Czeizel Endre vallomása

Elhalasztott esküvő
Szobafestő édesapám és varrónő édesanyám esküvője napját már kitűzték, amikor majdnem végzetes tragédia történt. Oldalkocsis motorkerékpárral jártak kirándulni, még olyan helyekre is felmerészkedtek, mint az osztrák Alpok legmagasabb csúcsa, a Grossglockner. Balesetük útközben, a fővárosban történt: egy szabálytalankodó gépkocsi miatt felborultak. Édesanyám kirepült az oldalkocsiból, csúnyán beverte a fejét a kövezetbe. Eszméletét vesztette, mentők vitték el. Édesapám a rendőrségi szemle miatt nem kísérhette el, csak később ment utána a kórházba. Amikor a menyasszonya hogyléte felől érdeklődött, azt mondták neki: meghalt. Utólag derült ki, hogy összetévesztették egy másik baleset sérültjével. Így aztán néhány hónap késéssel ugyan, de meglett az esküvő – és hamarosan én is. Később elmesélték: korábban fogantam, mint tervezték. Hiába, már akkor is siettem… Ellentétben az öcsémmel, aki öt évvel később született.

Nyugtató
Gyermekkoromban nagy futballtehetségnek tartottak. Tizenhárom esztendősen kerültem a Vasasba, ahol a fiatalok között a trágár szavak amolyan kötőszónak számítottak. Ez kezdetben nekem, a katolikus, templomba járó, gyónó és áldozó kispolgári család sarjának súlyos problémát okozott. Elpirultam, majd tiltakoztam, ami persze csak olaj volt a tűzre. Az angyalföldi fiúk nagyokat röhögtek rajtam, sőt kifejezetten frocliztak. Arra is emlékszem, hogy az egyik első bajnoki mérkőzésen összefejeltem az ellenfél játékosával, aki rám ripakodott: „Az apád f…!” Én meg elképedtem. A félidőben elpanaszoltam az edzőmnek, Jeckli Pista bácsinak, hogy mit mondott nekem az a srác. Pista bácsi megkérdezte, mit feleltem rá. Bevallottam neki, hogy tulajdonképpen szóhoz sem jutottam. Erre a következő tanácsot adta: „Na, fiam, ilyenkor azt kell mondani: – Az anyádba reklámnak!” Ami a trágárságot illeti, sajnos végül én törtem be. Azóta használok nyomdafestéket nem tűrő szavakat is, igaz, sosem kötőszó gyanánt. De nekem elhihetik: egészségesebb bármely nyugtatónál!

Népszerű televíziós
A hetvenes években kezdődtek tévés szerepléseim, melyeket a kutatás és az orvosi tevékenységem mellett ugyan harmadrangúnak tartok, mindazonáltal további életemet befolyásolták. Sorozataimat hatalmas nézettséggel vetítették, a nagy siker azonban elrettentette a tévé akkori vezetőit, s még határozatot is hoztak arról, hogy a „Czeizelből” elég volt. Később aztán megint csak rám fanyalodtak… Sok orvoskollégámban is visszatetszést keltett a „magamutogatásom”. Ez egyrészt érthető, mivel ismertségem „sportszerűtlen” előnynek tűnt, ráadásul az irigység és a féltékenység ősi emberi tulajdonság. Ugyanakkor számomra elfogadhatatlan az ilyesfajta vélekedés, hiszen a betegségek megelőzésében, az egészségvédelemben igenis fontos szerepe van a tudományos ismeretterjesztésnek. Én az elsők között kaptam erre lehetőséget, amikor még csak egy vagy két tévécsatorna volt hozzáférhető. Hogy azóta mivé lett a média? Erre csak azt tudom mondani: régen a férfiakat gyakorta kiherélésükkel próbálták szolgálatkésszé tenni, most bizonyos műsoraival a média „agytalanítja” az embereket…

Egy fedél alatt
Génjeim ötven százaléka található meg az első házasságomból született három gyermekemben, huszonöt százaléka pedig öt unokámban. Gábor színházi rendező, neki nincs családja. Balázs grafikus és tipográfus, s három fia van: Benjámin, Jonatán és Jakab. Barbara lányom a fogyatékos gyerekek korai gondozásában jeleskedik, miközben Danit és Júliát neveli. S hadd említsem meg második feleségem, Erzsébet lányát, Andreát is. Budai házunkban együtt lakom az összes unokámmal, s láthatom őket, amikor csak munkám engedi. Ez a nagy család életem legfőbb értelme és jutalma. (A kép 2002-ben készült.)