A kert élő műalkotás

Feleségével, Zsuzsával él Kiss László Kálócfán, egy kéthektáros kertben. Valaha itt állt a szülői porta, amelynek helyét kopjafa jelöli, annak a közelében építette föl álmai házát. Ennek zárt területe éppen két emberre szabott, viszont a kerttel összekapcsolódó nyitott, növényekből álló része a baráti találkozókra alkalmas barátságos tér. Az itt látható tárgyak, használati alkalmatosságok mintha az erdőből léptek volna ki a maguk természeti szépségében. Hogy mindezt kifejezhetik, gazdájuk jó szeme és ügyes keze kellett hozzá.

Körülvesz bennünket a tudatosan kialakított kert, benne mintegy 250 fenyőféle simul össze az őshonos fafajokkal, növényzettel. A füves tisztások vadvirágos foltokkal tarkítottak, a telek szélén futó Turai patak mellett természetes tó fogad (benne halak úszkálnak). A tóban kis félsziget, amelyre saját ácsolatú fahídon át juthatunk. Odébb kis terecske, ahol napozni, zuhanyozni, pihenni lehet. Az úgynevezett aljnövényzetet sokféle törpe örökzöld, odaillő virágzó növény teszi változatossá. Jó sétálni ebben a kertben, ahol minden évszaknak megvan a maga pompája, mindennap képes újat, felfedezni valót nyújtani. Zsuzsa asszony cinkos mosollyal invitál kis különbirodalmába, a konyhakertbe, ahol paprikái, paradicsomjai szép színfoltként illeszkednek az együttesbe.

– A kertek mindig vonzottak – meséli Kiss László. – Először kaktuszokat gyűjtöttem, négyszázig jutottam. Egy alkalommal a Soproni Egyetemen hallgattam egy előadást, ami a fenyők ivartalan szaporításáról szólt. Villamosmérnökként elkezdett járni az agyam, hogyan lehetne megoldani az automatizált szaporítást. Akkor az NDK-ban már volt az ivartalan szaporításnak gyakorlata, kiutaztam és egy fenyőkatalógussal tértem haza. Megcsináltam a szaporítási technológiát, és együttműködve egy nagy kertészettel, elmélyültem a szakterületben. Zalaegerszegen éltem akkor, és a Gévahegyen kialakítottam egy kertet, ahová mintegy négyszázféle fenyőt telepítettem. Idővel nemcsak a növényszaporításban és a gyűjtemények létesítésében mélyedtem el, hanem a kertépítésben is, amit megszerettem.

Meséli, hogy kertépítő munkásságának hamar híre ment, és az országban ma már legalább harminc jeles portán gyönyörködnek a munkájában. Külföldi kapcsolatai is kialakultak, Olaszországban egy 800 hektáros ültetvénnyel működik együtt. A hazaköltözés gondolata 15 éve született. Disznóvágásra hívták meg a rokonok, s akkor szólította meg a kálócfai föld. Megvásárolta a régi ház környékét, amit rendbe kellett hozni, hogy megszülethessen ez a bemutatókert. Legújabb ténykedése: gyűjti a mohaféléket, mert, mint mondja, errefelé sokféle található, és mohakertet alakít ki.

– Még tervezgetek, de inkább a művészetben találom meg az igazi örömöt. Aki eljön hozzám, annak a kertkultúra lényegére igyekszem ráirányítani a figyelmét. Mert nem elég, ha pénze van valakinek, ízlés, ismeret is kell a kerthez. Fejlődött ugyan, de kertkultúra nálunk még ma sincs igazán. Terelgetni kell az embereket. Ehhez a zalaegerszegi fajtagyűjteményt tovább bővítem, szülőfalumban pedig a magam örömére élek és megmutatom, hogy a kert: élő műalkotás.