Renault Wind 1,6: fúj a szellő

Mindjárt az elején szögezzük le: a Wind-et nem jó vezetni. Illetve inkább úgy mondom semmi különös. Ne várjunk tőle óriási gyorsulást, élvezetes kanyargást, tűéles irányíthatóságot. A Wind leginkább ajándék: egyrészt a gazdag családok lánygyermekeinek a matek érettségi 4-esért, másrészt a konditeremben életvitelszerűen tartózkodó késői 30-as néniknek. Őket az érdekli hogy cuki legyen a forma, megnézzék a szomszédok – s még a teteje is lenyílik? Ne már, komolyan? Húúú, de szupcsi!!

A Wind egyébként nem különösebben szép autó, úgy is mondhatnánk, hogy szokni kell a formáját. Magas, rövid és tömzsi, tágra nyílt szájjal és néhány kötelező dekorelemmel. A legjobban talán a hátulja sikerült, innen hasonlít legjobban valami sportautószerűségre.

A Wind két ember számára kényelmes, szerencsére hátra nem nyomorítottak bele még két sámlit, csak hogy négyülésesnek legyen mondható. Nehéz is lett volna: a mini-kabrió ugyanis a legkisebb Renault-ra, a Twingo-ra épül, s négy méternél is rövidebb. A belső tér sok ismerős alkatrészből építkezik, de azért van egyedi dolog is: ilyen az ajtóbehúzó fülecske, vagy a kilincs ami annyira vacak műanyagból készült, hogy mindig attól féltem, hogy letöröm. A műszerfal és a kezelőszervek a kisautó kategória átlagában megállják a helyüket, a sportülések pedig kifejezetten kényelmesek még testesebb embereknek is. Egyvalamit kerüljünk: a 185 centi feletti magasságot.

A tetőnyitó szerkezet zsenialitása abban rejlik, hogy nem hajtogatja össze több részre, mint a nagy kupé-kabriók, hanem a tetőelem – a kireteszelés után, a megfelelő gomb nyomására, alig 10 másodperc alatt – egy az egyben hátrahajlik és eltűnik a csomagtartóban. Sokkal tartósabbnak és masszívabbnak ígérkezik, mint az eddig látott megoldások, ezért nagy piros pontot érdemelnek a franciák. Apropó, csomagtartó: nyitott és csukott tetővel is ugyanakkora, csaknem 300 literes, s annyira jópofa formájú, hogy sokkal praktikusabban pakolható, mint más kisautóké. Nyitott tetővel nagy élmény a közlekedés, míg felhúzott ablakokkal nem is vészesen zavaró a szél – bár ezt január lévén csak néhány kilométeren próbáltuk.

A Wind kétféle motorral kapható: az 1,2-es turbós 100 lóerőt, az 1,6-os szívó 133 lóerőt tud. Mi az utóbbit próbáltuk, de nem vagyok meggyőzve róla, hogy ez a jobb választás. Érezni ugyan az erőt egyesben és kettesben, de nem letaglózó. Ennek megfelelően 9 litert fogyasztott, ami valamivel kevesebb, mint amit mások mértek. Az ötsebességes kéziváltóval rövid úton lehet váltani, egyedül az ötödik rövid kicsit, de a Wind nem arra van kitalálva, hogy nagy távolságokat tegyünk meg vele az autópályán.

S hogy drága-e? Az attól függ: 4,7 milliótól indul, a jobban felszerelt változat a nagyobbik motorral már 5,3. Ennyiért sok minden vehető: például egy Mégane kupé, GT felszereltséggel, 180 lovas turbós benzinmototorral. Ha viszont azt nézzük, hogy ennyiért egy nyitható tetejű kupé-kabriót kapunk, ami nem jön szembe minden nap, akkor nem is olyan vészes. A Renault szerintem nem lőtt mellé, lesznek, akik megveszik.

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a képgalériánk!