Asszony a Holdon

Nem legenda, régészeti leletek regélnek róla: a görög hölgyek ma joggal sírják vissza a 4000 évvel ezelőtti „hőskort”, amikor a Nagy Istennő papnői igazgatták a világukat. Később aztán a bevándorló dórok taszították le őket a trónjukról.
A magyarság ősvallásában Nagyboldogasszony anyánk kapott megtisztelő helyet, s mivel leányai is voltak, mindjárt heten ügyelték az élet rendjét. A Boldogasszonyok közt akadt gyertyaszentelő, sarlós, segítő is. Egyikük a vajúdó, szülő anyákra vigyázott – a babát világra segítő bába is az ő képviselője a néphitben. A néprajzkutató Falvay Károly szerint ezért nevezték a szülőágyat a palócoknál Boldogasszony ágyának. Egyes vidékeken a biztonság kedvéért azért kést és villát is rejtettek az ágyneműbe vagy a fürdővízbe, hogy a boszorkányokat távol tartsák a gyermekágyastól és a kicsitől. A meddő nők pedig azért böjtöltek kilenc héten át, hogy a termékenységi szimbólumokkal – például életfával – ábrázolt istenanya megsegítse őket, s áldott állapotba jussanak. A nőknek „protekciójuk” volt nála, ám a férfiak nem fordulhattak közvetlenül hozzá, csak ha feleségük közbenjárt az érdekükben.

Egy tudós erdélyi ferences szerzetes, Daczó Árpád néhány évtizede meglepődött, amikor a gyimesi csángók közt járva ősi női istenség nyomaira bukkant. Ő Babba Mária: a terhes nők hozzá fohászkodnak szülés előtt, de őt hívják, ha bőséges termést és gyermekáldást remélnek, vagy ha a jószágaik elléséhez kívánnak szerencsét. A csíki székelyek közt is ismert nőalak nem azonos a Szűzanyával. Inkább a kereszténység előtti ősmagyar hit központi alakja lehetett Babba, aki csak később kapta a keresztnevét.

A XI. században hazánkba érkező térítő szerzetes – a későbbi Szent Gellért – bizonyára megtapasztalta, hogy nálunk virágzik a Boldogasszony kultusza. Ezért midőn a királyi udvarnál tüzes hangú beszéddel mutatkozott be, a Bibliából ismert Napbaöltözött Asszonyról mondott példázatot. A kereszténység terjesztésekor igyekeztek rábírni eleinket, hogy ősi vallásuk segítő és rontó nőalakját ezzel az „új”, Holdsarlós Madonnával azonosítsák. Ebből nőtt ki hazánkban a Mária-kultusz, melynek gyökerei mélyre nyúlnak.

Azonban a világtól elzártan élő gyimesi és csíki asszonyok – vélhetően a papok haragjától és a babonaság vádjától tartva – titokban megőrizték az ősvallásból ismert, gondoskodó istenanya tiszteletét. Szemérmesen rejtegették őt: „Babba Máriáról nem szabad beszélni!” Egymásnak és gyermekeiknek azért megmutatták Babba „arcát” – e név azt jelenti: szép –, s ebből kiderült, hogy az égen trónoló Holdban csodálták meg őt. Így az antik népeknél ismert holdistennők rokonának tűnik. Még Szent László korában is tiltották, hogy forrásoknál, szikláknál, ligeteknél a tűzzel-vassal irtott, pogánynak mondott hitnek áldozzanak – e helyeken feltehetően teliholdkor „találkoztak” az isteni anyával. Sokan vallják, hogy a pünkösdi zarándoklatok egyik célja, Csíksomlyó is napkultuszt ápoló szent hely lehetett még a kereszténység előtt.

A magyar néphagyományban a ház, a család otthona is a női kvalitásokat hordozza. A mestergerenda támasztó oszlopát úgy nevezik: boldoganya. Az idők változnak, de a család boldogulásának felelőssége ma is az anyák vállán nyugszik. Rajtuk múlik, szeretetteljes, kiegyensúlyozott légkörben nő-e fel a gyermek, aki egy nemzedék múltán, szülőként azt adja tovább, amit az édesanyától kapott…