Titokzatos pusztulás

Piliscsaba határának egyik páradús völgyében, tiszta vizű patak közelében szemlélődöm. A nap ontja a meleget, enyhe szellő jár, illatok, madármuzsika, körülöttem minden zöld már: a természet a későn induló tavaszban nagy elszánással igyekszik behozni a lemaradását. Köztük annak aprócska részei, a méhek. Előttem 8-10 kaptár, s egy határőrségtől régen kiszuperált IFA, rajta negyven méhlakás.

– Pontos leírást azért majd ne adj arról, hogy hol vagyunk, mert az ember soha nem érezheti teljes biztonságban a méheit – figyelmeztet Szabó István. – Egyébként nagyszerű hely, itt egész évben virágoznak a mézelő mezei virágok, például a vérehullató fecskefű – mutat egy sárga virágú növényre. – Ezért tíz családot állandóan itt hagyok.

A főváros melletti Pomáz hobbiméhésze az IFA-n lakó állatkáit éppen szállításra készíti elő: a közeli Gyermely határában virágzik a repce, oda készül. Ám csupán rövid időre, mert amint beindul az akác, hagyja a repcét másnak, s indul minden méhlegelők királyához.

– És mennyi méhed pusztult el mostanában? – teszem fel az alapkérdésem.
A méhpusztulás ezekben a napokban egész Európában téma, az unió határozatot is hozott a beporzók védelme érdekében.

– Nyolc-tíz családom bizonyosan – von mérleget István. – Megviselte őket az időjárás. Egy átlagos időjárású tavaszon március közepén indul a szezon. Most ez egy hónappal eltolódott.

Említ azonban István más veszedelmeket is, például a repce permetezését a repcefénybogár ellen. Ezért, mielőtt új kultúrára indulna az állataival, mindig egyeztet a gazdákkal.

– Az is előfordult, hogy egyáltalán nem térnek vissza méhek?
– Nálam még nem, de hallottam olyan méhésztársamról, akinek tekintélyes számú családja ment világgá. De gyere, nézd meg, miként kell egyesíteni két családot, ahol az egyiknél elpusztult az anya.

István a két egymáson lévő kaptár közé újságpapírt helyez. Ezt a méhek könnyen átrágják, s közben az a képzetük támad, hogy maguk szabadították ki az anyát. Mert bár intelligens rovarokkal van dolgunk, azért az ember át tudja verni őket. Talán ezt a gondolatomat találhatta ki az a méhecske is, amelyik kitartóan zümmögött a fejem körül, aztán a hajamba gabalyodott. Majd elszáll, gondoltam, de nem, már csak az égető érzést éreztem. A következő a szemhéjamba szúrt, a harmadik pedig a szemem alatt eresztette belém a mérgét. Én pedig tudtam, ennek a fele sem tréfa, s Micimackó módjára menekülőre fogtam a dolgot.

– Az a fontos, hogy ne kapkodj! – kiabált utánam István.
Mondani könnyű, gondoltam, miközben a kocsiba vágódtam.
– Biztos az időjárás-változás miatt történt – hallom még a méhész találgatását. Ez sem lehetetlen, ám a legbiztosabb mégis az, hogy védőöltözet nélkül még egyszer nem merészkedem a fullánkosok közelébe.

Ha a méhek pusztulásának az okairól akar az újságíró okosságok birtokába jutni, legjobb, ha Békési Lászlóhoz fordul. Az állatorvos, aki a gödöllői Kisállat-tenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ tudományos főmunkatársa, csak azért nem tud mindent a méhekről, mert maga az ember sem ismeri e különös rovarok összes tulajdonságát.

Ha az összest nem is, de azért sok mindent igen. Bár a beszélgetést a méhpusztulás okainak felderítése miatt kértem, mégis élvezettel hallgatom a méhtársadalom működésének ismertetését, kezdve az anya nászrepülésétől a dajkák tevékenységén keresztül az álanyák kiválasztódásának titkáig. S persze a nektárt szorgalmasan gyűjtögető dolgozók életének mindennapjaiig.

– Egyáltalán mennyi ideig él egy nektárt gyűjtögető méh? – terelem a beszélgetést a pusztulásának okaihoz.
– Az attól függ, mikor született. Ha ősszel, akkor akár fél évig is, hogy az áttelelésben teste melegével védje az anyát a megfázástól. Ha azonban tavasszal jön a világra, akkor az első kirepüléstől számítva körülbelül egy hónapja van. Ennyi idő alatt egyszerűen agyondolgozza magát, megrepedezik a hártyás szárnya, ami miatt röpképtelenné válik, és elpusztul.

Ezt azonban még tekinthetnénk természetes jelenségnek is, ha nem az ember hurcolná a méheket egyik legelőről a másikra. Aminek viszont a szorgalmas állat nem tud ellenállni és csak gyűjt-gyűjt, amíg bele nem pusztul.
A méhek végtelenségig fokozódó kizsigerelése egyébként elsősorban az amerikaiakra jellemző. Nálunk, Európában részben más a helyzet: a méhészek egy része érzelmileg is viszonyul az állataihoz. Óvja őket a gombáktól, vírusoktól, atkáktól, ám a mézüket ugyanúgy elrabolja tőlük, mint a világ bármely részén élő társa, s helyettük a sokkal kisebb tápértékű cukorral pótolja azt. S pihenni sem hagyja őket, hiszen a klímaváltozás miatt az évszakok összecsúsztak.

Mindezek betetőzéseként pedig a vegyszerek használata miatt egyre több mérgező hatás éri a méheket. A szomorú szaldó pedig: az állatok immunrendszerének legyengülése.

– Ráadásul az utóbbi évtizedben különös, addig nem tapasztalt jelenséget figyeltek meg a méhészek – folytatja Békési professzor. – A méhek nem tértek vissza a kaptárba. Ezt a jelenséget kaptárelhagyásnak nevezik, következménye pedig a család összeomlása.

A méhek egyebek között a Nap állása és az illatok után tájékozódnak. Ez csak részben veleszületett képességük, részben tanulják. Az információkat a felderítők átadják a dolgozóknak, amit azok megjegyeznek és aszerint tájékozódnak. A méhek egy része azonban mostanában egészen egyszerűen elbutul, nem talál vissza a kaptárhoz, ami nemcsak az ő halálukat okozza, hanem a táplálék nélkül maradt anyáét is. A család elpusztul.
A kérdés most már csak az, hogy mindennek mi az oka. A kutatók végül arra jutottak, hogy a jelenséghez hozzájárulnak bizonyos vegyszerek, úgynevezett neo¬nikotinoidok is, amelyek közül három veszélyességét bizonyítottnak tekinthetjük.

– A klímaváltozás ellen is lehetne védekezni, de a méhek érdekében bizonyos vegyszerek betiltása mégis egyszerűbb, gyorsabb megoldás – hallgatom Simon Gergelyt, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértőjét Gödöllőn a környezet- és természetvédő szervezetek 23. országos találkozójának szünetében.
A környezetvédő szervezet a legjelentősebb nemzetközi tudományos kutatások tekintélyes folyóiratokban, például a Science-ben megjelent megállapításait figyelembe véve alakította ki álláspontját.
– A neonikotinoidokat csávázószerként is használják – teszi hozzá Tömöri Balázs, a Greenpeace hazai agrár-kampányfelelőse. – A vetőmagvakat vonják be velük a talajban lévő kártevőik ellen.
A baj az, hogy ezek a szerek nem csupán a magvak kártevői számára halálos mérgek, hanem a méheknek is. Egy részük már vetéskor leválik a magról és a levegőbe kerül. Ez ellen ugyan még lehetne védekezni a vetőgépre szerelhető berendezéssel, ám a növényen cseppként megjelenő folyadék ellen nincs orvosság: ha a méhecske rászáll és iszik belőle, perceken belül gyengeség fogja el, légzési ritmusa összezavarodik, tájékozódási képességét pedig elveszíti. Hasonló jelenség észlelhető, ha a csávázott vetőmagból kibújt növény virágjának pollenjéből lakmározik. Ezért javasolja a környezetvédő szervezet a három bizonyítottan káros csávázószer tiltását nálunk a három legérintettebb növény, a kukorica, a napraforgó és a repce esetében. Egyetlen vetőmagon lévő fél milligramm neonikotinoid ugyanis százezer méh pusztulásához elegendő.
– És mit szólnak ehhez a gazdák? – vetem közbe. – Hiszen ezek a növények igencsak jelentős hasznot hozhatnak.
– Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Szlovéniában már tiltják ezeknek a szereknek a használatát, mégsem omlott össze a mezőgazdaságuk, de még csak a hozamuk sem csökkent – válaszolja Tömöri Balázs. – Egy alapos talajfertőtlenítést követően más, a környezetet kevéssé terhelő technológiák és szerek használatára álltak át.
– Ha már a haszonnál tartunk – teszi még hozzá Simon Gergely –, azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a méhek beporzásának értékét is ki lehet fejezni pénzben. Az unió mezőgazdaságának évente 22 milliárd eurót (forintra átszámolva: 6600 milliárdot) hoz. Minden harmadik falat ennivalónk a beporzóknak, elsősorban a mézelő méheknek köszönhető.

Hosszú, ősz szakállú méhész munkáját figyelem Kiskunhalas végtelen homokos határában. Fehér Péter több mint három évtizede méhészkedik, mozdulatai kimértek. Ma már csak 70-80 családot tart, de régebben 450-et is gondozott. Tapasztalata tehát rengeteg – ennek ellenére pusztulnak a méhei.

– Öt-tíz százalékos elhullás még természetesnek tekinthető, de volt olyan családom, amelyik egyáltalán nem jött vissza – egyenesedik fel kezében kaptárkerettel. – Először azt gondoltam, valamit rosszul csinálok. De nem, hiszen az egyik barátom 70-80 százalékos pusztulást tapasztalt, pedig ő sem ma kezdte a szakmát.

A tiszakécskei Máté Sándor szavai jutnak eszembe. Őt egy sajtóbeszélgetésen hallgattam. Öt évtizede méhészkedik, mégis érte meglepetés: a méhei egy része egyszerűen nem talált vissza, más családja a fiasítást hagyta félbe. Ilyesmit korábban soha nem tapasztalt.

Miképpen látja a kérdést a méhészek szakmai érdek-képviseleti szervezetének, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, Mészáros László?
– A méhmérgezési kérdésnek igen nagy a súlya, hiszen Magyarországon 20 ezer méhész él. Egyesületünk 2007 óta vizsgálja a mérgezések okát – tudom meg az elnöktől a szervezet budapesti irodájában –, évente mintegy kétszáz esetben.
– Mit tapasztalnak, mi okozza a méhpusztulást?
– A legtöbbször a helytelenül, nem az előírás szerint használt permetszerek.
– És a neonikotinoidok?
– A neonikotinoidok méhekre káros hatásáról természetesen én is olvastam a szakirodalomban, ám azokat saját vizsgálataink alapján sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. Mi azoknak a méhtetemeknek a laborvizsgálatait végeztetjük el, amelyek a kaptárban, illetve a kaptárok előtt találhatók. A neo¬ni¬ko¬ti¬noiddal mérgezett méhek azonban nem találnak vissza a kaptárhoz, ezért a tetem sem áll rendelkezésre. Nem beszélve arról, hogy egy civil szervezetnek ilyen vizsgálatokra anyagi fedezete sincs.
– Mi volna a teendő?
– Azt szeretnénk, ha a gazdák számára olcsó, megbízható növényvédő szer állna rendelkezésre, amelyet azonban csak akkor szabadna forgalomba hozni, ha ártalmatlanságuk valamennyi nektárgyűjtő, beporzó számára minden kétséget kizáróan bebizonyosodik. A vizsgálatokat a gyártóknak még az árusítás előtt kellene elvégezniük.

Erre a megállapításra jutott az Európai Unió tagállamainak a többsége is az április 29-i szavazásakor: a bizottság javasolja 3 neonikotinoid szer – az imi¬dakloprid, a klotianidin és a tiametoxam – használatának a felfüggesztését két évre. Ennyi idő alatt a kutatások egyértelművé tehetik e szerek hatását.

Magyarország a javaslat, vagyis a szerek használatának a korlátozása ellen szavazott. A döntéshozatali folyamat során a Vidékfejlesztési Minisztérium az Országos Magyar Méhészeti Egyesületre hivatkozva állította, hogy ezek a szerek nem károsak a méhekre.