Fűszerezzük meg a nyarat!

Bódító illatok, ezernyi színes pillangó, döngicsélő-du¬¬ruzsoló levegő – mintha mantrát zsonganának a bogarak: a harmónia, a szépség, a nyugalom földi paradicsomának fohászát. S hogy meghallgattatnak, azt rögtön érzem, mikor meglátom Nagypálné Hellényi Katalint, a kert asszonyát. Halkan beszél, kimérten, mégis csupa derűvel. Mi lehet nyugalmának a titka? Az egyik itt pompázik előttünk, úgy hívják, levendula. Ám ha Katalin mégis kiborulna – mert alkalmanként azért meglehetősen sok a munka, s bár nincs ugyan főnök, azért mégis van, méghozzá pardont nem ismerő, kissé kiszámíthatatlan és nagyon szigorú: maga a természet –, csak elsétál a levendulák mellett, végigsimítja őket, s már száll is az illat fel, a feszültség pedig el.

Nem véletlen, hogy a levendulabokor áll középen, ez vonzza leginkább a szememet, miközben közelítünk a kert szőlőlugas határolta részéhez. Körülötte, sugárszerűen elrendezve a többi fűszer. Ez itt kakukkfű, gombás-húsos ételekhez használják, de erős zsíroldó, így könnyen emészthetővé teszi a kacsát. Mellette rozmaring, kiválóan illik halhoz, csirkéhez, bárányhoz, de jótékony hatású a reumára és a gerincproblémákra. Mert kiderül: a fűszerek gyógynövények is egyben, s évezredes tapasztalat kapcsolódik minden gyökérhez, virághoz, levélhez. Reménytelen egy csapásra megjegyezni, melyik részüket mire lehet felhasználni – röpke szemrehányás fut végig bennem: ezt kellene az iskolákban tanítani. Katalin mindegyikből vág néhány szálat, óvatosan, nem sértve a növényeket. S magyaráz tovább: ez a bíborkasvirág, remek immunerősítő, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő. Ő fel szokta aprítani a szárát és a virágát, leönti jó minőségű gyümölcspálinkával, majd ősztől minden reggel bevesz egy kávéskanállal. Aztán jön az édeskömény, majd a ragulevesek fűszere, a tárkony. Mellette curry¬¬virág, amit rizshez szokás főzni, amott meg a középkor közkedvelt növénye, az izsópfű – ma leginkább gyümölcsleveshez és befőttek ízesítésére szánják.

Gyarapodik a csokrom, vele az információhalmaz – bárcsak az utóbbit is megszáríthatnám, hogy szükség esetén akármikor elővegyem. Mert nem vitás: egyszer nekem is lesz fűszerkertem. Elhatározom, pláne mikor az örök élet elixírjét is a kezembe kapom. Áruljam el, mi az? A zsálya. Az ókoriak legalábbis ezt tartották a halhatatlanság titkának – igaz, ezt nem tőlük hallom… De bármi megtörténhet, ez a helyszín – a körkörös, sugarakban növő fűszernövényekkel – akár egy mandala: kiváló terep a képzelet, az elme, a lélek önfeledt repdesésének. Innen lépünk át a lugas másik oldalára, a fűszerkert nagyobb részét adó, hegyre futó területre. S aki az előbb elmélkedett, itt biztosan megtalálja az utat: virágzó levendulák szegélyezik végig, átlósan ível át a kerten, régi bontott téglából kirakva. Mellette sávokban telepített fűszernövények: tárkony, oregánó, bazsalikom, kakukkfű, majoránna. Hová vezet? Ki mit gondol róla. Szemmel csak annyi látszik, hogy a kert legfelső szegletében áll egy bontott gerendákból épített filagória. Üldögélünk alatta, hagyom, hogy magával ragadjon a páratlan panoráma.

Közben Katalin elmondja, milyen állomásokon át vezetett az útja. Már az édesanyja kozmetikájában kevergette a növényi alapú krémeket, aztán saját konyhakertje lett, fontosnak tartotta az egészséges étrendet, így amit lehetett, maga termelt meg. Még akkor is, mikor Pécsett ruhaipari oktatóként tevékenykedett. Aztán a szakma – melyről azt hitte, hogy egész életén át művelni fogja – kiszaladt alóla. Így lett tanárból diák ugyanabban az alapítványi iskolában: beiratkozott a gyógynövényprogramra. Később azt is megtanulta, hogy jobban jár, ha a növényeket nem felvásárlónak adja, inkább kiskereskedőnek értékesíti, aki tízszeres áron tudja megvenni. Igaz, ehhez fel is kell dolgozni: itt szárítja őket a telek alján álló, gyönyörűen felújított régi présház padlásán. S miközben immár a levendulaszörpöt kortyoljuk a présház ódon falai és felújított bútorai között, nyugtázom magamban, hogy ismét itt van előttem valaki, akinek sikerült. Aki bebizonyította: a természet, a múlt, a hagyományok tisztelete és szeretete megtérül.

Vagyon a polcokon

Aranyáron mérték, embert öltek miatta, ma is a világ legdrágább fűszere. Igen, ez a sáfrány. Időnként mégis kedvező áron kínálják, s akkor egy dologban biztosak lehetünk: az nem sáfrány. Ami manapság sajnos előfordulhat, nem úgy a középkorban! Akkoriban sáfrányhamisítás miatt többen az életükkel lakoltak, nem is akárhogyan: élve eltemették vagy máglyára vetették őket. S hogy mit árulnak azok, akiket ma már nem fenyeget effajta büntetés? Nagy valószínűséggel sáfrányos szeklicét. Az étel szintén sárgává színeződik tőle, csak épp nem lesz semmi íze. Mert a valódi sáfrány egyszerre ad édes, kesernyés és enyhén füstölt ízt. Persze nyugodtan eltekinthetünk tőle, legfeljebb nem milánói rizottót, valenciai paellát vagy provence-i hallevest főzünk ebédre. De volt, aki nem mondott le róla: az ellenállhatatlan egyiptomi királynő, Kleopátra. Igaz, ő nem főzésre használta: sáfrányos fürdőt vett szerelmeskedései előtt. Mondjam az árát? Kilogrammja egy- és hárommillió forint között mozog. Miért ilyen drága? Mert egy krókuszfajta bibéjéből nyerik, amiből virágonként csupán három darab nő, s az is mindössze két hétig virágzik.

Érték a mérték

Fűszerek nélkül nemhogy nem érdemes élni, de nem is lehet. A konyhasó hiányától például szédülhetünk, izomgörcsöt kaphatunk, végső esetben bele is halhatunk. Persze az ellenkezője is igaz: egy nemzetközi tanulmány szerint a túlzott sófogyasztás 2010-ben 2,3 millió ember halálához vezetett. De a szerecsendióval sem árt csínján bánni. Használjuk csak nyugodtan levesekbe és húsételekbe kis mértékben, mert így az emésztést is segíti. Ám ha valaki szeretne vele jóllakni, számíthat a túladagolás következményeire: hallucinációra és mérgezésre. Sőt extrém esetben meg is ölheti a szerecsendió-dőzsölés. Szerencsére erre kicsi az esély, lévén a fűszernek különösen erőteljes az íze. S ha már itt tartunk: aki képes lenne többkilónyi nagyon csípős paprikát egy ültő helyében elfogyasztani, biztosan nem marad sokáig ülve: a paprikában lévő kapszaicin kismértékben fájdalomcsillapító és vízhajtó, nagymértékben azonban méreg.