Bélpoklosok varázslója

Krónikus, fertőző nyomorbetegség a lepra – régi nevén bélpoklosság –, mely szoros és tartós érintkezés útján terjed leginkább a trópusi országokban, a zsúfoltságban, rossz higiénés körülmények között élő közösségekben. Poloska, szúnyog közvetítésével, néha a talajból is bejuthat a szervezetbe. A fertőzés bármely korosztályt előveheti, a gyerekek érzékenyebbek rá, de a 20-30 évesek körében a leggyakoribb. Egyeseknél néhány hónapnyi, de javarészt 3-5 évnyi, másoknál rendkívül hosszú – olykor több évtizedes – lappangási idő után fejlődik ki. Szerencsére a fertőzés veszélyének kitettek 95 százalékának immunrendszere legyőzi a kórokozókat.

A lepra kialakulásáért felelős, a TBC kórokozójára hasonlító baktériumot (Mycobacterium leprae) 1873-ban a norvég dr. Gerhard Armauer Hansen fedezte fel, innen ered a Hansen-kór elnevezés. Bár a lepra ellen nincs vakcina, a BCG-oltás védelmet nyújt vele szemben is.

A betegség tünete a végtagok állandó zsibbadásával, izomgyengeséggel járó idegkárosodás. Az izommozgásokat összehangoló mélyérzések hiánya okozza az ujjak, kezek, lábujjak, lábak elveszítését. A bőrben csomók keletkeznek, a kór megtámadja az arcot, mely eltorzul, oroszlánszerűvé változik, kinövések alakulnak ki. A szemben az üvegtest gyulladása a szemhéjak bénulásához vezet.

A leprásokat a társadalomtól mindmáig elkülönítik, telepeken folyik a gyógyítás, ami 1982 óta 2–10 éven át tartó, antibiotikumos kombinált kezeléssel jár. A legtöbb leprás Indiában, Brazíliában, Indonéziá­ban és Afrika országaiban él. A WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) adatai szerint 2003-ban 515 ezer, míg 2010-ben már csak 228 ezer új leprás megbetegedést jegyeztek fel. Aggasztó viszont, hogy minden tizedik leprás beteg gyermekkorú. A fertőzöttek félnek a társadalmi kirekesztéstől, ezért sokan nem fordulnak idejekorán orvoshoz. A leprások ötöde már a gyógyítás kezdete előtt idegkárosodást szenved, ez a tartós fogyatékosság legfőbb oka. A WHO 2010–2015 közötti, adományokra alapozó programjában 1,1 millió beteg öt éven át tartó kezelése szerepel.

Magyar betegről utoljára az 1900-as évek elejéről szólnak feljegyzések. A nyolcvanas évek elején egy iraki és egy kambodzsai leprást diagnosztizáltak, akik hamarosan hazakerültek. A magyar lepramisszió 1974-ben kezdte meg szolgálatát, feladata elsősorban adományok gyűjtése, sebkötöző fáslik kötése, takarók készítése.

Az Egyesült Államokban évente mintegy 100-150-re tehető a leprás esetek száma, tavaly néhány tucat ember a kilencöves tatu vadászata és húsának feldolgozása során kaphatta el. A kutatók úgy vélik, hogy ebben az állatban azért él meg a lepra baktériuma, mert mindössze 32 Celsius-fokos a testhőmérséklete.

A manapság 1,3 milliárd lakosú Kínai Népköztársaságban megalakulása (1949) óta összesen félmillió leprás beteget vettek nyilvántartásba. Az egészségügyi tárca 10 éves programja szerint 2020-ra e kórságban 100 ezer ember közül várhatólag csak egy betegedhet meg.

Beszámolók szerint a román Duna-delta vidékén, Tichilestiben, az egyetlen utcából álló, utolsó európai telepen kéttucatnyi leprás él. Az idősebbek közül többen már elvesztették végtagjaik egy részét. Néhányan a veteményesben szorgoskodnak, mások vadon termő gyümölcsöket szednek. A gyógyultak pedig többé nem akarnak elmenni a kényszerből otthonukká vált telepről.