Bill Gates is a wc-ért kampányol!

Kérem az olvasót, ne lapozzon, semmiféle gusztustalansággal nem fog az oldalon találkozni. S különben is: a kérdés megvitatása elől történelmünk legnagyobbjai sem zárkóztak el. A róla való beszédet Vespasianus római császár tette szalonképessé 79-ben, amikor is adót vetett ki a nyilvános illemhelyekre. Fia, a trónon őt követő Titus ezt helytelenítette, mire az atya egy aranypénzt adott át neki, és megkérdezte, büdös-e. S mivel Titus nemlegesen válaszolt, elárulta, hogy az illemhelyek megadóztatásából származik, majd beavatta uralkodásának némileg áthallásos bölcsességébe: Pecunia non olet. A pénznek nincs szaga. A mondás annyira elterjedt, hogy az újlatin nyelvekben a nyilvános illemhelyet Vespasianusnak hívják.

Ahogy növekedett a városok lakóinak száma, úgy vált egyre orrfacsaróbb témává a kérdés. Kutatók között teljes az egyetértés, hogy a városok szaga a középkorban a mai ember orrának szinte elviselhetetlen volt. És ennek a fő okozója az emberi ürülék. Nem véletlen, hogy Párizsban már 1539-ben kimondatott: a piszkáért mindenki maga felelős és nem csinálhat oda, ahol éppen a szükség rájön. Elrendelték tehát, hogy minden épülethez tartozzon egy pöcegödör is.

Pontosan kétszáz évnek kellett eltelni a következő nevezetes történelmi dátumig. 1739-ben ugyancsak Párizsban jelentette ki egy csapszék tulajdonosa, hogy illetlenség volna a nőknek és férfiaknak ugyanabba a mellékhelyiségbe járnia, ezért a két nemnek külön árnyékszéket jelölt ki. És ekkortól már felgyorsultak az események. Már egy évtizednek sem kellett eltelnie, amikor is 1748-ban Joseph Bramah meglátta a napvilágot. A férfi nevéhez számos találmány fűződik, ám ezek közül is kiemelkedik a felismerés: mi volna, ha piszkát vízzel öblítené le maga után? Igen, ő az a zseni, aki harmincévesen szabadalmi oltalmat kért a vízöblítéses illemhelyre, a water closet kezdőbetűiből elnevezett WC-re. Ráadásul a korszakos találmánynak volt még egy óriási előnye: a szifonja meggátolja, hogy a csatorna bűze elárassza a mellékhelyiséget. Bár az ökológusok némelyike a vízöblítés olvastán bizonyára ráncolja a homlokát, ám mielőtt szót kapnának, ne felejtkezzünk el a következő nevezetes dátumról, 1861-ről sem. Akkor szabadalmaztatták a tartály és a hozzá tartozó lehúzó zsinór ötletét. Ezzel lényegében minden együtt volt a ma is használatos vécékhez.

Ma is használatos? Ez bizony egyáltalán nincs így, ugyanis az emberiség egyharmada – ami ugyebár több mint kétmilliárd fő – semmiféle árnyékszékkel nem rendelkezik, és ott végzi a szükségét, ahol éppen éri. Éppen úgy, mint a középkor bűzösebbik felében. Az áldatlan helyzet felszámolásán nem kisebb ember serénykedik, mint Bill Gates, aki a földön a legtöbb pénzt mondhatja magáénak. Az indította cselekvésre, hogy évente több mint egymilliárd öt évnél fiatalabb gyermek kap hasmenéses betegséget azért, mert emberi ürülék által fertőzött vizet iszik. A milliárdos a német kormánnyal összefogva létrehozott egy tízmillió dolláros keretet, amelynek segítségével újfajta vécéket fejlesztetnének ki. Hogy milyen lenne ez, az még a jövő titka, egy azonban már most is bizonyos: nem vízöblítéses. Annyi víz ugyanis már nem áll az emberiség rendelkezésére, hogy mindenki ilyenbe végezhesse a dolgát.

És itt következnek az ökológusok aggodalmai. A vízöblítéses vécék ugyanis meglehetősen pazarlóak. Használója évente húszezer liter vizet enged a csatornába, amit aztán csak meglehetősen költséges eljárással lehet ismét fogyaszthatóvá tenni. Ráadásként – és ez az igazi probléma – azt vonja ki a természet körforgásából, ami a talajba visszaforgatva évezredekig a növények egyik legfontosabb tápanyaga volt.

Vissza a talajba
A talajtan világhírű kutatója, Balogh János sokszor emlegetett története szerint egyik útja során egy kínai földművest látogatott meg, aki jó szívvel megvendégelte. Amikor a professzor indult volna, a paraszt csak a fejét ingatta. Előbb szépen vonuljon félre és végezze el a dolgát. Mert szívesen kínálta, ám cserébe azt kéri, hagyja ott a „névjegyét”. Kínában a nyolcvanas évekig több emberi ürüléket használtak a földek táplálására, mint műtrágyát. Mára a trend megfordult, s az ázsiai állam zsigereli ki a leginkább a termőtalaját, amely 57-szer gyorsabban pusztul, mint ahogy újratermelődik. Ha az ütem nem változik, hatvan év múlva Kínában nem lesz min élelmiszert termelni.

Mi lesz a vízilóval?
A vizek ürülék általi szennyezésétől nem csupán az emberek betegedhetnek meg, hanem például a vízilovak is. Ha egy területen túlszaporodnak, és ezért az ürüléküktől a víz, amelyben élnek, elszennyeződik, akkor abban elszaporodnak a mérgező vörös algák. Ezektől az állatok egy része elpusztul, ami által ismét kevesebb ürülék kerül a vízbe, s az a vízilovak számára ártalmatlanná válik, az egyensúly pedig helyreáll.

Medvetalp csak edzetteknek
A mifelénk is használatos vízöblítéses angol vécé és kerti budi mellett számos fajtája létezik azoknak a helyeknek, ahol az ember a szükségét végezheti. Tőlünk keletre közkeletű a köznyelvben csak medvetalpasnak becézett helyiség, amely csupán a lábak számára fenntartott helyből és egy lyukból, esetleg egy kapaszkodóból áll. Az ehhez nem szokott turistákat az ilyen helyzetek néha nehéz próbatétel elé állítják. A franciavécének is mondott alkalmatosság a guggolós vécék nagy családjába tartozik. Találkozhatunk ilyennel az arab országokban éppen úgy, mint Indiában, Kínában, Japánban, Koreában, Iránban, Pakisztánban és Törökországban.

Akár egy laboratórium
Japánban terjed az okosvécé. Az a legkevesebb, hogy belépéskor az ülőke fedele automatikusan felnyílik, majd távozáskor lecsukódik – ám ami közte történik az sem mindennapos… Funkcióját kombinálták a bidéével, vagyis használatához tartozik a megfelelő tisztálkodási lehetőség is. Ráadásul képes a széklet elemzésére, az eredményt pedig megküldi használója telefonjára.

Hidegben huzatos
A legelszántabb környezetvédők ismét a kerti budi felé fordulnak. Megépítése azonban csak részben hagyományos, ugyanis a megfelelően szigetelt gödör megtelte után az ülőkét és a faszerkezetet egyszerűen áthelyezik egy másik lyuk fölé, s mire abban sem marad hely, az első gödör tartalma kiváló termőtalajjá komposztálódik. A kezdeményezés kétségtelenül környezetbarát, ám az is biztos, hogy az ember a zimankós téli időszakban nem ezen üldögélve kezd életműve megalkotásába.