Kutyaagresszió 2.

A kutyák agressziójának számos oka lehet. Örökletes hajlam, megbetegedések és környezeti hatások is kiválthatják. Felelőtlenségnek tekinthető, ha a szokatlanul agresszív kutya tulajdonosa nem fordul állatorvoshoz, s ugyanilyen felelőtlenség, mi több: etikátlanság, ha a tenyésztők – anyagi vagy más megfontolás miatt – továbbra is „tenyésztésben tartják” agresszív állataikat.

A hirtelen jelentkező, előzmények nélküli támadások szervi megbetegedésre figyelmeztethetnek. Az idegrendszeri problémák (veszettség) mellett látás- és hallászavar, fájdalmak, valamint anyagcsere- és hormonális megbetegedések állhatnak a háttérben. Az alacsony vércukorszint és a pajzsmirigy alulműködése is gyakran okoz agresszív tüneteket.

A betegségből következő agresszivitás szerencsére ritka, sokkal gyakoribb a rossz fajtaválasztás, a rossz tartási körülmények, ami nemcsak azt jelenti, hogy mondjuk egy kutyát láncon tartanak éveken át, hanem azt is, hogy nem törődnek vele, egész életét magányosan, család nélkül éli le, megalázva, valódi kutyasorban. (Az a rengeteg, és a kutya keserű életére utaló magyar közmondás is jelzi, hogy errefelé évszázadokon át nem volt jó kutyának lenni…)

Beszéljünk az egyik leggyakoribb hibáról, a rossz fajtaválasztásról. Sokan fel sem mérik, mivel jár egy, a dominanciára hajlamos, nagytestű, őrző-védő vagy szánhúzó kutya vásárlása. És vannak olyanok is, akik azzal idézik elő a problémát, hogy a bűnözési helyzet miatt szándékosan vesznek agresszív ebet vagy ők maguk vadítják a kutyájukat.

Nemcsak a törvény nem ismerete nem mentesít a következményektől, a kutyák nem ismerete is okozhat akár tragédiákat is. Azonkívül, hogy jó, ha tudjuk: négylábú társunk bizony ragadozóként járta ki az evolúció iskoláját, a földön ma úgy nagyjából 400 fajtája alakult ki. Négyszáz fajta, négyszáz méret- és színváltozat, négyszázféle ingerküszöb, négyszázféle érzelmi beállítottság, tűrőképesség. Ettől nem kell megijedni, sőt ez azt is jelenti, hogy szinte nincs olyan élethelyzet, amihez ne találnánk megfelelő négylábút. Csak éppen tudnunk kell, hogy kit választunk. Még tovább színesíti a kört a keverékek négyszáznál nagyságrendekkel nagyobb száma, mert itt aztán az egyébként megbízható tulajdonságokat örökítő vérvonalak alaposan „összekutyálkodhatnak”, és a végén az isten sem tudja, kitől mit örökölt ez a tacskófülű, rókaképű, vizslaszőrű, dogméretű hogyishívják… Miközben persze azonnal szögezzük le: a keverék kutyák gyakran helyesebbek, egészségesebbek és főleg „tartósabbak”, mint a kitűnő pedigrével rendelkező társaik. (Folytatjuk.)

Szücs Gábor