Csak a filmekben vicces jelenetek forrása az alvajárás. A valóságban azonban veszélyes helyzeteket okozhat. A népesség 5-10 százaléka érintett benne: gyermekek és felnőttek is útra kelhetnek éjnek évadján, s a hajlam öröklődik. Mit tegyen, akinek a családjában előfordul?
Kép: Alvajáró alvajárás alvási zavarok betegség 2009.09.20. fotó: Németh András Péter, Fotó: Photographer: Andras Peter Nemeth
– Az alvajárás az alvás közben előforduló neurológiai gondok – azaz a paraszomniák – családjába tartozik. Fáradtság, alváshiány és erős stressz is kiválthatja, de a gyógyszerek és az alkoholfogyasztás is közrejátszhat – mondta dr. Vida Zsuzsanna neurológus szomnológus. A Jó Alvás Központ főorvosa szerint az alvajárók nem emlékeznek rá, milyen kalandokban volt részük éjszaka, ezért bármi megtörténhet velük. Az epizód úgy kezdődik, hogy a mélyalvás fázisában felülnek, nézelődnek a szobában, aztán sétára indulnak. Beszélhetnek is, mégsem éberek, ezért veszélynek tehetik ki magukat.
Megesik, hogy takarít vagy netán a hűtő tartalmát dézsmálja meg a „holdkórosan” jövő-menő személy. Előfordulhat, hogy az utcára is kimegy, netán autóvezetéssel próbálkozik. Aki a lakásban találkozik alvajáró családtagjával, nem tudja, szabad-e felébresztenie, vagy ezzel még inkább megzavarja őt. Az álmában közlekedővel nem könnyű bánni, mert agresszíven is reagálhat. Mindenesetre a környezetét tegyük biztonságossá: ne legyenek éles tárgyak a közelében, az emeleti lépcsők tetejét kisajtóval zárjuk le, továbbá hasznos lehet valamilyen riasztót vagy ajtónyitáskor éles hangot adó szerkezetet beszereltetni.
Az alvajárás gyógyszerrel kezelhető: a szakorvos által felírt antidepresszáns vagy más készítmény segíthet. Dr. Vida Zsuzsanna azt tanácsolja: ha alvajáróval találkozunk, kezünkkel szelíden kormányozva vezessük vissza az ágyába. Ha ezzel a módszerrel nem boldogulunk vagy fel kell ébresztenünk, azt semmiképp se rángatással, durva érintésekkel tegyük. Legjobb, ha erősebb zajt csapunk körülötte, ami rendszerint rövid idő alatt magához téríti az éjjeli vándort.