Tanulj holtig, mert így friss maradsz!

Az oktatáskutató szerint azonban nem a magányos tanulógépeké a jövő.

Az élethosszig tanulás fogalmával jó három évtizede ismerkedtünk meg, de úgy tűnik, mindez egyelőre a jelszavak szintjén maradt – véli dr. Benda József oktatáskutató. Úgy látja, a civil szervezetek többet tettek a felnőttképzésért, mint az intézményrendszer, holott fontos társadalmi igényről van szó. Az elmúlt évig a cégek a szakképzési támogatás terhére szervezhettek kurzusokat a munkavállalóiknak, akik csapatépítő tréningeken vehettek részt, vagy így tanulhattak például nyelveket, informatikát, s mindez nem is bizonyult haszontalannak. Az oktatáskutató szerint a multicégek jórészt annak köszönhetik sikerüket, hogy náluk az élethosszig tanulás nem mese, hanem valóság.

Akik fejlődni szeretnének, nem kerülhetik ki a különféle képzéseket, enélkül ugyanis nem lehet előre jutni. Más kérdés, hogy mit érdemes tanulni. Manapság divat a diplomahalmozás, sokan egyik szakmát a másik után sajátítják el, holott az érvényesülés, a boldogulás nem feltétlenül a tárgyi tudáson múlik. Sokszor nagyobb súllyal esik latba, hogyan szőjük személyes kapcsolatainkat, miféle életvezetési hozzáértéssel rendelkezünk, milyen az érzelmi intelligenciánk, miként kezeljük az összeütközéseket. E készségeket és képességeket iskoláskorban sem sajátítjuk el, holott ezek is tanulhatók, fejleszthetők. Mindennek következménye, hogy sokan birkóznak konfliktusokkal, magasra szökik a válások száma, elmagányosodnak. Ha valaki személyes sorsát nem tudja menedzselni, előbb-utóbb megfullad a problémáitól, hiába gyűjtögeti az okleveleket. Ráadásul a legtöbb képzésben nem az együttműködésre fektetik a hangsúlyt, ezért a résztvevőkből magára hagyott tanulógépek lesznek, s továbbra sem találnak ki sorsuk zsákutcájából – mondja az oktatáskutató.

A nőkben és a diplomásokban lobog leginkább a tudásvágy, legkevésbé az alacsony végzett¬ségűekben és a leszakadt régiókban élőkben. A 45 évesnél korosabbakat főleg a kényszer és a félelem hajtja: azért bifláznak, mert attól tartanak, elvesztik az állásukat. Az 55 év felettieknek csupán 1%-a képzi magát – az uniós átlag ennek az ötszöröse.

Sokan a korukra hivatkoznak, holott a tudósok esküsznek rá: az életkor előrehaladtával csak kissé kopik meg a tanulási képesség, legfeljebb a sebességből veszítünk. Fontosabb, hogy megőrizzük nyitottságunkat, fogékonyak legyünk az új dolgokra. A kutatások szerint 30-40-es éveinktől kezdve agyműködésünk hanyatlik, ám ennek jórészt az elkényelmesedés az oka: feladjuk aktivitásunkat, nem sajátítunk el új képességeket, csak rutinszerűen, „alvajáró üzemmódban” működünk. Meglepő tény, hogy a speciális agytornákkal elménk korosodása visszafordítható. Az agy szinte megfiatalodik, újrahuzalozza magát, ha új dolgokat sajátítunk el. Egyszerű napi gyakorlatokkal is fejleszthetjük tunyuló megfigyelőképességünket. Az idősek számára már az hasznos lehet, ha a napi sétájuk alatt nem bámészkodnak, hanem elgyönyörködnek a tárgyakban, a növényekben, majd másnap újra apróra szemügyre veszik, mi hogyan változott. Persze az aggkori feledékenység így is utolérheti őket – de legalább van miből felejteni…

VERSENYBEN AZ IDŐVEL

Praktikák sok gyerekhez – Kövérné Kalmár Mónika nevét sokan a nagycsaládos élet humoros epizódjait is bemutató gasztroblogjából ismerik. Azt már kevesen tudják a négygyermekes vonyarcvashegyi családanyáról, hogy amikor éppen nem a gasztronómiába ássa bele magát, szenvedélyesen tanul. Beszélgetésünk idején is vizsgára készült.

– Ahogy egymás után születtek a gyerekek, azt vettem észre, ha közben nem foglalkozom valami „felnőtt” dologgal is, menthetetlenül beszűkülök – magyarázza Mónika. Nem hagyta, hogy csak a pelenkákról szóljon az élete. Eredetileg vendéglátó-ipari szakközépiskolában érettségizett, később elvégezte a teológiát, majd az újságírókurzus következett. Utóbb a Zsidó Egyetemre járt kultúrtörténész szakra, majd merész húzással lakberendezésre váltott. Most pedig a közgazdaságtanban mélyül el – számára a tanulás valóban életformává vált.

– Állandóan versenyt futok az idővel, így a tanulásra szánt órákban igyekszem a tananyagra összpontosítani – avat be módszerébe. Fontos sikerélmény, hogy negyven¬évesen is fog az agya. Sőt azok a tantárgyak, melyekkel diákkorában nehezen birkózott meg – ilyen például a matematika –, most nem jelentenek nehézséget. Igaz, az éjszakai biflázásra már nem tudja rászánni magát, holott fiatalkorában elég volt egy gyors zuhany a felfrissüléshez. Most éjfélkor mindig lerakja a könyvet, bármilyen közeli is a vizsga „réme”. Érett korban egyébként már kisebb a vizsgadrukk, ugyanis eltolódnak a hangsúlyok: nem „élet-halál” kérdése a megmérettetés, hanem csak egy a sok feladat közül.

Akadnak, akik elég korán kishitűvé válnak. Egyszer egy anyuka azt mondta: mihez is kezdhetne magával 36 évesen, két gyerekkel? Legszívesebben megráztam volna, hogy szedje össze magát. Találkoztam pozitív példákkal is, egyik jól menő vállalkozó ismerősömben 54 évesen érett meg a szándék, hogy beiratkozzon az egyetemre. Később ledoktorált, s ma már az oktatók közt szerepel a neve.

Jól tesszük, ha tanulni is megtanulunk. Se szeri, se száma a különböző technikáknak, akár a gyorsolvasást is elsajátíthatjuk. Többet ér, ha kétszer gyorsan átfutjuk a szöveget, mint ha egyszer lassan. A legjobban azonban az ragad meg bennünk, ami valóban érdekel minket. Könnyebben rögzül az anyag, ha a vizsgához hasonló helyzetben tanulunk. Például azok a búvárok, akik a víz alatt tanultak, eredményesebben adtak számot tudásukról, ha ugyanott vizsgáztatták őket, s nem a szárazföldön.

Hasznos lehet, ha szándékosan akarunk felejteni, mivel ilyenkor „csak azért is” megragad bennünk az információ. Ha valakinek azt mondják, semmiképpen ne gondoljon a piros fenekű páviánra, biztosan nem tudja kiverni a gondolatot a fejéből…