Kettészakadt család

Férjemnek most 44 éves a lánya, a fia 37 éves, volt felesége is él. A gondok az esküvőnkkel kezdődtek. A fia már arra sem jött el. Van egy jól működő vállalkozásuk, amit az apjuk vezetett be, s ebből, mivel ő „csak” a munkáját adta, az esküvő napja utáni hétfőn minden előzmény nélkül menesztették. Valahogy lenyelte a férjem, de feldolgozni soha nem tudja. A lányának született egy kisfia, gondoltam, most itt az alkalom valahogy közelebb hozni őket egymáshoz. A fiúcska minden héten egy napot, de volt, amikor kettőt (9 hónapos korától 6 éves koráig) nálunk töltött, igyekeztünk neki nagyon sok mindent megadni. A kisfiút a 7. szülinapja előtt elhozta hozzánk az anyja, hogy mit kér a szülinapjára, de a fiú olyanokat mondott, amit nem tudtunk megvenni. Akkor megsértődhetett, s most már három és fél éve nem láttuk a gyereket, pedig egy városban élünk.

Tavaly ősszel az unokámmal kinn voltunk a téren és ott megláttam a fiút. Az anyja a gyerektől egy méterre állt. Kérdeztem a kisfiút, megismer-e, mire közölte, hogy nem. Anyja a távolba nézett, úgy viselkedett, mint akinek levegő vagyok, egy szót nem szólt, sem a gyerekének, sem nekem. Ezután megmondtam a gyereknek, ki vagyok, mosolygott, adott puszit, ennyi.

A férjem fiát három éve nem láttuk. Két éve volt az esküvője, arról is egy idegentől értesültünk. Neki is van egy lánya, a kapcsolatunk nulla. A kislányt 2-3 alkalommal láttuk. S amiről ők nem tudnak: az apjuk nagyon beteg. Mit gondol, forszírozzuk még a kapcsolatot, vagy törődjünk bele végleg az elhidegülésbe?
Üdvözlettel: Erzsébet

Kedves Erzsébet!
Sokat idéztem hosszú leveléből, melynek alapján úgy látom, önök tényleg sokat tettek a jó viszony fenntartásáért. (Más kérdés, hogy a dolgok kibeszélése célravezetőbb, mint a fájdalmas hallgatás.) A fiú és lány viselkedése alighanem a szüleik válására vezethető vissza, az akkor keletkezett sérelmekre. De az önök házasságkötésekor ők már felnőtt emberek voltak, el kellett volna fogadniuk apjuk döntését. Éretlen személyiségekre vall, hogy sértettségükben, szeretetlenségükben jóformán szó nélkül elmaradtak. Nem látok sok esélyt a változásra. Az ön helyében hagynám a békülési kísérleteket. Igyekezzék ejteni a témát otthon is, s inkább teljes lelkével forduljon nagybeteg férje felé, nyugalmat és békét árasztva maga körül.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes