Elegáns a legényrózsa

Mexikóból származó egynyári virág, s mint ilyen, meleg- és fényigényes, de a szélsőséges nyári időjárást, így a tűző napot és a hűvös, borongós időt, a hetes esőt is jól elviseli. Dédanyáink idejében nem hiányozhatott a virágoskertekből, mára vesztett ugyan a népszerűségéből, de feledésbe nem merült. Kényes a talajra is; a jó táperőben lévő, mélyrétegű talajokon díszlik a legszebben és virágzik a leghosszabban – különösen, ha az aszályos időszakban öntözzük is. Sekély rétegű, hamar kiszáradó földben csak tengődik.

A legényrózsa (latin nevén Zinnia) virágai – a kék kivételével – a legváltozatosabb színekben pompáznak. Az új nemesítések kárminvörös, aranysárga, citromsárga, lazacszínű, bíbor és skarlátvörös virágszínei igazi különlegességek. Fajtái nemcsak színben, de növekedési erélyben is különböznek egymástól. A mintegy 20 centiméteres törpe változatok a különleges pompon formájú virágaikkal a törpe dáliákra emlékeztetnek, az átlagos fajták 30-60 centiméter magasra nőnek. A legpompásabb változat, a Zinnia elegans egy méter magasra is megnőhet, virágának átmérője a 10-12 centimétert is elérheti.

Magjait április végén vessük állandó helyre, 25-30 centiméteres sor- és tőtávolságra. Mivel elég nagy a magja, szemenként jól vethető. Ha korai virágzást akarunk elérni, akkor magvait kis cserépbe vessük, és a kikelt palántákat földlabdával együtt ültessük ki, mert az átültetést igen rosszul tűri.

A kertben a vegyes virágágyakban van a helye, színkeveréke ott különösen mutatós lehet. A nagyobb virágú fajtákat vághatjuk is; jól mutatnak a vázában. De nevelhetjük cserepes növényként, dézsába ültetve is.