Lédi új családja

„Sötétkék Volkswagen araszolt lassan a tanyák között. A földeken dolgozó emberek fejüket megemelve néztek a lassan poroszkáló autó után. A férfi, aki az autót vezette, amikor észrevette az őt bámulókat, úgy tett, mintha megtalálta volna végre a sebváltót, a motor felbőgött, a kocsi vagy 500 métert száguldott, majd gyors fordulás után megállt. Nyílt és csapódott az ajtó, hogy aztán folyamatosan gyorsítva, az autó eltűnjön a dűlőúton. Az emberek nem tudták mire vélni ezt a hirtelen száguldást, de azután meglátták az okát: ott loholt az elporzó autó után.

Egy kutya! Szaladt, szaladt, de hiába. Egy idő után elfáradt, leült, és várta, hátha visszajönnek érte. Az órák azonban múltak, s lassan bizonyossá vált lelkében a felismerés: otthagyták! De azért el nem hagyta volna az őrhelyét, az útról csak addig húzódott le, amíg egy-egy autó elment mellette, aztán visszafeküdt a keréknyomba. Leszállt az éj. Az otthontalanná vált kutya keserves sírásba kezdett. A közeli házak lakói kimentek hozzá, vittek egy kis enni-, innivalót, a kutyus azonban morogva elszaladt. Az élelmiszert és a vizet azért kint hagyták, hátha visszamegy érte. Az éhség nagy úr – reggelre a tál kiürült…

Hetekig őrizte azt az útszakaszt, ahol otthagyták. A tanya lakói és a földeken dolgozók ellátták élelemmel, míg végül megszokta őket, és összebarátkoztak. Különösen egy fiatalember lett a kedvence. Este, ha a férfi kint maradt a növényeket öntözni, odasompolygott hozzá, és egész éjjel vigyázott rá. Végül odahagyta az autó nyomát, és beköltözött a vén diófa lelógó ágai alá, ahol új barátja szokott pihenni. Hasznossá tette magát: elkergette a vadakat a paprikaföldről, néha megküzdött egy-egy mezei pocokkal, hörcsöggel, éjszaka megkergette a baracktolvajokat, de mindig csak ad¬dig merészkedett, ameddig új barátjával bejárta a határt.

Eljött az ősz, a mezőgazdasági munkák befejeződtek. A kutya rettegve figyelte a szokatlan nyüzsgést, hogy pakolják a szivattyút meg a sátrat az autóba. Izgatott nyöszörgéssel adott hangot félelmének: megint elhagyják? A fiatalember leguggolt mellé, és azt mondta: most bemegyek a faluba, ha akarsz, jöhetsz velem. Ott ugyan nem leszel ennyire szabad, de lesz házad, és mindig gondoskodni fogok rólad. A kutyus boldogan nyalta meg a felé nyújtott kezet, és amikor kinyílt előtte a kocsi ajtaja, úgy ugrott be, mint akinek természetes, hogy öröktől fogva oda tartozik. Azóta eltelt nyolc év. Lédi, mert persze már neve is van, új családjával a faluban lakik, és ha van a kutyáknak istene, hát neki ugatja el köszönő imáját, hogy hazatalált.”

Írjanak!