Mindhalálig agytorna

Hogy sajog a lábunk és szaggat a derekunk, az idősödéssel lassan megszokjuk, azonban a szellemi hanyatlással nehezebb szembenézni. Az emberiség lassacskán elöregszik, ezért a kutatók is egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: megjósolható-e, kire vár leépülés, s tehetünk-e valamit azért, hogy megőrizzük éles elménket? Az Edinburgh-i Egyetem professzora, Ian J. Deary könyvet írt az intelligenciáról, s megvizsgálta, az öregség hogyan hat a képességeinkre.

Minderre egy híres skóciai kísérlet is kínál válaszokat. Még 1932-ben padba ültették a tizenegy éves skót gyerekeket, s megírattak velük egy tesztet. Jó hat évtizeddel később aztán egy kutatónak eszébe jutott, hogy tanulságos volna az egykori kisdiákokkal – akik addigra már öregurak, illetve nagymamák lettek – újra kitöltetni a kérdőívet. Az aberdeeni hangversenyterembe összehívták hát a 77 éves őszülő helybelieket, majd a friss teszteredményüket összevetették a gyermekkorival. Kiderült, hogy akik diákként jól teljesítettek, azok hajlott korukban is rendre jobban szerepeltek a rangsorban, s csak az produkált mélyen a hajdani szintje alatt, akit utolért az Alzheimer-kór.

Ez tehát biztató jele annak, hogy intelligenciánkat egészen az aggkorig megőrizhetjük, ám azért a helyzet kacifántosabb. A fiatal amerikai katonák sorozásakor elvégzett vizsgálatokat meglett korukban megismételték, s ebből kiderült, hogy „az idő vasfoga” nemigen kíméli az agyunkat. Különféle képességeink lassacskán már 25-30 éves korunktól gyérülnek. A számolással és a beszéddel sokáig nincs baj, a szóban megoldható feladatokban éppúgy remekel a koros ember is. A szókincset firtató kérdésekben például aratnak az őszülő halántékúak, mivel az évtizedek alatt felhalmozott tudásukból meríthetnek. Valószínűleg ezért bíbelődnek szívesen a keresztrejtvényekkel is. Amikor azonban logikai és térbeli feladványokra kerül sor, ráadásul ketyeg az óra, vagyis a teszt gyorsaságot is kíván, az ifjak sokkal jobb eredményt érnek el, az öregek pedig szó szerint berozsdásodnak. A korosodó agy lassabb sebességre kapcsol, olyan lesz, mint egy régi, ráérősen dolgozó számítógép, s ez ellen sajnos nem sokat tehetünk.

Rosszul teszi azonban, aki emiatt korán elkezd aggódni. Egy svéd tanulmány ugyanis kiderítette, hogy azok a nők, akik középkorúként sok stresszt éltek át, vagyis mindenen idegeskedtek, harmadával nagyobb eséllyel lettek demensek nyugdíjas éveikben. Viszont a zenészek lassabban adják meg magukat az öregségnek, s tovább őrzik meg a jó memóriájukat. Biztató az is, hogy a tudósok rájöttek: agyunk az életünk végéig formálható marad, s nyomot hagy benne, mivel töltjük az időnket. Ha már nem használjuk tanulásra, lassacskán leépül, ám ha az új dolgokra nyitottak vagyunk és kitartóan eddzük az elménket, akkor éles marad. Mire a 85 éves korba érünk, 50-50 százaléknyi esélyünk lesz a szenilitásra vagy a bölcs szemlélődésre. Mindegy, hogy a fiatalos nyugdíjas a sakklépésekkel ismerkedik, netán tangóharmonika-tudását tökéletesíti, vagy éppen új nyelvet bifláz – aki nem rest tanulni, aktív éveket nyerhet.