Fába szögezett fájdalom

Kegyetlen dolog a fogfájás, ezért saját védőszentje is van, mégpedig Szent Apollónia: hajdan hozzá fohászkodtak a szenvedők. Mások a népi babonákban bíztak, például mágnessel igyekeztek „jobb belátásra bírni” a sajgó fogat, esetleg vasszeget érintettek hozzá, majd azt beleszögelték egy fába, így próbálták eltávolítani a fájdalmat – derül ki dr. Kiss Dezső orvoslástörténeti könyvéből. Jókai Mór ellenben ezt a tréfás módszert rögzítette egyik írásában: „Végy tejet a szájba, s addig csóváld a fejed, míg a tejből vaj lesz, akkorra elmúlik a fogfájás!”

A régészek szerint már az i. e. 3. évezredben élt Dzsószer fáraónak saját fogorvosa volt, aki a műfogak készítéséhez is értett. Az ókorban néhol hatalmas, kínzószerszámra hajazó fogókkal „operáltak”. A későbbi uralkodók is nagy becsben tartották a fogászukat: Zsigmond királyunk hálából nemesi rangot adományozott a fogbajok mérséklésében is járatos borbélyának. A középkorban ugyanis egy hozzáértő felcsernek nem csupán a borotváláshoz és az érvágáshoz kellett konyítania, a borbélyvizsgán a foghúzás is „tantárgy” volt. Nagy Péter orosz cár viszont nem bízta másra udvartartása kezelését, közvetlen alattvalói fogát maga rántotta ki, és megneheztelt arra, aki ellenállt. Utóda, Nagy Katalin cárnő viszont igazán véres kezelés részese volt, ugyanis nemcsak a fogától fosztotta meg egy „fogtudora”, ha¬nem az állkapcsának egy darabját is kitépte. Csoda-e, hogy az érzéstelenítés nélküli beavatkozásoknál 3-4 ember kellett csak arra, hogy lefogja a kínjában tiltakozó pácienst?

A fájdalomcsillapításban először (1844-ben) a kéjgázt fedezték fel, majd jött az éter és a kloroform – a kísérletek kedvéért az orvosok magukat ejtették vidám narkózisba. A kéjgázt egyenesen a cirkuszi mutatványosoktól „vette kölcsön” egy Horace Wells nevű fogorvos, aki arra sem volt rest, hogy a saját bölcsességfogát távolíttassa el, így ellenőrizve a bódító hatást.

A fogszuvasodás szó is utal rá: hajdan azt hitték, a fogakat valamiféle féreg – vagy szú – rágja, azért lyukadnak ki. A megelőzésről azonban kevés fogalmuk volt. Egy római író például azt javasolta, hogy aki szeretné elkerülni a fogromlást, kéthetente nyeljen le egy élő egeret. A rómaiak ugyancsak rászorultak a gyógyító szakértelemre, ugyanis a vízvezetékek ólomcsövei mérgezést okoztak a polgároknak: Julius Caesar emiatt szinte fogatlanná lett. Pótlásra számtalan anyagot kipróbáltak a régmúlt korok fogtechnikusai: kecskefogból éppúgy faragtak műfogat, mint víziló agyarából vagy fából – ilyet találtak például a múmiák szájában –, s készítettek gyöngyházból, üvegből, fémből is. Sőt ha a szükség úgy hozta, még az elhunytakból is kihúzták a fogat „újrahasznosításra”. Az első porcelán műfogsort az 1700-as évek végén készítették, s bár ez az anyag bevált, nem volt olcsó mulatság, mivel arannyal kombinálták. A lyukak betömésére kezdetben rongyba tekert paladarabot használtak. Később rájöttek, hogy a forró fémet remekül bele lehet önteni a kilyukadt fogba – legfeljebb ordít közben a kedves beteg.

E „horrortörténetek” után már nem is tűnik olyan ijesztőnek a mai fogorvosi szék. A bajok megelőzésére pedig élő egér helyett használhatunk fogkefét, ami bár az 1650-es évek óta dívik, mi magyarok mégsem vesszük a szánkba elég gyakran…