Expedíció szendviccsel és bilivel

A hétvégét Nanyó nyaralójában töltöttük a Balatonnál, s egy forgalommentes vasárnap reggel innen kellett volna a Keletibe érni, cirka három óra alatt. Közös életünkben először Laci nélkül vágtunk neki az irgalmatlanul hosszú útnak.

Mert eredendően a munka miatt, de valójában hogy a költözés fáradalmait kipihenje, Laci éppen Amerikában élvezi a szabadság mámoros pillanatait. Csomagok, kosárnyi élelem és ital, könyvek, bili és a gyerekek be a kocsiba. Indulás, mert Zsuzsa mama vonata három óra múlva begördül a pályaudvarra.

Szikrázó napsütés, csillogó Balaton, Boldó és Bencó mögöttem csacsognak. Öt perc múlva Boldó megszólal, hogy éhes. Természetesen Bencó gyomornedvei is beindulnak, közli: „korog a hasam”. Szendvics elő, de Bencó felsikít, hogy a szalámis zsömlétől fáj a feje, inkább almát enne. Kezébe nyomom az almát, miközben 50-nel poroszkálunk a lakott települések között. Pillanatokon belül Boldó is ráfanyalodik az almára, de ő az, aki a legapróbb elváltozás esetén is reklamál, hogy szabadítsam meg a gyümölcsöt apró hibáitól.

A napsütést még érzékelem, de a víz színejátékát már kevésbé, amikor Boldó megszólal, hogy pisilnie kell. Most, azonnal, nem bírja tartani. Benzinkútnak, presszónak nyoma sincs. Sapka, kabát föl, végül is a leghigiénikusabb hely a bokor. Közli, hogy nagyon fúj a szél, őt itt mindenki látja, így nem lehet pisilni. Menjünk tovább egy benzinkútig.

Kérdezem Bencót is, mert éppen a szobatisztaság szülőt és gyermeket próbáló fázisában vagyunk. Mondja, hogy neki nem kell bili, mert már bepisilt. Régen fordult elő hasonló: utcán, üzletben, autóban, szemrebbenés nélkül és profi módon használjuk a bilit.

Higgadtságomat megőrzöm, s mély sóhajtás után elkezdem átöltöztetni. Teljes ruhacsere kell. Boldó feszengve ül, s csak annyit sziszeg: ha nem keresünk azonnal egy vécét, bepisil. Bencó ülését ki kell bélelni, mert teljesen átnedvesedett. Közli, hogy ő így nem hajlandó beleülni, mert kényelmetlen, szorítja a szíj, s valami nyomja a fenekét. Mondom, nincs más megoldás. vagy beleül így, vagy tapodtat sem megyünk.

Boldó felüvölt, hogy menjünk már, én meg felidézem azokat a felemelő napokat, amikor négyesben utazunk. Laci vezet, én meg könnyedén adagolom az ételt, italt, énekelünk, megállunk pisilni, békésen hajtunk tovább. Meglehetősen távolinak tűnnek ezek az utazások. Bencót határozott mozdulattal belenyomom az ülésébe, csak kibírja valahogy.

Végre elértünk egy benzinkúthoz, Boldóval be a vécébe. Akció sikeres, amit nyomban meg is ünnepelünk egy gyümölcslével. Bekászálódunk az autóba, a Balatont ismét csillogónak látom. Mondom, aludjanak, hosszú még az út, és legalább lesz energiájuk rengeteget játszani Zsuzsa mamával. Boldó kuckót csinál magának a kabátokból, kényelmesen bevackolja magát.

A következő pillanatban hatalmas üvöltés, ütés hangja, majd bőgés. (Miközben az autópályán 130-cal száguldunk.) Kiderül, Bencó kihúzta Boldó feje alól a sálamat, mondván, hogy azzal mindig ő takarózik. Mondom, hagyják abba, mert életveszélyes, hogy a hátam mögött üvöltve tépik egymást és a sálamat. Igyekezetem hatástalan. Nem akarok megállni, hanem minél hamarabb célhoz érni. Teljes hangerőre kapcsolom a rádiót. Ez már hatásos, bőgés, üvöltés abbamarad.

Így száguldunk a Keleti felé, Zsuzsa mamáért, aki a felmentő sereg ígéretét jelenteti. Gyerekek csöndben, zene üvölt. Boldog percek ezek.