Csáj Ica melegen tart

– „Emlékezzél, hogy a Nagymi is volt gyerek” – ez a mondat meghatározó az életünkben több generáció óta – mondja Vincze Judit, miközben megmutatja Az ezüsttó kincse című kalandregény 1910-es példányát. Valamelyik őse kanyarította a szavakat a könyv első lapjára. Ebben a szellemiségben nevelkedett, innen a vonzódása a játékokhoz, különösen a babákhoz.

– Egy zalai falucskában, Nován a nagyanyámnál töltött évek meghatározó emlékek az életemben. Magamévá tettem az ő alapelvét, miszerint egy lány tudjon csuhéból és fonalból két ujjra csavarva babát készíteni. Ezenkívül a műanyag babáimnak ruhát varrogattam, szépítgettem őket. A családomra úgy emlékszem, hogy rendszeresen kiültünk a körtefa alá és dödörögtünk. Vagyis beszélgettünk, beszélgettünk.

Vincze Judit három fiú büszke nagymamája, de már nagyon szeretné, hogy egy kislány is csicseregjen mellette. A babák miatt is. Ugyanis több mint háromszáz babával él együtt. A gyűjtőszenvedély 1975. július 30-án kezdődött, Párizsban.
– Megláttam egy babát a Notre-Dame sarkán egy árusnál, éreztem, hogy hozzám tartozik. Csak kalapos kisasszonynak hívtam, merthogy egyszerű masamód (divatárus) lány volt. Innentől nem volt megállás, babafüggővé váltam.
A családjától, a barátoktól minden alkalomra babákat kapott ajándékba. Az egyik lánya a Lengyel Kultúra Háza mellett lakott. Amikor többször megvette ugyanazt a fiú-lány babapárt, egy dödörgés alkalmával – az eddigi figyelmességüket megköszönve – megkérte a családját, hogy onnantól kezdve hadd vásároljon magának.

Sorra megmutatja az ablakpárkányon pihenő, lengyel népviseletbe öltözött párokat. Szerencsére jól megférnek egymás mellett a különböző nációk. Laknak itt egyiptomi fababák, egy pásztor pedig Izraelből érkezett. A kazári népviseletbe öltöztetett példány egy kereplőn foglal helyet. Öreg köpülőn terebélyesedik szét Csáj Ica, az orosz teamelegítő baba, mellette a nádudvari köcsögön magyar viseletbe bújtatott darab ül.

– Ez az egyik kedvencem: egy babában három. Így tartva ő a mesebeli Piroska – mutatja. – Ha felhúzom a szoknyáját, előbújik a nagymama. De ha megfordítom, ott a farkas is. El lehet játszani a mesét egy darabbal a kezünkben – mondja a 69 éves asszony, akinek nem sok ideje jut a bábozásra, hiszen a Zsigmond Király Főiskolán tanít.

A talányos baba fölött egy régi betűszedő szekrény lóg a falon, a nyomdászok abban tartották egykor a betűket. Ő a falra akasztotta, ezen vannak a kisebb babák. Az egyik kis fakkban bújik meg a lila ruhás nő – a nagymamája horgolta a ruhát közel hetven évvel ezelőtt.

A babák eredetileg a család révfülöpi nyaralójában laktak, ahová többször betörtek. Egyetlenegy babát loptak el: a kalapos kisasszonyt, az első szerzeményét. A harmadik betörés után Judit asszony elfordult a babáktól. Nem tudott megbékélni a tudattal, hogy idegenek léptek az intim terébe. Egy zsákba gyömöszölte mindet, és a babák a pesti lakás erkélyén landoltak. Ám amikor több mint hat évvel a betörések után, 2000-ben Brüsszelbe utazott, ahogy az a szenvedéllyel lenni szokott, újra fellángolt.

– Megláttam egyet és nem tudtam ellenállni. Egy csipkekészítő nénitől vettem. Neki köszönhetik a többiek, hogy szép sorban kiszedegettem őket a zsákból.

A babák ellepik ugyan az életét, de amikor Hannoverben töltött hat hetet „munkaszolgálatban”, bekúsztak az életébe a libák is...

– Alig vártam, hogy hazajöjjek, számoltam a napokat. Akkor leltem egy társra, egy lehajtott fejű libára. Úgy gondoltam, ez tökéletesen kifejezi a lelkiállapotomat – lekerül az egyik polcról az azóta eltörött, majd megpreparált liba. A konyhába invitál, ahol a székeken és az asztalon kívül szinte minden liba.

Mást is köszönhet ezeknek a méltán híres szárnyasoknak. Már kétszer járt a Szent Márton zarándokúton. Egyszer a Balaton-felvidéket, aztán a történelmi Felvidéket járta végig. Olyan kis falvakba, templomokba jutott el, ahová másképpen nem menne el soha.

Tagja a Kiss Áron Játéktársaságnak, és minden évben elmegy a nemzetközi babakonferenciára. Azt mondja, kilóg a sorból. Nem tud szép babákat készíteni és tudományos előadásokat tartani róluk. De talán nem is ez a legfontosabb. Csupán az, hogy színesebb tőlük az élete.