Suzuki Alto: létminimum

Hozzászoktunk, hogy a Swift kettőfélért szerény, de használható családi kocsi, ráadásul önerő nélkül adják hitelre. Persze, hogy vette a nép, mint a cukrot. Csakhogy közben jött a válság, hitel már nincs, de a vásárlók nagy részénél pénz se a törlesztőre. Arról nem is beszélve, hogy az új Swift alapára túllépi a hárommilliós lélektani határt...

Itt van tehát az Alto, ami 6 év után újra az automobil alfája, a koordinátarendszer origója. Nem is értem, miért nem Suzuki Autó a neve, csak így nemes egyszerűséggel: se több, se kevesebb, mindenből a minimumot nyújtja, azt viszont egész szépen. Nem rossz a forma, a sziluett engem erősen emlékeztet a Toyota Aygo-ra. Elölről a nagy bamba szemek dominálnak, nem mondható kifejezetten női autónak – egy dolgot leszámítva: a színét.

Ezt a rózsaszínt ugyanis nehéz elfelejteni. No, mondtam, én ebben nem bírok ki egy órát sem, nemhogy egy hetet, de aztán csak győzött a kíváncsiság és beültem. Nagy kunszt nincs, minden szürke, kemény műanyag, de legalább a világosabbik fajtából, a műszerfal meg olcsósága ellenére is valamennyire egyedi. A nagy sebességmérő nem rossz, fordulatszámmérő azonban már nincs, ahogyan zárható kesztyűtartó sem – értéktárgyat legfeljebb az ülés alá dughatunk. A hely elöl passzentos, hátul pedig kifejezetten szűkös, de ne akarjunk trónolni az Alto-ban. A csomagtartót meg egyszeűen elfelejthetjük: a 129 liter inkább egy kesztyűtartónak felel meg, az iskolatáskám volt ekkora űrtartalmú második általánosban. Körbe kilátni nem könnyű, a C- és az A- oszlop is vaskos, sokat kitakar.

Vidám dolog viszont vezetni! Az egyliteres, 68 lóerős, háromhengeres motor annyira ide illik, hogy nem is kívántam nagyobbat. A kocsi súlya üresen 900 kiló alatti, így egész dinamikusan is lehet vele közlekedni városban 50-es-60-as tempóig. Országúton 110-ig elfogadható, afelett pedig inkább már reménytelen a helyzet, de ez így természetes. Ne várjuk el az Alto-tól, hogy tartós autópályázásra is ideális legyen, bőven elég, hogy nem éreztünk halálfélelmet az M7-esen. A kormányzás közvetlen, nincs túlszervózva. A futómű és a váltó hozza az elvárható minőséget: egyiktől sem ugrunk ki a bőrünkből, de rendben vannak. Vegyesben, nyúzva 6,2 literes fogyasztás jött ki, ami meghaladja ugyan a gyári értékeket, de kíméletesebb üzemben talán öt körülire is leszorítható.

Az egyetlen elérhető felszereltségi szinten minden van, ami kellhet: öt ajtó, központi zár, klíma, mp3-as hifi, 4 légzsák, elektromos ablak. Ezért kérnek 2,3 millió forintot, ami a kategórián belül is kedvező. A nagyon hasonló 107-es Peugeot (más néven Toyota Aygo vagy Citroën C1) például félmillióval többet kóstál, csaknem ugyanilyen felszereltséggel.

Igazi szükségautó a legkisebb Suzuki, helyváltoztatásra olcsóbb alternatíva nemigen létezik. Ha ebbe ülünk, a Swifthez képest visszalépés, de még mindig vállalható. S még valami: egyszerűen nem lesz mire költeni, ha megvesszük. Üzemanyagot keveset kér, elromlani nem tud, ha meg mégis, a nagymamám is megszereli egy tízes kulccsal. Van öt ajtaja, klímája, hifije, ez ma a minimum. Ha új autó kell olcsón, akkor Dacia vagy Alto.

Bármelyik fotóra kattintva megnyílik a képgalériánk!