Jöttek, láttak, szerettek - napjaink nőcsábászai

Casanova, az érző szívű nőcsábász

„Egész életemben az volt a legfőbb elfoglaltságom, hogy hódoljak az érzékek örömének, soha semmit nem tartottam ennél fontosabbnak” – írta magáról Giovani Giacomo Casanova (1725–1798) több mint négyezer oldalas visszaemlékezésében, öreg fejjel. Merthogy ő nagyon is élő személy volt, afféle lézengő ritter, kalandor lovag, aki nagykanállal habzsolta az élet örömeit, lett légyen szó nőről vagy ételről. Mindemellett hét nyelven beszélt, filozófiai értekezéseket és színpadi darabokat is írt.

A társasági életbe egy velencei nemes vezette be, de az anyagi támogatásnak vége szakadt, mikor elszerette a patrícius feleségét. Botrányos életvitele, hamis kártyázás és fekete mágia miatt a hatóságok szabadságvesztésre is ítélték, de sikerült megszöknie az ólomkamrákból – itt még az inkvizíció elől menekült, míg később az egyház oldalán állva kémkedett.

A legendás szívtipró – Seingalt néven írt emlékiratai szerint – Euró¬pa-szerte több mint száz nővel került kapcsolatba; voltak köztük hajadon lányok, cselédek, férjes asszonyok, kurtizánok, sőt apácák is. (Egyesek szerint kíváncsiságból kipróbálta férfi partnerrel is.) Imádták a nők. Egyrészt híres potenciálja miatt, amelyet állítólag kucsmagomba fogyasztásával próbált karbantartani. Másrészt a XVIII. században merőben szokatlan szexuális mentalitása miatt: nemcsak magának igyekezett testi örömöket szerezni, hanem törekedett arra, hogy a partnernői is élvezzék az együttlétet. Több ízben megfertőződött nemi betegséggel: hétszer kezelték szifilisz miatt (a korabeli orvosi ismeretek alapján higannyal), valószínűleg tripperben is szenvedett.

Casanova nem szakmaként űzte a csábítást, a „személyre szabott” hódítás mindig annak a nőnek szólt, aki iránt őszinte vonzalmat táplált. Volt, akit lelki keservében vigasztalt, míg mást anyagilag is támogatott a férjhez menetele érdekében. Az más kérdés, hogy nagy hőfokon égő „pillanatemberként” villámgyorsan változtak az érzelmei…

Milyen a Casanova típusú férfi? Szereti a nőket, lenyűgözi a másik nem minden tulajdonsága. Nem veszi őket egy kalap alá, más és más egyéniséget keres és talál bennük. Kutató szenvedéllyel rendelkezik, meg akarja ismerni és érteni a női lélek titkait. Fontosnak tartja a hódítás során a „körítést” is: a beszélgetést, az asztali örömöket, a hangulatot, a kölcsönös testi-lelki élvezetet, az együtt alvást – ez így együtt jelenti számára a férfiasság teljességét.

Don Juan, a kitalált szerető

Bármennyire életszerű, időtlen és hihető a buja szexuális életet élő, partnereit sűrűn cserélgető férfikép, Don Juan csak egy kitalált személy. Alakja a nagy földrajzi hódítások idején született, amikor a spanyol kalandorok világszerte fittyet hánytak erkölcsnek, törvénynek, emberségnek – így a nők tisztelete sem tartozott az erényeik közé.

A csábító figurája legelőször az úgynevezett sevillai krónikában jelenik meg a XIV. században, de Don Juan névvel csupán 1630-ban szerepel Tirso de Molina spanyol költő színdarabjában. A dolog pikantériája, hogy a főhős, az ország első arisztokratájának fia itt a szó szoros értelmében véve egyetlen nőt sem csábít el, nem ront meg erényes lánykákat a szexepiljével – a konfliktust az okozza, hogy házasságot ígér nekik, majd egyszerűen faképnél hagyja őket. Vagyis a hölgyek inkább a jó parti ígéretében csalódtak.

Az évszázadok során formálódott a mítosz, de az írók, zeneszerzők, filmrendezők egyaránt színes egyéniségként, férfias, lendületes, temperamentumos hősként ábrázolták. Erkölcsi megítélése is széles skálán mozog, az elnéző megbocsátástól a szigorú megvetésig. A francia drámaíró, Molière feldolgozásában Don Juan szintén egy cinikus házasságszédelgő, de nála egy fokkal nagyobb hangsúlyt kap az elhagyott nők fájdalma. A romantika korában – amikor is a szerelem már nemcsak a test ördögadta szenvedélye, hanem olyan egyedülálló érzés, amely nélkül nem érdemes élni – az angol Byronnál az a szívtipró sorsa, hogy vad vágyakat korbácsoljon minden egyes nőben, akivel csak találkozik. Az ír George Bernard Shaw-nál kap egy csavart a történet: szegény Don Juan hiába menekül még az alvilágba is a csábító nő elől, az mindenütt utoléri és feleségül megy hozzá. Mozart kétfelvonásos operájában ezer kalanddal és színnel ruházza fel Don Giovanni figuráját.

Milyen a Don Juan típusú férfi? Főleg a ritka, értékes, ellenálló, nemes vadakat üldözi, hogy tró¬feá¬jukkal gazdagítsa gyűjteményét. Csábításainak számában méri a férfiasságát, ezért sportot űz belőle, verseng. A hódító szakasz érdekli. A szexuális együttléteket hobbinak tekinti, az élet elsődleges értelmének. Önző és hideg az intim pillanatokban, csak a saját öröme számít. Kapcsolataiból hiányzik az érzelmi kötődés, a felelősségvállalás.

Vászonra termettek!

Hálás téma a filmkészítők számára mindkét csábító történetének megjelenítése. A sajgó szerelmek, a buja testiség, no meg a patakként ömlő női könnyek jól eladható cikkek, pláne, ha a rendező a címszerepre jól választ ellenállhatatlan színészt. Csak 1918 és 1927 között több mint 80 Casanova-film született világszerte! Alakította őt többek között Vittorio Gassman, Donald Suther¬land, Marcello Mastroianni, Richard Chamberlain, Alain Delon, Peter O’Toole, Heath Ledger és Lugosi Béla is – és olyan szépségeket csábítottak el, mint Ornella Muti, Sylvia Kristel és Faye Dunaway. Érdekes, hogy ez utóbbi amerikai színésznő Don Juan filmbeli „áldozatai” között is szerepel, akárcsak Penélope Cruz vagy Emmanuelle Béart.

Jelen sorok írója a Don Juan DeMarco című, 1995-ben készült amerikai romantikus filmet ajánlja; olykor a tévécsatornák is adják. A történet szerint egy különös fiatalembert hoznak be a zárt osztályra, aki azt állítja magáról, hogy ő Don Juan (Johnny Depp játszotta), a világ leghírhedtebb szeretője. Doktor Micklernek (Marlon Brando alakításában) hat napja van bebizonyítani, hogy a fiú nem közveszélyes elmebeteg, csak önveszélyes álmodozó. A beszélgetések alatt az idős férfi újragondolja a nőkhöz való viszonyát, átértékeli a hosszú, megfáradt házasságát…