Goda Kriszta: Nem bűn, ha egy film nézhető

– Egy többgenerációs orvosdinasztiában nem számít szentségtörésnek letérni a „családi útról”?
– Való igaz, nálunk mindenki orvos: a szüleim, a nagyszüleim, az ő testvéreik. Mivel a húgom hősiesen viszi tovább a tradíciót, így én szabadabban választhattam más szakmát. A gimnáziumban irodalmi színpados voltam, és azt vettem észre magamon, hogy mágnesként vonz ez a világ.

– Ilyenkor rendszerint a történetben az következik, hogy a mesélő ettől kezdve színész-színésznő akart lenni…
– Nem, engem a háttér első perctől sokkal jobban érdekelt. Amikor az iskolában fiatalokat toboroztak a Mafilm rendező- és vágóasszisztensi kurzusára, elmentem. Igaz, csak fiúkat vártak, de ha már ott voltam, nem dobtak ki. Volt szerencsém néhány nagy rendező, például Szabó István mellett segédkezni.

– Hogyhogy Londonban és Los Angelesben szerzett diplomát?
– Épp egy londoni táskaboltban dolgoztam a nyelvgyakorlás miatt, mikor Szabó István elment a kirakat előtt. Rám csodálkozott, hogy ott lát, majd azt szorgalmazta, hogy jelentkezzek az ottani rendező szakra; a háromfordulós felvételin túljutva ösztöndíjat kaptam. Egy rendezőnek nem muszáj tudnia forgatókönyvet is írni, de nem is árt, azért pályáztam meg később az amerikai ösztöndíjat.

– A miénktől nagyon eltérő filmes ízlésvilággal, képzési módszerekkel találkozott a két országban?
– Az amerikaiakra olyan fokú lendület jellemző, amilyen az angoloknál elképzelhetetlen, pedig ott is erősen gyakorlatias az oktatás. A tengerentúliakban jóval kevesebb a tradíciótisztelet – mivelhogy nem is nagyon vannak réges-régi tradícióik –, ettől rugalmasabbak és nyitottabbak. Egy dinamikusan működő piac diktál, ennek a szabályait jól ismerik, követik, tudják, merrefelé tart a filmszakma, mi lesz sikeres. Amennyire beleláttam: akkoriban nálunk magas szintű, de művészetközpontú oktatás folyt. A középiskolában engem is elvont témák érdekeltek, mai szemmel inkább kísérleti filmeket készítettem.

– Tudatosan törekedett arra, hogy a kamaszkorból kinővén, „művészieskedés” helyett sok nézőt vonzó filmeket készítsen?
– Nem bűn vagy szégyen olyan filmeket rendezni, amelyek érdeklik a közönséget. Engem a sztorik és a különleges karakterek vonzanak. Nagy kihívás úgy elmesélni egy történetet, hogy szórakoztató is legyen, uram bocsá’ tanulságos is.

– A 37. filmszemlén az első nagyjátékfilmjével, a Csak szex és más semmi cíművel rögtön elvitte a Forgatókönyvírói díjat Divinyi Rékával és Heller Gáborral együtt, továbbá Csányi Sándor a Legjobb férfi alakítás díját kapta. Láthatóan a nézőknek és a szakmának is nagyon „bejött” a téma: egy harmincas, dolgozó, szingli nő szomorú-vidám története. Ön szerint azért szerették, merthogy ez egy tipikus korlenyomat?!
– Kétségkívül így alakult, pedig nem azzal a céllal vágtunk bele, hogy most aztán rátapintunk egy aktuális társadalmi jelenségre. Engem a főhős Dóra karaktere izgatott: hogyan jut el manapság egy csinos, okos, sikeres fiatal nő addig, hogy a csalódások és fájdalmak után megpróbál ezentúl az érzelmeket tudatosan kizárva élni, sőt apa nélkül is gyereket vállalni?

– Csak nem önéletrajzi ihletés?
– Nem azért volt számomra személyes a történet, mert én is magányos, egyedülálló nő voltam – egyszerűen csak szeretem boncolgatni a férfi-nő kapcsolatok kusza szálait. A Kaméleonban pedig kifejezetten a csalás, a hazugság hatásmechanizmusa érdekelt. A forgatókönyvhöz pszichológiai tanulmányokat olvastunk, filmeket néztünk meg, de sokat merítettünk egy interneten megismert hölgy történetéből is: ő egy szélhámos áldozata lett, aki rajta kívül több mint negyven nőnek ajánlott házasságot, miközben kicsalta a megtakarított pénzüket. Nagyon izgatott, hogy ez a férfi miként tudta manipulálni az idősödő, szereleméhes nőket.

– Kapott választ Ön, illetve a filmnéző?
– A hazugság már annyira hozzátartozik a civilizált társadalomhoz, hogy lassan észre sem vesszük, csak ha mi magunk is áldozattá válunk – erről szól a Kaméleon.

– A szépszámú mozilátogatón kívül azzal is elismerték ezt a munkáját, hogy 2009-ben Magyarország a Kaméleont nevezte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára. Csalódott volt, amikor kiesett a versenyből?
– Már a nevezést is óriási megtiszteltetésnek vettem. Gondoljon csak bele az elődök névsorába! A Magyarországon élő filmesek közül 1980-ban Rófusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmjéért nyert aranyszobrocskát, egy évre rá – eddig először és utoljára – a legjobb külföldi film kategóriában győzött magyar film, a Szabó István rendezte Mephisto. Honfitársaink alkotásai közül többek között 1968-ban Fábri Zoltán A Pál utcai fiúk című filmje, 1974-ben Makk Károly Macskajátéka vagy 1983-ban Gyöngyössy Imre–Kabay Barna Jób lázadása kapott jelölést. Hiszek benne, hogy érik egy újabb magyar Oscar-díjas film, annyi nagyszerű alkotás készül mostanság.

– Nocsak! Az idén elmaradt a 44. filmszemle, merthogy az elmúlt két évben nem készült el egyetlen bemutatható magyar alkotás sem…
– Fájlalom, de az előzmények ismeretében nem csodálkozom. A filmes támogatások korábbi elosztásáért felelős Magyar Mozgókép Közalapítvány tavalyi megszűnéséig mintegy tízmilliárd forinttal nem tudott elszámolni, a „helyébe lépő” Magyar Nemzeti Filmalap pedig tudtommal egyelőre a fejlesztési folyamatokkal van elfoglalva, nem a fesztiválrendezéssel.

– Sok szakember a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztosnak kinevezett, Amerikából érkezett producert, Andy Vajnát teszi felelőssé azért, mert – Tarr Béla rendező nyílt levele szerint – „a magyar filmgyártás két éve áll, kiváló kollégáink munka nélkül maradtak”.
– Az elmúlt két évben több mint 200 pályázat érkezett be, 70-nek ítéltek támogatást, eddig összesen 6 film készült el, de bemutatója még egyiknek sem volt. Szerintem lássuk előbb a kész alkotásokat, mielőtt azzal vádaskodunk, hogy Andy Vajna ránk kényszeríti az ízlését és korlátozza a művészi szabadságot. Az anyagi kontroll nekem nem fáj, teljesen normális, hogy el kell számolni a kapott pénzzel.

– A Szabadság, szerelem című, 1956-os témájú filmjének Andy Vajna volt a producere. Esetleg ismerte őt az amerikai tanulmányai idejéből, innen a felkérés?
– Annak idején jártam egy partin nála, de abból a tömegből érthető módon nem is emlékezett rám. Amikor rendezőt keresett a filmhez, a korábbi munkáim alapján, sok más rendező mellett velem is elbeszélgetett és engem választott.

– Mondjon olyan filmet, amelyet szívesen jegyezne rendezőként!
– Engedelmével, a sértődések elkerülése végett inkább kerülöm a magyar megnevezést. Filmben mindenevő vagyok. A külföldi akciófilmek közül a Die Hard (Drágán add az életed) első részében zseniális a feszültség adagolása. Az angol Anthony Minghella egyik filmje, A tehetséges Mr. Ripley szintén meghatározó élmény. Hogy újabb alkotásokról is essen szó: a román Christian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjét is zseniális drámának tartom.