A szeretet csodája Dencsházán

Ülünk a nagy asztalnál. A konyha felől pogácsaillat csiklandozza az orrunkat, tésztáját reggel gyúrták. Én gipszsünit festegetek, velem szemben egy anyuka gombát. Kulcsár Klaudia Anita szalvétaképet készít, rajta zöld béka, annak fején aranykorona.

- Mi lesz ez, Klaudia? – kérdik tőle.
- Egy herceg – válaszolja.

S én akkor már tudom, hogy az övé elment. Ám otthagyta neki Rómeót, pontosabban Rómeó Csabát - a kilenc hónapos kisfiát… Mint ahogy elment Szabó Eszter két gyermekének – Mirjamnak és Ricardonak - az édesapja is. A gyerekei viszont itt maradtak, a kisfiú most épp a kalapálós játékot püföli a dencsházai Almáskert Gyermekház játszószobájában. Az első születésnapját is itt ünnepelte augusztusban. Mögötte hatalmas falfestmény: Noé bárkája Isten teremtményeivel, mindegyikből egy pár – hogy az élet folytatódhasson az özönvíz után tovább. A festmény alatt pihenősarok, a polcokon játékok, csúszda, hintaló – hogy az élet folytatódhasson a sok személyes özönvíz után is tovább. És lehetőleg jobban, mint ahogy kezdődött. Ezért tart nyitva 2009 óta minden hétköznap reggeltől délutánig – az országban negyvenhárom másik gyermekházhoz hasonlóan - a Biztos Kezdet Program keretén belül létrehozott intézmény.

Hát a te kisfiad hol van? – fordulok Klaudiához.
Ő már óvódás – válaszolja.

S hogy akkor miért jár el mégis, gyerek nélkül a gyerekházba? Mert itt jó - mondja. Hogy is fogalmazott Bóni Tünde, a gyerekház vezetője? Itt az anyukák is újraélhetik a gyerekkorukat, bepótolhatják, ami abból kimaradt: játszanak, barkácsolnak, énekeket, mondókákat tanulnak. Múltkor fergeteges marokkó-partit csaptak. Mert itt nem magyarázni kell és elméleteket gyártani, hanem példát mutatni: hogy játszani jó, hogy étkezni rendszeresen, asztalnál szokás, hogy ápoltan jelenünk meg és hogy a síró gyereket nem leordítjuk, hanem megnyugtatjuk.

- A kisebbek, akikkel ide jártam, sokkal könnyebben megszokták az óvodát – mondja Borbély Mária. Üdítő jelenség ő itt: a szeme mindig mosolyog, a hangja csupa kedvesség. Mi lehet a titka? Egyetlen választ sejtek: egyszerűen attól boldog, hogy anyuka. Van öt fia. Csak munkája nincs, pedig szakmája volna: virágkertésznek tanult, aztán elvégzett egy szőnyegszövő tanfolyamot, s hamarosan érettségizni fog.

Rácz Károlyné, Ilikének viszont van munkája, ráadásul helyben: ő a gyermekház mindenese. Ritka szerencse, meg is becsüli Ilike: még a házakhoz is kijár, hogy bevonjon a gyerekház életébe minél több anyukát. Most azonban a pogácsát kínálgatja, ami közben kisült. Én pedig a morzsákat szedegetem – a szülők élményeiből. Mesélnek kirándulásokról, farsangról, a heti főzőnapjukról, amikor közösen készítik el valamelyikük kedvenc receptjét, és a karácsonyi készülődésről – adventi koszorúkat alkottak, aztán hazavihették a díszt – s vele együtt valami mást is... És milyen jó ötlet, hogy ha egy játék vagy könyv megtetszik, azt ki lehet kölcsönözni. Nem is értik, hogy sokan miért nem járnak be. Pedig jöhetnének, az idejükből kitelne. És fizetni sem kell érte.

Csak egy zaklatott anyuka nem kapcsolódik be a beszélgetésbe, sírdogál és kéri Bóni Tündét, hogy segítsen neki egy telefonszámot felhívni. Nehezen értem a szavát, mintha az édesapjáért aggódna, akit pszichiátrián kezelnek. Kislánya, Fernanda néha odaszalad hozzá, felnéz rá, aztán már megy is tovább. Színes kockákat pakolgat, olyan átéléssel, hogy a nyála is kicsordul közben. Tünde megtörölgeti a kislány száját, aztán a kezébe adja a szalvétát, úgy kéri: légy szíves vidd el a kukába. S a kicsi - aki kezdetben nem mert elmozdulni édesanyja mellől és ütött-rúgott, ha gyerek közeledett felé - megfogja a szalvétát, eltotyog vele a szemeteshez, aztán Ricardoval labdázni kezd. Tünde ekkor felém fordul:
- Tudod, mekkora dolog történik most? Ezt más talán nem érti, de az én szívem összeszorult.