Nem kérnek beugrót a vásáron

Csak az eső ne essen, a szél nem érdekes. Teleraktuk a várost szórólappal, ez az első garázsvásár Pilisvörösváron. Csoda, ha izgulunk? – mondja a 31 éves Krivinger Andrea, s máris rohan a házba újabb két bőröndért. Az egyikből gyerekholmik, a másikból könyvek és bakelitlemezek kerülnek elő. – Hallottam korábban, hogy az USA-ban és Angliában mennyire kedveltek a garázsvásárok – mondja Andrea. Közben jár a keze, rutinosan pakolgat a ponyva alatt felállított asztalokra, nem hiába, több mint tíz évig volt kereskedő. Piacozott, majd fehérneműüzletet nyitott. – Ha körülnézek a házban, kiderül, a cuccaink jelentős része fölösleges, nem is használjuk. Akkor miért ne lehetne valaki más boldog velük? – avat be a garázsvásár filozófiai hátterébe.

Hasonló véleményen van Vaskóné Dóra is, aki „ovis anyukaként” egy kudarcos bababörze után csapódott Andrea mellé. – Súlyos helypénzt kellett fizetnünk, igen gyatra volt a szervezés. Besokalltunk, de a rengeteg bébiruhán jó lenne túladni – mondja a háromgyermekes családanya. Itt nem kell beugrót fizetni, s az adóhatóság is csak 200 ezer forintos bevétel felett „kíváncsiskodik”.

A négy hónapos Bendegúz nyugalommal szemléli a sürgésforgást. A nagyobbak kergetőznek, közben Dóra férje tüzet rak, mert vörösboros marhapörkölt készül a bográcsban. Kell a kalória, hosszú nap vár Dórára és Andreára. Andrea édesanyja is besegít, mert sürget az idő, a tízórás kezdésre megérkeznek az első érdeklődők.

– Az oviban láttam a szórólapot. Mindig ilyen helyeken veszek jó fajátékokat, mert a vadonatújak megfizethetetlenek – mondja Melinda, aki a férjével és kisfiával érkezett. Játék nélkül, de két könyvvel és egy fúrókészlettel távoznak. Ötezer forintot fizettek a használt, de jó állapotú szerszámért. – Van már hasonló, de fúrógépből soha nem elég – mondja a férj, aki egy grillsütő fölött is hezitál, megvegye-e.

A legtöbb áru pár száz forint, az ember könnyen a pénztárcájába nyúl. Van itt bontatlan étkészlet, vérnyomásmérő, parfümök és nyakkendők. Az Örkény- és a Rejtő-kötet mellett ott lapul egy sztriptíz-aerobikkazetta is. Zsír új cipők sorakoznak egymás mellett, sértetlen dobozokban. – A boltban még tetszett, de mire hazaértem, már kiábrándultam belőle. Vagy csak nem volt hová fölvennem – bök rá Andrea egy elegáns tűsarkúra.

Dóri blúzt mutat, ajándékba kapta, de sohasem viselte. A vásáron landolt egy Törökországból szerzett teáskészlet is, Dóri 2000 forintra tartja. Mellette gyerekkori papagájketrece, elérkezett az idő, hogy megváljon tőle. – Minden jó állapotban van, csak olyan holmit adunk el, amivel mi is elégedettek lennénk – mondja Dóri, s szavait alátámasztják a fogasokra akasztott tiszta és vasalt ruhák, a fényesre suvickolt cipők.

Az érdeklődők jönnek-mennek. Gazdára lel egy-egy gyerekruha, bizsu nyaklánc és fülbevaló 200-200 forintért, a lemezek közül a különlegességre vágyók válogatnak.

– Leginkább a műszaki és a praktikus dolgokat vitték – mondja Dóri elégedetten a nap végén. Jó tapasztalat volt. A bevétel? Alig pár ezer forint. De hát ez itt nem a meggazdagodásról szól.