Köp a láma, bök a szamár

– Nagy fazon az öreg! – nevet az egyik szénát bálázó munkás, miközben a 69 éves, köpcös, csupa izom Makai Dezső kikászálódik a viharvert kocsiból. – Lélekben ő is örök gyerek – folytatja gazdája bemutatását a férfi. – Örökké pátyolgatja a talált állatokat. Most épp egy sérült dolmányos varjút szedett össze, a ketrecben degeszre eteti, majd elengedi. Mifelénk olyan jó a légkör, hogy elmondhatjuk: mindig nyílt nap van.

– Szétnézzünk vagy elébb üljünk a hívesbe? – kérdi elénk sietve Makai Dezső. Úgy döntünk, beszélgetni nézelődés közben is lehet.

– Itt a vége a Mártírok útjának – mutat körbe az egykori téesztelepen. – Ez a rész már a Gubacs-puszta. Itt bérelek 15 éve pár hektárt a lovas iskolának meg az állatsimogatónak. Ló, póni, rackajuh, láma, kecske, zebu, szamár – van itt már mindenféle, legalább száz jószág! Zömmel pónik, ők a szívem csücskei. Még a szamaraim is afrikai törpék. Disznóban is a cseppet szeretem: a min¬nesotai törpém éppen most fialt, malacai olyan picik, hogy a zsebben is elférnek. Igen drága díszállat, az amerikaiak főleg azért tenyésztették ki, mert szívbillentyűjét az emberi test is befogadja.

Makai úr felmenői tősgyökeres lajosmizsei gazdálkodók voltak. Gyerekkorától állatok között élt, mégis mestervizsgás cipész lett belőle. Igaz, nem sokat működött suszterként, mert azzal nem tudta volna a családját eltartani. A zöldség- és gyümölcskereskedő vállalkozó ötven éve él Pesten, mindig kertes házban lakott. Nagyfia 43 éves, élelmiszer-kereskedő és hentes, míg a 18 éves fiú még nem tudja, mit akar. A kisebbik másfél éves volt, mikor a dabasi vásáron megvette neki (és magának) az első shetland pónit. Akkor már Erzsébeten laktak, s az egy póniból hamar lett négy. A szomszédok morogtak a szag miatt, így kerültek ki az állatok a pusztára. S ahogy szaporodtak, kitalálta: ne csak a pénzt vigyék, hanem lovas iskolával, céges és családi rendezvényeken szerepléssel legalább a szénájuk-zabjuk árát keressék meg a pónik, kiskecskék, bárányok, mert ezek a legnépszerűbbek.

– Az egyik pónim már évek óta „fellép” az Operaházban – mondja büszkén. – Nem árulok el többet róla, még elirigyelnék. Tündéri, fegyelmezett kis ló, 24 éves. És nagyon értelmes! Ellentétben velem, mert bárhogy is számolok, az állatbolondériám még fénykorában se hozott sokat. Hiába, ilyen a megszállottság! Ha nem árulnánk zöldséget a nejemmel, éhen halnánk. Manapság meg szinte semmi pénzük az embereknek, a lovas iskola is csak poroszkál. De nem adom fel! Ha a szenvedélyemet nem élhetem ki, minek legyek? Igaz, Jolánka?

Jolánka a 8 hónapos kicsi szamár, s amióta behabzsolt a tenyeremből egy csomag szőlőcukrot, kitartóan követ, mintha tudná, van másik csomag is. Majd Fülike is csatlakozik hozzánk, s már két szamárral ballagunk a kameroni törpe kecskékhez. Jolánka addig bökdösi a zsebemet, míg belenézek bársonyos szemébe, s megkérdem: „Ha neked adom az összes cukrot, megírod helyettem a cikket?” Jolánka sértetten fölhorkant, de azért jön tovább a lámákig.

– Ők igazán aranyosak – mondja Makai Dezső. – Jámborak, kíváncsiak, most éppen hatan laknak: Folti, a csődör meg öt kanca. De nehogy etesse őket, mert leköpik, olyan irigyek! Ha az egyik kézhez jön, csődül a többi, köpdösik egymást, lehet törölközni. Na, ezek pedig zebuk, belőlük csak négy van. Azt hittem, simogathatók lesznek, de meglehetősen szilajok, féltem a gyerekeket. S hogy el ne felejtsem, ősztől költözünk – adja tudtunkra a közelgő változás hírét a gazda. – Felsőpakonyba települünk át, mert itt drága a bérlet. Ott saját a földem, lesz fedett lovarda, hatalmas istálló, no és a festőien szép vidéket körülölelik a fenyvesek.