Így tartom a kutyámat 2.

„Éva néni vagyok Heves megyéből; az ön segítségével kaptam két kiskutyát, amit köszönök annak a két embernek is, akik önzetlenül hozzájuk juttattak. Azóta felnőttek, okos, jól nevelt, kiegyensúlyozott kutyák lettek. Időközben bővült a társaságuk: a vejem talált az utcán egy kidobott kis csivava lányt, őt is magamhoz vettem. A nagyobb kutyák télen-nyáron kint vannak az udvarban, szeretnek kint lenni, télen sem fáznak, mert egyrészt jó vastag a bundájuk, másrészt pedig bélelt házuk van, s abban alszanak. A kicsi is napközben kint van, szeret hancúrozni, minden érdekli, de ha jön az este, bekéredzkedik a lakásba, és együtt nézzük a fotelból a televíziót. Amikor rám néz a nagy, barna szemével, sugárzik belőle a szeretet, mintha azt mondaná, köszönöm, hogy megmentetted az életemet. Nagyon szeretem őket, a világ minden kincséért sem adnám egyiket sem. Hát így éldegélünk négyesben…”

A másik levéllel két fotó is érkezett, a rajtuk lévő két kutyusnak már ebből láthatóan is jól megy a sora: mindketten délutáni szunyókálásukat töltik egy-egy heverőn… Feladójuk egy hölgy, aki nem szeretne névvel-lakcímmel szerepelni az újságban, mert, ahogy írja: „egy kis faluban” él. Talán úgy gondolja, hogy a szomszédok megszólnák, hogy ilyen jó körülményeket teremtett négylábú barátainak? Sajnos, ez nagyon is elképzelhető…

„Az első kutyánk tizenöt éves volt, amikor elpusztult. Azt hittük, hogy utána már nem lesz többet kutyánk, de egy évig sem bírtuk kutya nélkül. Azóta van két szép kutyusunk. Az egyik egy dalmatakeverék, pöttyös és foltos, igazán mutatós, ő a főnök kettejük között. A másik egy foxi¬keverék, nagyon aranyos és nagyon mókás egyéniség. Most négy és fél évesek, édestestvérek, egy alomból valók. Nagyon szeretik a tésztaféleségeket, kedvencük a császármorzsa virslivel. Nagyon sok szeretetet adnak, és mi is nagyon sok szeretetet kapunk vissza. A nyári meleget bent a lakásban, a hűvösön vészelik át, de ugyanígy van télen is: a hideg elől megint csak bent vannak. Pedig kint is jó helyük lenne: a házuk védett helyen, a tető alatt áll, bent gyapjúval töltött zsák várja őket, az ajtón függöny van, a szél ellen. Így élnek a mi kutyáink nyugalomban és békességben, s remélem, hogy még nagyon sokáig velünk lesznek.”

Talán nem csak a Kutyapostás szereti olvasni ezeket a leveleket, amelyekben nincs baj, halál, kínzás, éheztetés, tragédia, csak a végtelen szeretet, amelynek segítségével a kétlábú ember és négylábú társa szinte hatlábúvá válik…