Valódi tehetségek kerestetnek!

A talentummal megáldott gyerkőc szüleinek, támogatóinak rengeteg szeretetet, megértést, türelmet kell fakasztaniuk magukban. Türelem? Fel-feljajdul anyu, apu: „Jézusom, már 11 éves, és még mindig nem csinált semmi különöset!” Charles Darwint, a híres természettudóst fiatalemberként is léhának tartották, mert csak sétálgatott és bámészkodott, nem tett valami „értelmeset”. Megértés? Vajon mire vitte volna a csodagyerek Wolfgang Amadeus Mozart, ha hatéves korában ekképpen feddik meg: „Wolfika, hogy képzeled, lekváros kézzel zenét komponálgatni a szép új zongorán!” Szeretet? Az egyetlen, ami tán igazából természetes.

Mi a tehetség? Lényegében nyitottság és befogadókészség az alkotó gondolkodásmód táplálására, belső késztetés a mind több tudás felfedezésére és alkalmazására. Vajon miképpen mutatkozik meg, alakul a kezdetektől? – tudakoltuk dr. Gyarmathy Évától, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársától:

– Kisgyermekkorunkban a „szívd fel begyem” üzemmódban működünk. A csemete még nem tud a környezetből érkező ingerek és információk közül aszerint válogatni, hogy mi fontos és mi nem. Agya: mint a szivacs, lelke: akár a mágnes. Mindent ki kell próbálnia. Ez a rendszer úgy nyolcéves kor táján záródik, ekkor már képes az élményei alapján dönteni, mire is van szüksége. Megnyílik a nucleus basalis, az agy azon része, mely a figyelmet összpontosítja, s ha bekapcsol, készen áll a tudás befogadására. Jöjjön tehát az új, az izgalmas, mert ami nem ilyen, azzal küszködés a tanulás.

Az érdeklődés hiánya, a tevékenység gátlása nem belülről fakad, hanem már csecsemőkortól létrehozhatja a teljesítményvárás, a minősítgetés, ami jóindulattal és szeretettel megcukrozva sem okoz kisebb károkat. A gyerek nem dicséretre vágyik, hanem szabadságra, hogy kitapasztalhassa, ami vonzza. Rajzolgat, de megtorpan, ha az anyjától azt hallja: „Nagyon szép, de hát a kutyának négy lába van.” Így az értésére adták, hogy van jól és helytelenül megrajzolt kutya, ezért meglehet, leteszi a ceruzát. Vagy vegyük az apát, aki bőszen tologatja a biciklivel csetlő-botló fiát, miközben lelki szemei előtt megjelenik vagányul tekerő gyermeke képe. Ha a srác már közel állt az elinduláshoz, megússza kis szorongással. De ha huzamosabb ideig nem képes mit kezdeni apja sikeréhségével, ráébred, miben lelheti örömét és mi hozhat számára bukást. Az aggály, a biztonság hiánya leginkább afelé tereli, amiben beváltan megfelelően teljesít. Meg akarja mutatni, hogy ő jól „működik”. Eközben meg odavész a valódi tudásvágya.

– Mitől teljesedik ki a talentum?
– A csecsemő nézegeti az ujját, utána fog ennek-annak, s minél több a mozdulat, a fogás, annál több az ismeret. A mozgás adja az érdeklődés, az összpontosítás, a részletek kezelésének alapját, miközben alakul az egyensúlyrendszer. A kisgyerek módszere a megfigyelés, az utánzás, a próbálkozás. Igazán biztosan akkor halad, ha mindig a „legközelebbi fejlődési zónában” lehet. A megszerzett hozzáértés öröme újabb és újabb tevékenységre sarkallja. Önmagát erősíti meg, hogy jól csinálta, s vonzza, amit szeret megtenni, amiben sikert arathat. Mind magasabbra állítja a mércét, s így lesz egyre jobb valamiben. Ha megvan a belső igénye, kitartó gyakorlással később mindent elérhet, mert a tehetség abban különbözik az átlagtól, hogy nem tudja abbahagyni az „edzést”.

– Az iskola hogyan segíti vagy akadályozza?
– Mielőtt ránk köszöntött az írásbeliség, a sport, a művészetek, a zene adták a gyerekeknek az alapot. Ma leginkább képekben gondolkodnak, kevesebb a nyelvi anyag. Pedig az olvasásnak, de a szépírásnak is helye van: a nebuló megtanulja, mekkora lendülettel kell megnyomni a tollat, milyen irányban és ritmusban halad a vonal – ez az összhangteremtés. A lendület, irány, ritmus harmóniája fakasztja a magunk feletti ellenőrzést, amiből az önálló akarat és az önirányítás ered.

Ám ne rejtsük véka alá: a tehetséges gyermek nehezebben illeszkedik a társai közé, mert az érdeklődése több mindenben is különbözik. Érzékenyebb és sokkal élénkebben él meg számos helyzetet, ami felfokozódik, ha gyanakvással, bírálattal kerül szembe. Így a környezete számára nem ritkán érthetetlen és követhetetlen.

Csodás ajándék és édes-bús sors a tehetség. Babits Mihály írta George Byronról, angol költőóriás elődjéről: „Akkora szárnyai voltak, hogy akadályozták a járásban.”

Ők írták

A tehetség az eredetiségből származik; ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja. (Guy de Maupassant) 

Soha nem hittem az istenadta tehetségben. Imádtam a munkámat és megtettem mindent, ami tőlem telt. (Audrey Hepburn)

Bármily egyszerű is az étel, a született szakácsot tévedhetetlenül föl lehet ismerni. (Pelham Grenville Wodehouse)

Mindnyájan kaptunk tehetséget az úti tarisznyánkba, a hamuba sült pogácsa mellé. Más kérdés, hogy megpróbáljuk-e hasznát venni vagy inkább a sütire bukunk. Aki a tehetséget választja, hamar rádöbben, hogy ő nem úr, hanem szolga. (Vavyan Fable)

A tehetség nem más, mint az újrakezdés bátorsága. (Arthur Honegger)

A tehetség, s még a szorgalom is nem több mint egy zseton, amivel játszani megyünk. Ha szerencsénk van jókor lenni jó helyen, akkor nyerünk. (Vásáry Tamás)

A művész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül. (Émile Zola)