Diszkótragédia és szülői felelősség

Horgas Eszter fuvolaművész:
– Utólag tudtam meg, hogy a kisebbik lányom ott volt azon a szombat estén a West-Balkánban. Nekem fellépésre kellett mennem, ő pedig egy ismerős családnál maradt, és a vendéglátó nagylány baráti körével látogattak el a szórakozóhelyre. Szerencsére a lányomnak csak a csuklója rándult meg a tülekedésben, de lelkileg teljesen összezuhant: másnap még nem tudott beszélni a tragédiáról, mert azonnal sírógörcsöt kapott, csak halálsápadtan mászkált. Azóta napok teltek el, de még mindig csak úgy képes elaludni, ha simogatom. Az egyik tanítványom, egy kedves, szolid kislány szintén részt vett a bulin – ő a rettegés okozta gyomorgörcstől napokig nem tudott kiegyenesedni és az órákra járni, még mindig betegen fekszik.

Nem szégyellem bevallani: én pszichológushoz fordultam segítségért, mert nemcsak a kislányomnak, nekem is vadonatúj ez az új kihívás, amivel sajnos ilyen tragédia árán szembesültünk. Én már gyermekkoromban sem bírtam a tömeget, menekültem az ilyen helyekről, a zenetanulás egyébként is lekötötte a szabadidőmet. A nagyobbik lányom is ilyen zárkózott, inkább házibulikba, színi körbe járt – tehát vele nem éltem át ezt a mostani félelmet. Ellenben a kicsi egészen más, ő habzsolná az életet, vágyik szórakozni, bulizni. Illetve eddig vágyott. Most retteg.

Pedig a félelem megbénít, elszívja az energiát – most elsősorban ezt kellene feloldanunk, természetesen a felelősök megbüntetése mellett. Sürgősen keresnünk kell a megoldást: hogyan tudunk a fiataloknak kulturált és biztonságos szórakozási lehetőséget biztosítani? Nem dőlhetünk hátra, mondván, ezt mi „megúsztuk”. Annak a három családnak bizonyos értelemben véget ért az élete...

Örülök a szülői kezdeményezésnek; minden jó, ami nem hagyja „elaludni” a történteket. Ezért szólalok meg én is szülőként és közszereplőként, hogy az emberek, a hivatalok ne nyugodjanak addig, amíg nem oldjuk meg ezt a problémát. Amíg a gyermekeink nem tudnak félelem nélkül, biztonságban szórakozni.

Pedig az átélt sokk után legszívesebben nem engedném sehová a gyerekemet. De az eszemmel tudom, hogy nem a tiltás az üdvözítő módszer. Természetes igény a tizenévesekben a kortársaik, a közösségi élet utáni vágy. Még akkor is, ha én 16 éves kor alatt korainak érzem az ilyen szórakozóhelyeken való bulizást. Sok-sok veszély (drog, alkohol) leselkedik a gyerekekre, s kell egy bizonyos életkor és érettség ahhoz, hogy ezeknek felelősségteljesen ellen tudjanak állni.

Úgyhogy én beszélek, beszélek, ha kérdeznek – és közben igyekszem „kimasszírozni” a rettegést a saját lányomból. Az a filozófiám, hogy a velünk történő rosszakból is tanulni kell, és a javunkra, épülésünkre fordítani azt.

Ungvári Tamás író-irodalomtörténész-műfordító:
– Érzelmileg sokszorosan megrázott a tragédia. A három elhunytból az egyik lány családját személyesen ismerem; két lány abba a budai Móricz gimnáziumba járt, amelynek alsó tagozatán a kisebbik fiam is végzett; ráadásul az iskola közvetlen közelében lakunk.

Az elmúlt napokban láthattuk, mindenki másra akarja tolni a felelősséget. Nagyon csüggesztő, hogy az önkormányzat a szabályozás hiányára hivatkozva próbál mentegetőzni. Véleményem szerint a hivatalnak nem abban van felelőssége, hogy nincs vagy nem jó a hazai szabályozás, hanem abban, hogy a jelenlegi szabályozások adta lehetőségekkel sem élt. Ez annyit jelent: ha bizonyos hiányosságok felkeltették a gyanújukat, igenis ellenőrizni kellett volna a diszkót! Az is kérdés számomra, hogy amikor szombat este a város szívében, a Nyugati térnél gyülekezik sok száz, sőt ezer fiatal, ezt miért nem észlelte a rendőrség, miért nem kezdett azonnal vizsgálódni, vajon mi történik ott?!

Apaként természetesen értem a szülők aggodalmát, de rossz ötletnek tartom azt a kezdeményezést, amely szerint ezentúl majd szülőcsoportok végigjárják és ellenőrzik a diszkókat, hogy azok megfelelnek-e bizonyos feltételeknek. Azért fizetünk adót, hogy ezt hivatalos szervek – önkormányzat, rendőrség, tűzoltóság – megtegyék. Mi, politikailag, emberileg, morálisan tudatos szülők azt próbáljuk inkább elérni, hogy a jövőben a kereskedelmi tevékenység engedélyezése, szabályozása összhangban álljon a jogrenddel, ezáltal a szórakozóhelyek biztonságosak legyenek, a pizza pedig nem romlott, a virsli nem fertőzött...

Majd’ két évig Los Angelesben, a Sant Saint Boulevard környékén laktam, ahol láttam a nagy diszkók működését. Példamutató, ott milyen biztonsági ellenőrzéseken esnek át a bulizni vágyó fiatalok – nem úgy, mint idehaza, ahol a szervezők maguk veszélyeztetik a fizető vendégek épségét!

Büszkén mondhatom, hogy az én fiaim pontosan tudják, micsoda különbségek vannak az egyes szórakozóhelyek között – egyikük ráadásul lemezlovasként is dolgozik –, és nem fognak elmenni oda, ahol hamis kártyákkal játszanak. Ahol bár csak 10 óráig van engedélyük a nyitva tartásra, mégis úgy hirdetik magukat, hogy a 11 óra előtt érkezők 1000 forint helyett 800-ért bemehetnek... Ahol 35 lemezlovast harangoznak be, tehát már sejteni lehet, hogy nem az engedélyezett 300 főre számítanak, hanem igazi tömegre... A szervezők nagyon ügyesen a Facebook közösségi oldalon reklámozták mindezt, ami köztudottan a modern tinédzserek anyanyelve – ezt a hatóságoknak is tudniuk kellene.

A szülőknek az a felelőssége, hogy olyan embert neveljenek a gyermekükből, akiben nagyon fiatalon kifejlődik a saját döntési képesség. Nem tiltani kell őket a bulizástól, hanem ítélőképességet és méltóságot oltani beléjük: ismerjék fel és kerüljék el a veszélyhelyzeteket. Én mondom – aki a Beatles-biblia és a Rock mesterei című könyveket írtam –, hogy olyan zenét még nem írtak, amit érdemes ilyen tömegben összepréselődve hallgatni!