Sértődések a családban

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Balaton mellett élünk, egy festőien szép kis faluban, a vízparttól negyedóra sétára. Közelünkben a nagy forgalmú, patinás üdülőhely, ahol minden kapható, és rengeteg a program. Ezt azért hangsúlyozom, hogy lássa: az otthonunk ideális hely gyerekeknek a vakáció eltöltésére. Ehhez képest az idén nyáron csak három hétre kaptuk meg három unokánkat. A fiam gyermekei-ről van csak szó, a lányom két gyereke most is, mint minden évben, két hónapot tölt nálunk.

Tavaly még mind az öten itt vakációztak egész nyáron, a legnagyobb egyetértésben, semmi probléma nem támadt egyikükkel sem. Néhány évvel ezelőtt nem fogadtunk el egy fillért sem a két hónapra értük, a férjem még dolgozott, nem volt semmi gond. Két éve a lányomék mindig adnak bizonyos összeget, úgymond „tartaléknak”, meg persze zsebpénzt a gyerekeknek. A fiamék nem ajánlottak fel semmi hozzájárulást, mi meg nem kértünk. Pedig ennyi gyerek – köztük kiskamaszok – etetése, strandoltatása, szórakoztatása nem kevés pénzbe kerül.

Ja, és a szülők is itt nyaraltak két hetet, s ők sem étteremben ettek. Tavaly a nyár végére jócskán megcsappant a félretett pénzünk. Valamit mondtam ezzel kapcsolatban a lányomnak, aki felháborodott, s első mérgében nekiesett a bátyjának és a sógornőjének. Ők pedig halálra sértődtek. És most büntetnek minket… Amúgy a gyerekeiket is, akik még ezt a három hetet is csak óriási bőgésekkel tudták kierőszakolni…
Üdvözlettel: Zsuzsanna

Kedves Zsuzsanna!
Ez a történet tipikus példája a családon belüli sértődések, kavarások, „bosszúk” kialakulásának. Az, hogy a szülőknek eddig nem jutott eszükbe hozzájárulni három gyerekük két hónapi tartásához, elég rossz fényt vet rájuk. (És nemcsak a menyére, hanem ugyanúgy a fiára is.) Próbálok mentséget találni számukra: nyilván megszokták a nagyszülői nagy¬vonalúságot, s nem gondoltak rá, hogy az is véges lehet. Szerintem idejekorán szólnia kellett volna a fiának és a menyének, nyugodt, kedves hangnemben. Mint írja, ezúttal adtak a gyerekekkel „költségtérítést”, még többet is, mint kellett volna, aminek egy részét ön visszaadta. A lányától is hiba volt rájuk támadni és tulajdonképpen megszégyeníteni őket. De hát így történt. Ez a szünidő már elment, most a következőre gondoljanak. Jövő nyárra valószínűleg lecsillapodnak a kedélyek. A lényeg, hogy ne fortyogjon, nőjön tovább senkiben a sértődöttség. Önök mindenesetre ezen legyenek!
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes