Pálinkásgulyás

Ezért a leghelyesebb az egyenes út. Ártatlan szemekkel javasoljuk: anyukám, mi lenne, ha az unalmas halászlé helyett az idén újítanánk, s mondjuk, spanyol tengerészlevest főznénk? Sőt: főznék – mondjuk nagy lelkesen, de azért mégse túl lelkesen, mert azonmód gyanússá válhatunk. És arról meg minek is fecsegnénk, hogy ezek a csibész spanyol tengerészek a hallevet borral és konyakkal főzik?

A remek ötlet – már tudniillik, hogy dugjunk pálinkát a levesbe – a remek színészről: Bánhidy Lászlóról maradt fenn. Megannyi piás anekdota hőseként a filmesek folyamatos ellenőrzés alatt tartották, ha vidékre mentek forgatni, a sofőrnek ki volt adva, hogy sehol sincs megállás, bárhogy is könyörögne a művész úr. E gyalázatos eljárás ellen úgy védekezett, hogy zakója belső zsebébe laposüveget tett, amibe szívószál került, így sikerült aztán minden alkalommal benyomva érkeznie a forgatásra. A lebukás után szabályos ételhordóval ült be az autóba. „Egy kis levest hoztam magammal” – mondta, és nyugodtan kanalazgatta a szilvapálinkás gulyáslevest… Talán a legemlékezetesebb alakítása az öreg Matula volt, az 1967-ben készült Tüskevárban – istenem, akik néztük ezt a sorozatot, már legalább hatvan évesek lettünk… –, akkor meg úgy irányította a ladikot, hogy valahogy mindig a zsombékosban eldugott pálinkásüveg felé kanyarodjon az a csónak…

Vagy százötven filmben szerepelt; ahhoz képest, hogy tősgyökeres pesti volt, ízes beszédű parasztembert nála jobban senki sem alakított. Kérdezték, hogyan képes ennyire valósághűen megformálni ezeket a figurákat, mire így válaszolt (tegyük hozzá, az ötvenes évek elejéről szól a történet, tehát nem a legviccesebb időkből való): „Három dolog szükséges. Egy: ismerni kell Lenin elvtárs parasztpolitikáját. Kettő: el kell sajátítani a Sztanyiszlavszkíj-módszert, s három: tehetség is kell. Mert a nélkül szart se ér az előző kettő…”

Na de az Apa főz rovat mégsem egy színészlexikon, végtére főzzünk is valamit, vagyis lássuk akkor azt a spanyol tengerészt.

Az alaplé nem egy nagy eset, talán csak a bajaiak néznek majd, mint a moziban, ők ugyanis nem ismerik az eljárást. Apa meg nem mondja el, tessenek megnézni a szakirodalomban. A lényeg, már az alaplébe is lehet bort önteni! Jó negyed kiló szálkamentes tengeri halat, meg kétszer annyi fagyasztott tengeri biszbaszt veszünk (ez utóbbit nevezzük mindközönségesen tenger gyümölcseinek); kiolvasztás, sózás, darabolás, félretevés, majd iszunk a műveletre. A zöldségeket – vöröshagyma, póréhagyma, fokhagyma, zeller, sárgarépa – apró darabokra vágjuk. Olivaolajon megdinszteljük a hagymát, majd mehet bele a többi zöldség, egy babérlevél, csipet sáfrány, bors (a sóval vigyázunk), némi fonnyasztás után csobbanhatnak a tengeri szörnyek, küldjünk rá paradicsomlét, fehérbort, konyakot, a maradék helyre meg az alaplevet. Fél óra, és kész, a tetejére citromkarikákat tegyünk.

Bánhidy, bár soha semmilyen kitüntetést nem kapott, mégis, erről is van egy kedves anekdota. Amely szerint a parlamentben maga az államfő: Dobi István tűzte mellére az érdemrendet. A koccintás után megkérdezte: ha újra születne, Bánhidy elvtárs, akkor is színész lenne? Dehogy, Dobi elvtárs – válaszolta az öreg –, inkább muslica! Borban születni, borban meghalni…

Olyan jó, hogy akár igaz is lehetne…