Internetfüggő a gyerek!

Most huszonhat éves, és – minket, szülőket leszámítva – teljesen magányos. És ő ítélte magát egyedüllétre. A munkahelye is olyan, hogy magában ül egy fülkében a számítógép előtt, az üdvözlésen kívül nem vált szót senkivel. Délután hazajön, köszön, tálcára pakolja a vacsorát, a rágcsálnivalót, az ásványvizet, s már megy is be a szobájába. Aztán este 11-ig ül a félhomályban a laptopja előtt. A hétvégék csak abban különböznek, hogy ebédelni hajlandó kimozdulni, akkor tíz perc alatt belapátolja az ennivalót, megköszöni az ebédet és már vonul is vissza. Ez az összes kommunikációja velünk. De ami még nagyobb baj: nincsen már egyetlen barátja, barátnője meg pláne sehol. Valamikor, még a nyáron, egyszer javításba adta a gépét, akkor hajlandó volt velem egy félórát beszélgetni. Azt mondta, vannak barátai a közösségi oldalon, de levelezik angolul négy külföldi fiatallal is, két portugál és egy bolíviai fiúval meg egy litván lánnyal.

Amúgy pedig rengeteget romlott a szeme, meghajlott a válla és betegesen sápadt, tényleg olyan, mint az örök éjszakában élő lények. Nagyon féltem és fogalmam sincs, mit tehetnék.
Üdvözlettel: Vera

Kedves Vera!
Beszámolója alapján Laci fia függő, vagy ha úgy tetszik, szenvedélybeteg. Nagyon is gyakori jelenségről számolt be – persze, ez önt nem vigasztalja.

Valóban, testet-lelket rongáló szenvedély, ez korunk egyik betegsége, s főként ifjakat, túlnyomórészt fiatal férfiakat-fiúkat érint. Elsorvasztja az élő kapcsolatokat, és még az a jobbik eset, ha legalább a virtuá­lis kapcsolatok működnek. De az is előfordul, hogy azok sem, mert már nem is igénylik a személyes kontaktust. Csak száguldoznak az elektronikus sztrádán, ki tudja, hová tévednek, mi mindent olvasnak, meglehet, kártékony dolgokat is.

Megvallom őszintén, nemigen tudom, mit tehetnének Lacival. Természetesen arra volna a legnagyobb szüksége, hogy úgy éljen, mint egy korabeli fiatal: haverok, lányok, sport, szórakozás, tánc, mozi, színház, csatangolás. De hát hogyan is lehetne minderre rákényszeríteni egy felnőtt embert, ha ő maga nem akarja, ha az ő világa leszűkül egy monitorra…? És persze pszichoterápia is létezik, jó eredményekkel, de itt megint csak az a kérdés: Laci hajlandó lenne-e orvoshoz járni? A válasz aligha igen. Talán egy másik munkahely segítene, próbáljanak ez irányba lépéseket tenni.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes