Parketten a tánctündér

Csendben üldögél a tükrös próbateremben a törékeny, 33 kilós Zsuzsi, míg mamája fotókat terít elém. Az egyiken a kislány – aki a versenytánc műfajában most junior 1. kategóriás – kisminkelten, díszes ruhában, felkontyolt hajjal, elegáns „hölgyként”, szerelmes rumbát lejtve simul partneréhez. Aztán dossziékban a korosztályos versenyeken szerzett oklevelek, országos első helyezések aranyérmei (33 érem az eddigi 62 versenyből) lapulnak. Zsuzsi Pellei Misivel, a Szabolcs megyei Bal¬kányban élő táncpartnerével (a fotókon a 13 éves fiú is igencsak snájdig fiatalember) sorra nyerte a latin-amerikai táncok versenyeit.

A mamától megtudom: a versenytánc latin-amerikai és standard táncokból álló „táncművészeti sport”. A latin műfajok tüzesebbek, míg a standardok – így az angol és a bécsi keringő – elegánsabbak, lágyabbak. Miskolcon a versenytáncnak még nincs különösebb hagyománya, az országban viszont számos egyesületük működik. A mama a kisteleki Pro-Art Táncstúdiót tartja az egyik legjobbnak: ők nevelték ki hazánk eddigi egyetlen világbajnoknőjét, Törökgyörgy Melindát, lánya példaképét. Zsuzsi sűrűn jár a Szeged közeli városba tanulni – így az egyesület igazolt tagjaként nevezhet be a versenyekre –, ám hű maradt miskolci balettmesteréhez is.

– Kürti Zitához négyévesen íratott be anyu – emlékszik vissza a kislány –, mert a balett a táncművészetek alapja, ahol kecsességet, hajlékonyságot tanulhatunk. Suli mellett kemény munka. Most ötödikes vagyok, jók a jegyeim, csak a matek négyes, de este néha úgy érzem, kipurcanok. Úszni, futni is járok, ¬szeretek rajzolni, dísztárgyakat készíteni.
Hogy kitől örökölte a tehetségét? A mamája szerint talán anyai nagyapjától, akinek vőfélyként kiváló ritmus- és rigmusérzéke, no meg énekhangja volt. Lányáról már egy év után azt mondta balettmestere: táncra termett, s majd elválik, milyenre.

– Anyu is ügyes táncos, és szépen rajzol – veti közbe Zsuzsi. – Három bátyám útjának egyengetése során döntötte el, hogy engem mozgásművészetre taníttat. Szüleim mindketten kohómérnökök, jelenleg vállalkozóként dolgoznak, ők visznek a hazai és külföldi versenyekre. Táncosként csak két komoly partnerem volt: az első az osztálytársam, Kosztolányi Martin, akivel két éve Zánkán megnyertük a diákolimpiát, most pedig Misi. Versenytáncban nagyon fontos a partner, tőle is függ, hogy kihozom-e magamból a maximumot.

– Mi leszel, ha nagy leszel?
– Még nem tudom. Imádom a táncot, de sokféle állatom is van, nagyon érdekel az állatorvoslás. A versenyszerű tánchoz amúgy sem kell feltétlenül hivatásos táncosnak lenni. A Pro-Art Táncstúdióban a februári magyar bajnokságra készülünk, és reméljük, hogy szeptemberben Kisteleken a latin táncok junior világbajnokságán versenyezhetünk. Misivel már alig várjuk! És különben is a legfiatalabb, a 13 éves Vince bátyám meg gokartbajnok! Én azt is kipróbáltam, viszont Vincének nem fűlik a foga a tánchoz…