Mentőövre várnak
Hazánkban egyre több família szakad szét igazából az anyagi nehézségek miatt. Csakhogy a családból kiemelt gyerekek elhelyezése szinte már megoldhatatlan gondot okoz: a nevelőotthonok túlzsúfoltak, a lakóotthoni helyekre pedig hónapokat kell várni.
Kép: Déva árvaház szent ferenc alapítvány iskla szociális otthon gyerekek 2007 10 11 Fotó: Kállai Márton

Első eset: „Napról napra élünk, azt esszük, amire futja” – válaszolja a családvédőnek a súlyosan alultáplált kisgyerek anyukája. A kicsit elveszik. Az indok: elhanyagolás. Második eset: otthonnak nehezen nevezhető bódé az erdő szélén, fűtés, világítás nincs. Amint beköszönt az ősz, jönnek a gyerekért. Az indok: az időjárási viszonyok miatt veszélynek van kitéve. Harmadik eset: munkanélküli szülők, az apuka kétségbeesésében inni kezd, egyre agresszívabbá válik, a család ellen fordul. A gyereket elviszi a hatóság. Az indok: bántalmazás. Három kiragadott példa arra, amikor látszólag nem az anyagiak indokolják a családok szétszakítását, merthogy azt a törvény elvileg tiltja.
A családok nehezedő szociális helyzete miatt egyre nő az elhagyott gyerekek száma. Borsodban a múlt év végére negyven kicsit nem engedtek hazavinni a kórházból, Egerben tizennyolc újszülött nem távozhatott az édesanyjával. Az ország szegényebb régióiban a gyerekek mindennapi megélhetését veszélyezteti az anyagiak hiánya. A Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl megyéiben ijesztően megnőtt az állami gondoskodásba vett gyerekek száma, mivel a szülők a munkahelyük vagy lakásuk elvesztése miatt nem tudják a kellő ellátásukat biztosítani.
Csupán a rossz anyagi körülmények miatt nem vehetik el szüleiktől a gyereket, ám a pénzhiány az esetek többségében olyan helyzetet idéz elő, ami már közvetlenül veszélyezteti a biztonságát. Ilyen, ha a család – például a törlesztőrészletek brutális emelkedése miatt – elveszíti otthonát, ha a gyereknek nem jut elegendő étel, ha nem váltják ki a kicsi betegségére felírt gyógyszereket.
– A legrosszabb a helyzet Szabolcsban, Borsodban és a fővárosban. Míg például Vas megyében tavaly 350 gyerek került ki a családjából, az említett helyeken 3-3 ezer. A legszomorúbb, hogy a gyermekvédelemnek nincsenek eszközei támogatni a családot, hogy együtt maradhassanak. Az intézmények katasztrofális pénzügyi helyzetben vannak, előfordul, hogy már telefonnal, faxszal, internettel sem rendelkeznek, mert nem tudták fizetni a szolgáltatásokat, gyakran a munkatársak állják a költségeket. Sok helyen egyébként még gyermekvédelmi szolgálat sincs, kényszerből a védőnők látják el ezt a munkát is, persze esélytelenül – mondja Molnár László, a Fővárosi Módszertani Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat júliusban menesztett vezetője, aki a munkatársaival többször is jelezte, hogy nagy a baj. – Nemcsak helyben nem tudnak segíteni, de a családból kiemelt gyerekek helyzete is megoldatlan. Korábban az ombudsman többször is adott már ki jelentést a nevelőotthonok túlzsúfoltságáról: számos helyen a börtönökre jellemző állapotok uralkodnak. A létszám 30-50 százalékkal haladja meg a férőhelyekét, a lakásotthonok kapacitása még kétségbe ejtőbb. Van, hogy hosszú hónapokat kell várniuk a gyerekeknek az átmeneti befogadóhelyeken.