Anyavállalatok versenye

Cseresznyét szed a nagymama a szolnoki családi ház udvarán, a buszsofőr férj, Szarvas Pál gyümölcsös pitét süt nekem, díjnyertes neje, Szarvas Mici meg rajtam mosolyog a műhelyében, ahogy bámulom a falra pingált jávorszarvast, a polcokon sorjázó manószerű babákat:
– Ugye milyen jópofák? – nevet Mici. – Az egyiknek olyan csúf lett az arca, hogy azt mondtam, ez már gyönyörű! Igazam lett, mert amint feltettem az internetes MESKA-ra (Mindenféle Egyedi Saját Készítésű Alkotások rövidítése), rögtön elkelt. A cég logójának szánt „jámborszarvas” is, őt a férjem után hívom így, mert nála szelídebb ember a világon nincs.

A három, 18, 11 és 6 éves fiú mamája most negyvenesztendős, mindig fix állásra vágyott, tavaly januártól mégis vállalkozó lett. Az állat-, manó- és babafiguráival virtuális piacra betört asszony ma már sokszor hajnalig is dolgozik, annyi a megrendelése az országból, de külföldről úgyszintén. Amin mégis csodálkozik, mert üzleti érzékét a nullával egyenlőnek, a vállalkozással járó ügyintézéseket nyűgnek tartja. Nagyfia, férje besegítenek, ám kitalálni és megvarrni egy figurát, magát az alkotást senkire se bízná, hiszen a humorral, szeretettel teli „micis” stílus a lényéből fakad.

Szarvas Mici élete sem szokványos. Bár az általános iskolában ő volt a „kreatív zseni”, mégse vették fel a képzőművészeti szakközépiskolába, így duzzogva belekezdett az egészségügyi, majd vegyipari szakiskolákba, de csak a pénzügyi főiskolát fejezte be „majdnem”, jóval később. Már kislányként imádta a fúrós-faragós férfimunkákat. Párja is ügyes kezű, de méltányolva neje tehetségét, inkább a sütés-főzésben remekel, amivel jól kiegészítik egymást. Mici mindazonáltal ízig-vérig nő, akit főleg az érzelmei irányítanak. Kiválóan varr, horgol és hímez, ABC-ben, virágüzletben, méteráruboltban dolgozott. A virágkompozíciók készítését már szerette, a kelmeboltban a szövetek színét, tapintását élvezte.

Mivel kamaszként kikönyörgött anyjától egy varrógépet, néha a bolt vevőinek is varrogatott:
– Aztán jöttek a gyerekek – mesélte –, nekik varrtam. Mindig korán visszamentem dolgozni, mert a homokozó melletti üldögélést nagyon untam. Csak harmadik fiam születésekor mentem gyedre. Pont akkor, amikor már szinte lehetetlenség volt szülés után újra bekerülni a munka világába. Hiába pályáztam, 38 évesen, három gyerekkel sehol nem kellettem. Egy szerencsém volt; megérintett az internet, rábukkantam a MESKA-portálra, ahol annyi csodát láttam, hogy rájöttem, nekem itt a helyem. Volt alkalmi munkavállalói könyvem, s mint két évig még főállású anyuka, a „jámborszarvassal” és saját figuráimmal regisztráltam magam a virtuális bazáron. Pár nap múlva már e-mailben gratulált és biztatott az ország egyik legismertebb babakészítője, és jöttek megrendelések is. Gondoltam, a kényszervállalkozásom hoz némi pluszpénzt, párom úgyis családfenntartó. Aztán bejött a dolog...

– Ezért került az Év Anyavállalata elnevezésű versenybe?
– Oda én tavaly is beneveztem, s mivel jól szerepeltem, idén már hívtak a szervezők. A közönségdíjas első helyezésnek nagyon örültem. Mert ez az emberek „micis” stílusom iránti szeretetének a jelzése volt.