Ez az igazi való világ

Már reggel nyolc órakor asszonyok szorgoskodnak a ház előtti virágoskertben. Gyomlálnak, gereblyéznek, söpörnek, locsolnak. Mások csak dél körül futnak be, amikor osztják az ebédet. És nem mindenki rohan tovább, ha elfogyasztotta a meleg ételt. Jó egy olyan közösségben lenni, ahol befogadják a szerencsétlen sorsúakat.

A kecskeméti Wojtyla Barátság Központot öt esztendeje hozták létre. Szociális alapon kerülhetnek be hozzájuk a támogatásra szoruló emberek. Nem hajléktalanok, hanem olyanok, akiknek valamiért félresiklott az életük. Egyiküket a válás küldte padlóra, másikuk a lakáshitellel fuccsolt be, többeket meg a munkanélküliség tett kis híján földönfutóvá.

– Itt van az igazi való világ! – ezzel fogad bennünket Farkas P. József, az intézmény alapító igazgatója. „Oltárunk a szegények böjtös asztala” – ezzel a bibliai jelszóval tárják ki a ház kapuit mindennap, immáron fél évtizede. Sokan emlékeznek még a kezdeti nehézségekre, a romos-dohos falakra, a hiányosságokra. Az évek során azonban a nemes lelkű adományozóknak köszönhetően szépen felújították az épületet. Kis táblákat látunk, azokra vésték a támogatók neveit.

– Évente tizenötmillió forint kell a fenntartáshoz – árulja el az igazgató, majd a részletekbe is beavat. – A biztonsági őrzéstől az étkeztetésen át az irodai munkákig rengeteg minden viszi a pénzt, a rezsiköltségekről nem is beszélve. Naponta száz ember jut nálunk meleg ételhez, a hónap huszonnégy napján. Az államtól fejenként kétszázharminc forint normatív támogatást kapunk, aminek persze fölöttébb örülünk, de háromszázötven forint alatt nemigen tudunk egy ebédet kigazdálkodni. Ha pedig minden költséget beleszámolunk, ezerötszáz forintra is kijönne a fejadag.

Mégsem fordulhat elő, hogy egyetlen napon is üres maradjon a tányér! Szerencsére a Wojtyla-házat számos helyi és környékbeli vállalkozó patronálja. Adnak gyümölcsöt, ásványvizet, húst vagy általuk elkészített ebédet. Cserébe nem kérnek semmit, hacsak nem névtelenséget. Az intézmény munkatársai egy időben minden reggel friss kenyérszállítmányt találtak az ajtó előtt – s nem is tudták, kinek köszönhetik.

Önkéntesek nélkül minden bizonnyal nehezebb lenne a házon belüli élet. Akik ezt a munkát vállalják, nem divatból teszik. Novák Mária például a máltaiaknál és a helyi zöldeknél már szerzett némi rutint, pár hónapja a wojtylások csapatát erősíti. Tizennégy évig foglalkozott a kecskeméti munkaügyi központban tartósan munka nélküliek képzésével, mígnem egy szép napon saját maga is közéjük került. Óvónői diplomája van, de mivel nincs gyakorlata, sehová sem veszik fel. Amíg nem fordul a sorsa, addig sem akar otthon tétlenül üldögélni. Kialakította a napirendjét: mindennap kilenctől kettőig önkénteskedik. Noha ezért a munkájáért nem kap pénzt, mégsem bánja, kárpótolják a napi élmények. Hogy a háromgyermekes családban elég-e a férj fizetése, azt nem is firtatom…

– Az „ölelés napjával” kezdődött – meséli Marcsi csillogó szemekkel. – Nagyszerű kezdeményezés, akivel találkozunk az utcán, azt megöleljük. Itt is szerveztünk ilyet. Most azt találtam ki, hogy minden hónapban csoportosan megünnepeljük az ellátottak születésnapját. Családias hangulatban elbeszélgetünk, mesélnek magukról, mi meg szerény ajándékcsomaggal lepjük meg őket. Máskor közös éneklést, tornát szervezek nekik vagy megnézünk együtt egy érdekes kiállítást. Nemrég a fővárosi, budai várbeli rezidenciára hívott meg bennünket a köztársasági elnök felesége – ezt még akkor ígérte meg, amikor tavaly, karácsony előtt nálunk járt.

Beszélgetésünket éles csengőhang szakítja félbe. Fél tizenkettőkor veszi kezdetét a Wojtyla-ház munkatársainak napi imája, erre hívogat Góg Tímea lelki vezető, aki „civilben” középiskolai tanár – de már nem sokáig, mert a karmelita szerzetesrend tagjai sorába készül, novemberre kapott behívót. Addig is jó helyen gyakorlatozik, a boldoggá avatott II. János Pál pápáról elnevezett és a szellemét örökkön idéző intézményben igazán találhat meghitt pillanatokat.

Tímea szétosztja a napi igét, melynek számítógépbe írt szövegét reggelente szokta elküldeni villámpostán az igazgatóságnak. Most mindannyian a kezünkben tartjuk kinyomtatott változatban Lukács evangéliumának egy szakaszát. A lelki vezető felolvassa, majd magyarázatot fűz hozzá – gyertya pislákol előtte. A végén elhangzik a szokásos imádság, ami ezennel kicsit formabontó, merthogy jelen sorok írója és lapunk neve is belekerült, hálálkodva a riportért.

Az ebédlő felől zaj szűrődik ki, gyülekeznek az emberek. Miközben Góg Tímea velük is ismerteti az evangéliumrészletet, a konyhában már porciózzák az elemózsiát: zöldséglevest és tarhonyás húst. Ahhoz nem kell pecsétes egészségügyi igazolás, hogy a tálcára helyezett ebédet átadjuk az embereknek, akiktől a napijegyet is elvesszük – úgyhogy ebben segédkezünk.

– Csak hétvége sose volna! Két napja nem ettem, alig vártam, hogy hétfő legyen. Ha ide nem jöhetnék, már régen éhen haltam volna – hajol közel hozzánk egy kócos hajú, szakállas férfi. Egy asszony meg a kenyérszeleteket csókolgatja. A Wojtyla-házban ilyen szívbemarkoló megnyilatkozásokkal akár percenként találkozhatunk.

Az ebéd végeztével az ötvenöt éves Gergely Lajos dióhéjban felidézi az életét. Budapesti színházakban volt statiszta, majd világosító. Egy ideig dolgozott az osztrákoknál is, ám egy munkahelyi baleset következtében megrokkant. Jött a baj csőstől: idehaza a lakásmaffia áldozata lett, mindenét elvesztette. Kecskeméten próbál új életet kezdeni, a máltaiak hajléktalanszállóján húzódik meg, ide pedig ebédelni jár.

– A nyár közepén eljött hozzánk Stohl András, akit még kezdő színészként ismertem – újságolja. – Megszólítottam, elmeséltem neki, hogy engem is elítéltek ittas vezetés miatt, másfél év felfüggesztettet kaptam. Mindenkivel nagyon barátságos volt, megígérte, máskor is meglátogat bennünket.

Szép lassan kiürül a terem, önkéntes takarító veszi át a terepet. A mosogatóban Szabó Norbert szorgoskodik. Nem a programozó matematikusi diplomáját kamatoztatja a zsíros edények között, de szereti csinálni. Külföldön akar munkát vállalni, de egyelőre csúszik a terv. Tisztában van azzal, hogy mosogatófiúként kell majd kezdenie, abban legalább lesz gyakorlata.

Nem távozhatunk úgy, hogy ne ízleljünk bele az önkéntesek életébe, akiknek az idén egy egész évet szenteltek. Mivel a szigorú egészségügyi szabályok miatt az ételosztásnál akadályokba ütköztünk, nézzünk hát újabb feladat után. Beállunk mosogatni. Ahhoz csak egy fehér köpeny kell.