130 500 forint bankbetétem. De a fűnyírás a fontosabb. Egyszerűen szeretem, és kész!

Mónika szerint fiuk nem „csoda”, de tényleg kész „csuda” gyerek. Már ír, olvas, matekból kiváló. Apai gének? Vagy tán, mert kétéves volt, mikor épült a házuk, amin az egész rokonság kalákában dolgozott? Igen, biztosan az „fertőzhette” meg. A játékot mindig hamar elunta, de a kétkezi munkát soha. Aztán a bolhapiac… Sorra üríti ki a rokonok, ismerősök padlását. Minden vackot képes eladni, mert meggyőződése: bármely lom jó valamire. Listázza az „üzleti” terveit. Sok barátja van, pedig jócskán befogja szegényeket, mielőtt hajlandó velük valami „időpazarlásra”.

Búcsúzóul megtudom még: az óvodai dadus sírt iskolakezdéskor. Azt mondta: odamegy takarítani, csak hogy naponta láthassa ezt a „tünemény” gyereket...