Állítson családfát!

Bert Hellinger arra figyelt fel Afrikában a zuluknál, hogy az ősök tisztelete felemelő és gyógyító erővel hat a törzs tagjaira. A pszichoterápiával foglalkozó katolikus német misszionáriust ez a felismerés ösztönözte arra, hogy hazatérve új megközelítésből tekintsen bele a lélek mélységeibe, s kidolgozza a családállítás módszerét.

„Nem értem, hogyan, de működik” – tárják szét sokan a kezüket, miután részt vettek egy-két családállításon, s megtapasztalták a – leggyakrabban csoportban, olykor egyénileg – végzett munka különös légkörét, majd az azt követő lelki élményeket, kedvező változásokat. Mert például elhallgatott családi titkok, traumák, bűnök, meg nem született gyermekek, méltatlanul elfeledett rokonok, „fekete bárányok” okozhatnak zavart a család rendszerében. Mintha valami különös információs háló összekötne bennünket az elődeinkkel, sőt majd az utódainkkal is, s létezne a családi lelkiismeret, mely mind¬annyiunk¬ban él. Kimondhatatlan terheket cipelhet egyik nemzedék a másik után. Megismételhetjük a szerencsétlenül járt nagyszülő, netán a tékozló nagybácsi sorsát. Máskor a gyermek felnőttként is szenved attól, hogy a szülei nem akarták őt vagy más neműnek várták. A családállítás elve: ha rendet teszünk e szellemi (morfogenetikus) mezőnek nevezett térben, minden a helyére kerül, véget vethetünk a tovább örökített nehézségeknek.

Mindez hihetetlenül hangzik, ám számos történetet olvastunk például arról, hogy a haláltáborokba hurcoltak unokáit álmukban is nyomaszthatja a két generációval korábban átélt rettenet – holott a hazatértek mélyen magukba temették fájó élményeiket… Máskor meg titokzatos betegségek, szorongások figyelmeztetnek az elhallgatott múltra. Gyakran vesszük észre: öntudatlanul is azokat a hibákat követjük el, ugyanazokba a kátyúkba ragadunk bele, mint a szüleink. Vajon megszakítható-e az „átkos” láncolat? A családállítók szerint: igen.

– Ma a női szerepmintáinkat járjuk körül. Könnyebb a dolgunk, ha hoztatok fényképet a nagymamátokról, édesanyátokról, bennetek is megnyitja a kapukat, s itt lesznek közöttünk – hangol rá a feladatra a Noszvajon működő kör vezetője, Csiffáry-Vass Réka. A pszichológusnő a Csurgó Sándor és Féderer Ágnes vezette Rendszerakadémián tanulja a családállítást, melyet a meseterápia sajátos elemeivel elegyít. A noszvaji csoport tagjai közül néhányan jól ismerik egymást, akadnak újak is, de ez nem akadályozza a közös munkát. – Ha egy család históriájából az derül ki, hogy a háborúk és megpróbáltatások miatt sokat vándoroltak, akkor előfordulhat, hogy még a dédunokán is erőt vesz az otthontalanság érzete. Csakhogy ő már nem tudja, mi ennek az oka. Legalább száz évre érdemes visszanyúlnunk, addig fogható be számunkra a családi emlékezet – magyarázza Réka. A pszichológusszakma hivatalosan még nem ismeri el a családállítást, mondván, nem tudományosan „bevizsgált” módszer, ugyanakkor egyre több terapeuta alkalmazza.

Körben ülünk a teremben, először mindenki arról mesél, milyen örökséget bíztak rá a női felmenői: a szerencsésebbek kiegyensúlyozottságot, az aranylakodalmat megélő házasság titkát is megkapták a féltve őrzött süteményreceptek mellé. Mások viszont korai, nehezen gyógyuló sebeket szereztek, így a maguk anyaságát is képtelenek valódi örömmel megélni. Félő, hogy ők aztán ezt a „batyut” adják tovább a gyerekeiknek…

Az első bemutatkozó kör után az egyik lány jelentkezik, hogy párkapcsolati problémával küzd és szeretné, ha közösen keresnénk megoldást. A családállításban a csoport tagjai személyesítik meg őt (a „klienst) és a családtagjait. Akit felkérnek valamelyik szerepre, megkeresi a helyét a térben. Már az is mutatja a famílián belül kirajzolódó rendszert, hogy ki hol foglal helyet. Fontos, ki kicsoda mellé áll, kitől húzódik el, kinek a lábához kuporodik. Kevés szó hangzik el, az eseményekről, a kapcsolatokról mozdulatok, érintések, a résztvevők testi érzetei árulkodnak. Ha például a lányt képviselő csoporttag jelzi, hogy az anyját megtestesítő személy színre lépésekor a gyomra összeszorul és kirázza a hideg – nos, ez sokat elárul a viszonyukról. A családállítás tapasztalatai szerint e testi tünetek többnyire pontosan feltárják az érzelmi viszonyokat, melyek lehetnek feszültséggel terhesek akkor is, ha a valóságban látszólag „jóban vannak” a hozzátartozók. S hogyan „érezheti meg” az idegen képviselő, hogy mi is uralkodik az állítást kérő családjában? – Ahogy ott álltam, csillapíthatatlanul zokogtam, de tudtam, az nem az én sírásom – mondja meglepetten egy asszony, miután másvalaki családállításában volt szereplő.

Miután kibogozták a problémákat, megnevezték a fájó érzéseket, a vezető oldó mondatokat javasol, melyek a megbocsátást, a konfliktusok feloldását szolgálják. A rendszer egyik törvénye, hogy – mint a kicsi a nagynak – az utódnak meg kell adnia a tiszteletet az előtte járó generáció tagjainak. A lány tehát meghajol az anyja és a nagyanyja előtt, s kölcsönösen megbékülnek egymással.

Nem kevesen mondják, hogy a Hellinger-féle módszer a spiritualitás határán billeg. Ám sokan esküsznek rá: megújította az életüket: múltbéli terheket és betegségeket tehettek le, mintha újraírták volna a sorsukat. Talán egyszer majd feketén-fehéren is megbizonyosodik, mindez miként lehetséges…