Önálló élet, de milyen áron?
Kedves Ágnes! Fiatal pályakezdő vagyok. Most kezdek elindulni a családalapítás felé vezető úton. A problémám az, hogy a családi fészek megteremtéséről más a szemléletem, mint az engem körülvevő idősebb korosztálynak. Egy generációs szakadékot érzek, és azt veszem észre, ismerőseim közül nem csak nekem van ilyen konfliktusom.
Én is szeretnék egy egyszerű kis saját lakást vagy kis parasztházat. A probléma csak az, hogy párommal nagyon félünk a hitelfelvételtől. Nem érezzük biztosnak a munkahelyünket sem, valamint félünk attól, hogy ha hitelt veszünk fel, időközben megváltoznak a szabályok. Sok példát látunk manapság arra, hogy a hitelfelvétel nagyon nem biztonságos, és nagyon sok feszültséget, félelmet okozhat a családon belül.
A családunk más terveink ellenére mégis próbál hitelfelvételre sarkallni minket, ez főleg a párom szüleire érvényes. Az én szüleim is szeretnék, hogy külön költözzünk, de ők azért meg is értenek minket. A párom szülei azt mondják, hogy kell a saját lakás, és hogy máshogy nem lehet megoldani, muszáj fölvenni hitelt.
Azzal példálóznak, hogy annak idején ők is hitelt vettek fel, elég sokat, és hogy nekik se volt könnyű, mégis megoldották. De mit ér a saját lakás, ha közben állandó, mindennapos stressz mérgezi a lelkünket, a családi kapcsolatainkat? És nem a „mamahotel” előnyei miatt szeretnénk az együttélést, hiszen most is sokat segítünk otthon a szüleinknek. Mégis mi már egészen magunkénak érezzük a többgenerációs együttélés szemléletét, ami arról is szól, hogy az idősödő szüleinket öregkorukra majd ne hagyjuk magukra. Hiszen már most is fáradtabbak, és mi huszonévesen le tudnánk valamelyest venni a terheket a vállukról, ha hagynák. Ők pedig idősebbként át tudnák nekünk adni az élettapasztalataikat. Így tulajdonképpen úgy gondoljuk, nem is olyan hátrányos ez egyik fél számára se. Önnek mi a véleménye?
Üdvözlettel: Anna
Kedves Anna!
Megvallom, nagyon rokonszenves számomra a gondolkodásmódja. Magam is többgenerációs családban nőttem fel, és kimondhatatlanul jó volt a nagyszülőkkel együtt élni. De akkoriban ez természetes volt. Az, hogy ódzkodnak a hitelfelvételtől, jogos, pályakezdőknek én sem ajánlanám. Nem is értem, hogy a szülők miért javasolják... Ha elég nagyméretű a szülői otthon, tehát jól elférnek benne mindnyájan, valóban mindkét fél jól járhat az együttéléssel. De! A legfontosabb, hogy ezt mind a négy embernek egyformán akarnia kell. Tehát az anyának, apának és a fiatal pár mindkét tagjának. Annak is ugyanúgy, akinek nem a szülei az idősebb generáció. A szeretetnek, az elfogadásnak őnála is működnie kell. És persze viszont. Ha ez megvan, akkor nyugodtan vágjanak bele.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes
