Kutyát, cicát akarok!

Aztán csak bekvártélyozott. Mindjárt kettő is. Egy nap a kisebbik leányzónk két talált kiscicával állított haza. Persze rohantunk az állatorvoshoz, hogy a kóbor jószágokra jellemző kosztól, csipától, miegymástól megszabadítsa őket. Bercó és Micó ekképpen robbantak be az életünkbe, s túrtak ki az ágyunkból, szaggatták le a függönyöket, vívták bandaháborúikat a szobákon keresztül-kasul. (Amúgy az első naptól imádtuk mindkettőt.) Mit tudtam én, mi fán terem a felelősségteljes állattartás… De ha jól belegondolok, épp itt az ideje eltöprengenem, hogy is legyen, ha valamelyik unokám egyik nap nekem szegezi a kérést: papa, kutyust vagy cicust akarok!

Szekeres Gábor, a HEROSZ Budapesti Állatotthonának vezetője szerint már akár az óvodás gyermeknek is – de sose magunknak, hanem a kis gazdinak! – választhatunk méretben, temperamentumban megfelelő kedvencet. Ne feledjük: a felelősség mindig a felnőtteké. S ha már kész a közös döntés, még a jövevény „beszerzése” előtt alakítsuk ki leendő lakrészét. Beköltözése után a gyerekkel együtt tanuljuk meg az etetés, a játék fortélyait. Ha a gyerkőcnek ez nem megy egyik napról a másikra, biztassuk és ismerjük el előrehaladását.

Jó példa: az állatotthonban óvodás és iskolás csoportokat fogadnak, míg a középiskolai osztályoknak a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány szervez látogatásokat. A simogatáson, játszadozáson kívül a fiatalok megismerik az állatok eredetét, szokásait, és azt sem titkolják el előlük, milyen sors várhat a kidobott volt kedvencekre.