Öröm és jókedv: nem csak a kiváltságosoké!

Mindenki képes arra, hogy örüljön valaminek?
Néha hiába szeretnénk üdvözült mosollyal átröppenni a nehézségeken és bonyodalmakon, nem tudjuk megtenni, mert valódi érzelmeink elsodornak. Az érzelmek valójában tudattalan irányításúak, tehát nem könnyen terelhetők tudatos vezérléssel. Ha fogcsikorgatva is, de elhatározzuk, hogy nem fogunk dühöngeni egy apróságon, és ezt vélhetőleg képesek vagyunk néhány alkalommal megtenni, de mikor az érzelmi tűréshatárhoz érkezik a feszültség, kirobban majd az őszinte harag vagy a düh.

A világgal való tudattalan érzelmi kapcsolatukat a bizalmatlanság és az állandó készenlét jellemzi. Ők azok, akik, mint Füles a Micimackóban, nem is lepődnek meg, ha valami problémájuk van, inkább az a furcsa, ha nagyon jó dolog történik velük. Van, aki nem ennyire békés, inkább haragos vagy állandóan veszekedő típus. Bármelyik pszichés attitűdöt is nézzük, azt látjuk majd, hogy a vezető érzelmek inkább negatívak, mint pozitívak. Ahhoz, hogy mindent kedves mosollyal nyugtázzunk, az elégséges önismeret feltétlenül szükséges, vagyis, hogy tudjuk, kik vagyunk, merre tartunk és hogyan szeretnénk élni.

Senki nem tudja sokáig maszkolni a valódi érzéseit, tehát a legjobb, ha tisztában vagyunk ezekkel, mert álarc mögött csak egy darabig lehetünk. Néha filmekben látunk arcokra fagyott mosolyt, ami valójában már vicsorítás, mert az öröm és kedvesség álcája mögött türelmetlenség és harag van. Aki felvállalja az érzéseit és nyíltan ki is mutatja azokat, nem kerülhet ilyen csapdába. Ettől még átmenetileg lehet rossz hangulata, de nem akarja majd konzerválni egész napra, hogy mindenki részesüljön belőle.

Rossz érzések és boldogtalanság
Aki úgy érzi, a világ összeesküdött ellene, folyamatosan negatív érzésekkel küszködik. Pedig a „világ” csak akkor lesz ellenséges, ha annak definiáljuk. A fogyasztói társadalom legnagyobb csapdája az a fantázia, hogy az élethez pedig: pénz, pénz, pénz, család, egészség kell. Mondván, a két utolsóhoz mindenképpen jól működő cashflow kell. Ezek a mai élet felnőttvágyai és -kívánságai, amikben viszont a „mihez és kihez képest” elvét látjuk, vagyis a folyamatos mások javaihoz, karrierjéhez, helyzetéhez méricskélés jellemzi működésüket. Az, hogy saját életünket, tetteinket, milyen érzelmekkel kezeljük, függ az önértékelésünktől, önbizalmunktól, a realitás kezelésünktől. És nem elhanyagolható módon az élettapasztalataink milyenségétől.

Nagyon sok ember boldogtalan, mert azt érzi, hogy titkos vágyainak töredékét sem sikerül megvalósítania. Van, aki már nem is emlékszik kisgyerekkori önmagára, amikor még tágra nyílt szemmel nézett a felnőttek világára, jó esetben teljes érzelmi biztonságban és elfogadó családi légkörben. Felnőttvágyainknál tehát nem az a fontos, hogy jó listákat alkossunk, hanem az, hogy tisztában legyünk a saját személyiségünkkel. Rengeteg filmet és könyvet ismerhetünk, amikben a főhős állandóan ugyanazokba a csapdákba szalad bele, vagy utólag önmaga számára is idétlen módon viselkedik különböző helyzetekben. Persze ilyenkor jókat nevetgélünk rajta, könnyen tesszük, hiszen nem velünk történik meg mindaz. Néha előre látni, milyen bonyodalmak elé néz, és hogy újra és újra gyanútlanul belesétál.

Az önismeret hatalma
Ugyanez zajlik az életben is velünk, mint főszereplővel, vannak nekünk drukkolók és ellenlábasok. A felnőttvilágban már nincs gonosz boszorka, csak hatalmat gyakorló, dominanciapozícióban lévő felnőttek, akik egyszerűen nem törődnek másokkal. Nekik a saját érdekeik érvényesítése mindenekfelett a legfontosabb, ezért „kénytelenek” átlépni hajdani érzelmi vagy erkölcsi akadályaikon.

Aki egész életét annak szenteli, hogy kívánságait őrizgetve, boldogtalan módon bolyong, mert ellenséges terepen nincs biztonsága, vélhetőleg rossz úton jár.

Az önismeret az a képesség, hogy pontosan feltérképezhetjük tulajdonságainkat, s lehetővé teszi, hogy felmérjük és átgondoljuk az életünk fontosabb helyzeteit és segít a legjobb megoldás kiválasztásában.

Azok a felnőttvágyak, melyek nem a saját lehetőségekhez igazítottak, rosszabbat tehetnek bárminél, mert belehajtanak egy olyan agárversenybe, ahol a műnyúl évtizedeken át elérhetetlen. Az emberi kapcsolatok és az érzelmek biztonsága teremti meg azt a hátteret, amin aztán az egzisztenciális szorongások elcsitulhatnak. Aki például folyton a „megmentőre” vár, mint királylány a várbörtönben, majdnem mindig egyedül marad, mert mindenkinek a saját életét kell élnie és azért felelősséget vállalnia. A felnőttélet boldogsága persze nem olyan egyszerű, mint gyerekkorunkban, de nem is sokkal bonyolultabb. Csak ismerni kell azokat a kereteket, amelyeket valójában a képességeink, a lehetőségeink jelentenek, és amelyek biztos terepet adnak a megvalósításokhoz.

Fontos, hogy feltegyük magunknak a megfelelő kérdéseket: „Helyemen vagyok-e a világban?” „Azt csinálom-e, amire képes vagyok?”

A válaszoknak viszont őszintéknek kell lennie, mondjuk: „Azt szeretném, hogy fogadjanak el, és érezzem, hogy fontos vagyok nekik.”. Ha ez megtörtént, akkor már nem olyan rossz a helyzet, csak képesnek kell lennünk arra is, hogy módosítunk a viselkedésünkön. És akkor nincs akadálya annak, hogy mosolyogva éljük a napjainkat, mert sem a rivalizáció, sem a boldogtalanság nem képes átszínezni és értékteleníteni az életet.