Otthon, édes otthon – de meddig?

Mi késztet ma egy fiatalt arra, hogy a saját lábára álljon? Úgy tűnik, már a jóléti államokban is egyre kevesebb dolog. Mint egy friss tanulmány eredményei is mutatják, a svéd fiatalok szívesen maradnak a szülői házban akár 30 éves korukig is.

Család-otthonKovács Réka2010. 10. 15. péntek2010. 10. 15.
Otthon, édes otthon – de meddig?

Az elmúlt három évben jelentősen megnőtt azoknak a svéd fiataloknak a száma, akik a középiskola befejeztével nem költöznek el otthonról, hanem – a családi fészek biztonságát élvezve – szüleikkel élnek, akár a húszas éveik vége felé is.

A Nordea kutatása szerint 2007 óta 45-ről 54 százalékra nőtt azon 18 és 21 év közötti fiatalok aránya, akik szüleikkel élnek, míg a 18 és 29 évesek körében ez az arány 20 százalékról 25-re emelkedett. Ugyanezen időszak alatt az utóbbi korcsoportban 10-ről 13 százalékra nőtt azok aránya, akik már nem tanulnak, de még nem is dolgoznak. – írja az ELTE hírlevele.

E fiatalok mintegy ötven százaléka a családi kasszához sem járul hozzá – még akkor sem, ha egyébként megtehetné. Szakértők szerint ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy míg a fiatalok maguktól nem ajánlják fel a segítségüket, a szülők a konfliktusok elkerülésére inkább nem hozzák fel a témát, míg az nem válik égetően szükségessé.

Egy másik svéd kutatás eredményei viszont azt mutatják, hogy tízből hét 20 és 25 év közötti fiatal szívesen elköltözne otthonról, de a lakáshiány és a gazdasági nehézségek gátat vetnek a terveiknek. Ráadásul a szüleik is többnyire úgy gondolják, hogy gyermekeik nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy elköltözzenek és önmagukat segítség nélkül fenntartsák.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!