Óvoda a tanyán

– Kútba estem – mondja a helyzethez képest indokolatlan nyugalommal Lili. – Hány méterre? – kérdezi Máté. – Öt – hangzik a válasz. Máté odamegy Lilihez, ötöt szökkennek, aztán helyet cserélnek.

A régi Klebelsberg iskola udvarán tíz gyerek játssza a körjátékokat. Az eperfa alól figyelem őket. Igyekszem minél észrevétlenebb maradni, de jelenlétem bomlasztóan hat a társaságra: egymás után hagyják ott az óvónéniket, s vidám traccsba kezdenek a vendéggel.

– Nagy az igény az óvóbácsikra – jegyzi meg Laki Judit óvónő. – Sok gyerek meglehetősen keveset találkozik az apukájával, mert az egyfolytában dolgozik. Hiányzik hát nekik a férfitársaság.

– Az épületet a hatvanas években nyitották meg újra, nyári idényóvodaként működött. A nagy munkák idején a tanyaiaknak is volt hol hagyniuk a gyerekeket – magyarázza Fülöpné Kiss Ibolya, a röszkei vezető óvónő, miután eldöntöttem, hogy inkább mégsem ugrókötelezéssel kellene töltenem az időt. – 1971 óta van itt állandó napköziotthonos óvoda, szervezetileg most is a rösz¬kei intézményhez tartozik. Utánpótlást a környező tanyákról toborzunk elsősorban, de a faluból, sőt még néhány községgel távolabbról is hordják ide a gyerekeket.

A rendszerváltozás után átformálódott, ki lakik továbbra is tanyán. Az itt maradt öregek közelébe újonnan odaköltözöttek jellemzően két szélsőség közül esnek valamelyikbe: vagy szociális okokból teszik át a székhelyüket a tanyára és vergődnek leginkább a számukra idegen helyzetben, vagy fiatal értelmiségiek, akik tudatosan választják ezt az életmódot.

Mi az előnye, ha az ember gyermeke tanyán jár óvodába? Laki Judit szerint – aki egyébiránt a Manótanya mellett lakik – a környezet jóval nyugodtabb, egyben sokkal érdekesebb, mint a városi óvodákban. Amikor például elindulnak sétálni, akármelyik környékbeli tanyára betérhetnek, mindegyiken más és más állatot is látnak. Jelenleg a létszám nem túl nagy, összesen tizennégy kicsi jár hozzájuk, így aztán mindenkire bőven jut figyelem.

– A városi óvónők azt szokták mondogatni, hogy persze, jó, jó a csend és a nyugalom, náluk viszont a gyerekek jobban megtanulnak közlekedni, járműveken utazni, hiszen ott ez szinte valamennyi séta alkalmával sorra kerül – mondja Laki Judit. – No, mi is sokat megyünk a városba, s természetesen számítógépünk is van. De mindezt nehéz összemérni azzal, hogy amikor mi az őzikéről énekelünk, s utána kinézünk a kerítésen, ott álldogál a gida. Hogy a húsvéti nyuszit már ne is említsem...